Forrás: The Guardian
Odakint valahol, nincs térképen jelölve, de ijesztően közel van egy Normál nevű ígéret földje, ahová egy napon visszatérhetünk. Ez az a varázslatos földrajz, amelyet politikusok tanítanak nekünk, mint például Boris Johnsonjelentős visszatérés a normalitáshoz”. Ez az a történet, amelyet magunknak mondunk el, még akkor is, ha a következő gondolattal ellentmondunk neki.
Gyakorlati okunk van azt hinni, hogy a Normal egy tündérország, ahová soha nem térhetünk vissza. A vírus nem múlt el, és valószínűleg hullámokban fog kiújulni. De koncentráljunk egy másik kérdésre. Ha létezne ilyen föld, akarnánk ott élni?
A közvélemény-kutatások következetesen azt sugallják, hogy nem tennénk. A a BritainThinks felmérése két héttel ezelőtt kimutatta, hogy az emberek mindössze 12%-a szeretné, ha az élet „pontosan olyan lenne, mint korábban”. A szavazás június végénA Bright Horizons bölcsődei szolgáltató megbízásából az emberek mindössze 13%-a szeretne visszatérni a munkába, mint a bezárás előtt. A YouGov tanulmány Ugyanezen a héten kiderült, hogy mindössze 6%-unk akar ugyanolyan típusú gazdaságot, mint a járvány előtt. Újabb felmérés Ugyanezen közvélemény-kutatók áprilisban azt mutatták, hogy a válaszadók mindössze 9%-a akart visszatérni a „normális kerékvágásba”. Ritkán látni ilyen erős és következetes eredményeket bármilyen fontos kérdésben.
Természetesen mindannyian szeretnénk magunk mögött hagyni a világjárványt a testi és lelki egészségre gyakorolt pusztító hatásaival, a magány súlyosbodásával, az iskoláztatás hiányával és a foglalkoztatás összeomlásával. Ez azonban nem jelenti azt, hogy vissza akarunk térni abba a bizarr és ijesztő világba, amelyet a kormány normálisnak definiál. A miénk nem az elveszett tartalmak országa, hanem egy olyan hely, ahol halálos válságok gyülekeztek jóval a járvány kitörése előtt. Számos politikai és gazdasági zavarunk mellett a normalitás a legfurcsább és legmélyebb helyzet felgyorsítását jelentette, amellyel az emberiség valaha is szembesült: életfenntartó rendszereink összeomlását.
Múlt hónapban otthonunkra korlátozva néztük az Északi-sarkvidékről felszálló füstoszlopokat, ahol a hőmérséklet elérte rendkívül rendellenes 38°C. Az ilyen apokaliptikus képek életünk hátterévé válnak. Az Ausztráliát, Kaliforniát, Brazíliát, Indonéziát emésztő tűzről készült képek mellett görgetünk, akaratlanul is normalizálva azokat. Az a zseniális esszé ez év elején Mark O'Connell szerző ezt a folyamatot „erkölcsi képzeletünk lassú sorvadásaként” jellemezte. Akklimatizáljuk magunkat egzisztenciális válságunkhoz.
Amikor a szokásos üzlet folytatódik, a levegőszennyezés is folytatódik több embert öl meg minden évben, mint amennyit eddig a Covid-19 tett, és súlyosbítja a hatásokat a vírusnak. Az éghajlatváltozás és a levegőszennyezés a szélesebb körű diszbiózis két aspektusa. A diszbiózis az ökoszisztémák felbomlását jelenti. Ezt a kifejezést az orvosok a bélbiomunk összeomlásának leírására használják. De ugyanúgy alkalmazható minden élő rendszerre: esőerdőkre, korallzátonyokra, folyókra, talajra. Megdöbbentő sebességgel bomlanak le, a normalitás halmozott hatásai miatt, ami a fogyasztás örökös bővülését jelenti.
Ebben a hónapban megtudtuk, hogy 10 milliárd dollár értékű nemesfém, például arany és platina szemétlerakóba dobták minden évben több tízmillió tonna kisebb mennyiségű anyagba ágyazva, elektronikai hulladék formájában. A világ e-hulladék-termelése évente 4%-kal növekszik. Egy másik furcsa norma vezérli: tervezett elavulás. Készülékeinket úgy tervezték, hogy meghibásodjanak, és szándékosan úgy tervezték, hogy ne javítsák. Többek között ez az egyik oka annak, hogy egy átlagos okostelefon, amely nagy környezetvédelmi költséggel kinyert értékes anyagokat tartalmaz, két-három évig bírja, míg egy átlagos asztali nyomtató összesen öt órát és négy percet nyomtat, mielőtt kidobják.
Az élővilág és az általa támogatott emberek nem tudják fenntartani ezt a fogyasztási szintet, de a normális élet attól függ, hogy újraindul. A dysbiosis összetett, lépcsőzetes hatásai arra késztetnek bennünket, amire egyes tudósok figyelmeztetnek globális rendszerösszeomlás.
A közvélemény-kutatások ebben a kérdésben is egyértelműek: nem akarunk visszatérni ehhez az őrülethez. A YouGov felmérés azt sugallja, hogy 8 emberből 10 szeretné, ha a kormány a világjárvány idején az egészséget és a jólétet helyezné előtérbe a gazdasági növekedéssel szemben, és 6-ből 10 szeretné, ha ez így is maradna, ha (ha) a vírus enyhül. A az Ipsos felmérése hasonló eredményt produkál: a britek 58%-a zöld gazdasági fellendülést szeretne, míg 31%-uk nem ért egyet. Mint a minden ilyen közvélemény-kutatás, Nagy-Britannia közel áll a tartomány aljához. Általánosságban elmondható, hogy minél szegényebb a nemzet, annál nagyobb súlyt tulajdonítanak az emberek a környezetvédelmi kérdéseknek. Kínában ugyanebben a felmérésben ez az arány 80% és 16%, Indiában pedig 81% és 13%. Minél többet fogyasztunk, morális képzeletünk annál inkább sorvad.
A westminsteri kormány azonban eltökélt szándéka, hogy kívánságainktól függetlenül visszaterel minket a hipernormalitásba. Ezen a héten George Eustice környezetvédelmi miniszter jelezte, hogy ő fel akarja tépni környezeti értékelési rendszerünket. A kormány által javasolt szabadkikötők, amelyekben felfüggesztik az adózást és az előírásokat, nem csak súlyosbítja a csalást és a pénzmosást hanem a környező vizes élőhelyeket és sársíkságokat, valamint az általuk rejtett gazdag élővilágot is pusztítás és szennyezés. A kereskedelmi megállapodás, amelyet az Egyesült Államokkal kíván kötni, lehet felülírja a parlamenti szuverenitást és megsemmisítjük környezetvédelmi szabványainkat, a nyilvánosság hozzájárulása nélkül.
Ahogy soha nem volt normális ember, úgy nem volt normális idő sem. A normalitás egy olyan fogalom, amelyet erkölcsi képzeletünk korlátozására használnak. Nincs olyan normális, ahová visszatérhetnénk, vagy szeretnénk visszatérni. Rendellenes időket élünk. Rendellenes választ követelnek.
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz