David Barsamian újságíró és író több mint negyed évszázada a társadalmi igazságosság fáradhatatlan hangadója, műsorokat sugároz Indiától Szírián át az Egyesült Államokig. Barsamian, akit Howard Zinn „korunk Studs Terkeljének” nevezett, az Alternative Radio alapítója és igazgatója, amelynek székhelye a Colo állambeli Boulderben található.www.alternativeradio.org). Interjúi és cikkei rendszeresen megjelennek a „The Progressive” és a „Z Magazine”-ban. Számos könyv társszerzője Noam Chomskyval, Arundhati Roy-jal, Edward Saiddel, Tariq Alival, Howard Zinnnel és Eqbal Ahmeddel, köztük a legutóbbi: Power Systems Noam Chomskyval.
Ebben az interjúban Barsamian a globális felkelések és tiltakozások kiváltó okairól és sajátosságairól beszél. A beszélgetés feltárja a kapitalizmus, az éghajlatváltozás és a szegénység közötti összefüggéseket, és rámutat arra, hogy „meg kell menteni a pesszimizmust a jobb időkre”.
***
Khatchig Mouradian– Hogyan olvassa az elmúlt évek hatalmas tüntetéseit és társadalmi megrázkódtatásait világszerte?
David Barsamian– Az elmúlt évtizedben az ellenállás és az ellenzéki politika megugrott, a neoliberális gazdaságpolitika kudarcainak közvetlen következményeként, amely egy maroknyi elitet gazdagított, és nagyszámú embert elszegényített. Tehát a kapitalizmus általános gazdasági válsága van, és ebben a kontextusban kell elhelyeznünk ezeket a különböző ellenállási mozgalmakat. Természetesen a mozgalmak természete helyenként változott a történelmi körülmények, az etnikai összetétel, a vallás és egyéb tényezők miatt.
Ez a visszhang az ellen, hogy a vagyont olyan maroknyi emberhez tereljék, akik jó kapcsolatban állnak a kormánnyal, miközben a lakosság többi része lemaradt. A vonat elhagyta az állomást, a mozdonyban a gazdagok, a plutokraták és a vezérigazgatók vannak, míg a többi személykocsi lemaradt. A hatalombrókerek bizonyos értelemben elszakadtak saját országaiktól. Annyira elkötelezettek a vagyon és tőke felhalmozása iránt, hogy nemzetellenesek, részesei akarnak lenni világ gazdasági elit, mert a tőke nem ismer határokat.
Ma egyetlen gombnyomással dollármilliók mozgathatók át a határokon oly módon, hogy elkerülhető az adózás és az elszámoltathatóság. Egy becslés szerint körülbelül 30 billió dollárt foglaltak le különböző számlákon és adóparadicsomokban, amelyeket az államok nem tudnak megadóztatni. Ez azért fontos, mert a neoliberális napirend részeként csökkentették a szociális szolgáltatásokat, és az egykori nemzeti ingatlanokat magánvállalatoknak adták el. Például valahányszor meghallom a „köz-magán társulások” kifejezést, megborzongok. Csodálatosan hangzik. De mit jelent ez? Én vagyok a nyilvánosság, mindent elveszel tőlem, hasznodra válik, és én finanszíroz hogy! Ez a partnerség! Bizonyos értelemben ezekből az országokból kifosztjuk az erőforrásokat, megfosztjuk a jövőjüktől és tönkretesszük a környezetet. Ez a háttere ezeknek a felkeléseknek.
KM– A frusztráció és a düh már egy ideje fokozódik.
DB— A Közel-Keleten a düh évek alatt erősödött. És végül megérkezett a szikra: egy gyümölcsárus, [Tarek al-Tayeb Mohamed] Bouazizi Tunéziában felgyújtotta magát, mert zaklatták és megalázták a bürokraták. Ez Tunéziában tiltakozó megmozdulásokhoz vezetett, amelyek Egyiptomba, Líbiába és Szíriába vezettek. A monarchiák eddig minden ellenzéket sikeresen levertek.
Az emberek óriási nyomást éreznek. Egyre nehezebb elegendő élelmet biztosítani a családoknak ahhoz, hogy méltóságban élhessenek, tisztességes életet élhessenek. A kapitalizmus nagyon ragadozó és ragadozó feszültséget vett fel. Marx a kapitalizmusról beszélt a „vérfarkas éhségével” a haszonra. A vállalatok óriási gazdasági és politikai hatalomra tettek szert. Ezeket a hagyományos politikai pártok tették lehetővé, akik szorosan együttműködnek a lakosztályokban élő srácokkal az utcán élők rovására. Ezt láthatjuk itt, az Egyesült Államokban, ahol alapvető kérdésekben nem nagyon különbözik a két fél. Magával a kapitalizmussal kapcsolatban például nincs nézeteltérés. Valójában szó sincs a kapitalizmusról. A szót alig említik. A csúcsegyetemek közgazdasági tanszékein oktatott kapitalizmusnak kevés kapcsolata van a ténylegesen létező kapitalizmussal, amely erősen függ az állami védelemtől és támogatásoktól.
Tehát világszerte nagy a düh, különösen a vidéki területeken. Szíria és India jó példa erre. Szíriában erős huzat van a vidéken, sok embernek fel kellett hagynia a farmjával, és olyan nagyvárosokba kellett mennie, mint Aleppó és Damaszkusz. Elzárva a földjüktől, a családokkal és szomszédokkal való kapcsolatuktól, most „kiszakadtak és rekedtek” – ahogy egy indiai író, Pankaj Mishra nevezi őket. Így most megpróbálnak utat törni a városokban, ahol alkalmi munkákat végeznek, bármit is találnak. Ez óriási probléma Indiában is, ahol negyedmillió gazdálkodó követett el öngyilkosságot leküzdhetetlen adósságok miatt. Nagyon drágán vesznek fel hiteleket, nem tudják visszafizetni, és megölik magukat.
Az Occupy Mozgalom idején a „Mi vagyunk a 99 százalékot, ők az 1 százalékot” szlogen ragadja meg a valóságot. Nincs is olyan messze. Az Occupy Mozgalomnak azért volt némi vonzereje ebben az országban, mert az emberek tud lát. Nem kell Ph.D. a közgazdaságtanban látni, hogy a fizetése öt-hat évig nem nő, az élelmiszerárak pedig emelkednek. Hogyan fogja fizetni a gyermekei oktatását? Hogyan küldöd őket egyetemre?
KM– Ezek a mozgalmak ragályosak voltak, mert az elnyomottakat kollektív hatalmukra emlékeztették. Másrészt úgy tűnik, az „egy százalék” figyelmen kívül hagyott egy döntő dolgot: azt, hogy folyamatosan morzsákat kell dobálniuk azokra, akiket elnyomnak.
DB– A kapitalistáknak életben kell tartaniuk azokat az embereket, akiket áldozatul ejtenek. Különben ki fogja megvenni a termékeiket? Nem ölheted meg a beteget; életben kell tartani, hogy továbbra is kifizesse az adósságait. Ez a fordulat most 21 elejénst századi kapitalizmus nagyon kiélezett és történelmileg párhuzam nélküli. Az Egyesült Államokban emberek tízmilliói veszítették el otthonukat, nincs munkájuk, vagy részmunkaidős munkát vállaltak, hogy megéljék. Görögországban és Spanyolországban viszont már 25 százalékos a munkanélküliség! A kapitalizmus válságban van.
Mindezek a tényezők kimerültek, és egy szikra fellobbantja a haragot. A harag egy része lehet koherens és koncentrált, más típusú harag inkoherens lehet, így előfordulhat erőszak, rasszizmus, szektásság és etnikai rivalizálás. Fontos, hogy a hangsúlyt továbbra is a társadalmi változások generálására irányuló kísérletekre összpontosítsuk. Lehet szociáldemokrata forradalmat erőszakmentesen? Mindenki szeret Gandhira Indiában, Mandelára Dél-Afrikában vagy Martin Luther Kingre az Egyesült Államokban. De azok az államok, amelyek nem engednek teret az erőszakmentes ellenállásnak, előnyben részesítik az erőszakot, és ezt tette Mubarak és Aszad. Előnyben részesítik az erőszakot, mert az államnak monopóliuma van az erőszakra, vagy legalábbis óriási tűzerővel rendelkezik. Szerintem az erőszakmentesség és a polgári engedetlenség megijeszti a vezetőket. Ők akar erőszakkal kell szembenézniük, mert ez az, ahol kifejezetten előnyük van. A Taksim téren például a tiltakozás kreatív és művészi módjai hátrányos helyzetbe hozták az államot.
A törökországi tüntetésekben az a lényeges, hogy megtörte a félelem és a megfélemlítés érzését, hogy az embereknek nem kellett Erdogan ellen felszólalniuk. Sokan arrogánsnak és autokratikusnak tartják. Az emberek átlépték a félelem e küszöbét; már nem félnek az államtól. Van egy erőteljes pillanat Michael Moore „Sicko” című filmjében. Egy csoport amerikaival beszél Párizsban, és elmagyarázzák neki, amit én mélységes igazságnak tartok: Franciaországban a kormány fél a néptől, Amerikában pedig az emberek a kormánytól. Ez Törökországra is igaz történelmi okok miatt – belső elnyomás, katonai diktatúrák és egy hamis demokrácia, amelyben az országban oly sok ember jogfosztott, és nem teljes jogú állampolgár.
Több úgynevezett stabil rezsimet fogunk látni a válság felborulásában. Még az EU-n belül sem világos, mi fog történni Görögországban, Spanyolországban, Portugáliában vagy akár Olaszországban. Ezek forradalmi idők, és ha valaki azt mondja neked, hogy tudja, hogyan fognak alakulni a dolgok, ne higgy neki. A hullámzás és a bolygó óriási instabilitása idején valószínűleg hatalmas megrázkódtatásokat fogunk látni.
KM– Beszéljünk az Occupy Mozgalomról, mit ért el, és miért veszítette el a lendületét.
DB— Az Occupy Wall Street beoltotta a politikai diskurzusba az egyenlőtlenség fogalmát: az 1 százalék a 99 százalékkal szemben, azt az érzést, hogy valami komolyan torzult az Egyesült Államok gazdaságában. Senki sem számított rá, amikor 17. szeptember 2011-én New Yorkban kezdődött. Egy kanadai magazin, Adbusters, javasolta az ötletet. És hamarosan gombamód szaporodott: meglátogattam az Occupy táborokat Bellinghamben, Seattle-ben, Tacomában, Boulderben, Denverben, Santa Fe-ben és más helyeken. Nem csak belülről fakadt ki; állami erőszak volt, amely lerombolta a legtöbb tábort, és letartóztatással fenyegetett. 2012 tavaszára nagyrészt szertefoszlott. A név még mindig ott volt, de az energia mintha megfogyatkozott volna. Nem világos, hogy ez miért történt. Talán részben azért, mert az embereknek folytatniuk kell az életüket. Egyszerűen nem vehet ki három-négy hónap szabadságot, és nem termel semmilyen bevételt, ha családot tart fenn. Taktikaként ez sikeres volt, de irreális volt azt várni, hogy az emberek hónapokat sátrakban töltenek.
Occupy vissza fog térni? Ezt nehéz megmondani. Új formákat és formákat ölt majd. Megtették New York környékén a Sandy szupervihar után, szolgáltatást nyújtottak idős embereknek Brooklynban és Queensben lakóházakban, ellátva azokat, akiknek nem volt áramuk. Tehát fontos munkát végeztek, amit szerintem nem ismertek kellőképpen a médiában. De mi do ellenzékre van szükség ebben az országban. És nem a Republikánus Párttól vagy a Demokrata Párttól fog származni. Kéz a kesztyűben részei az Egyesült Államok megalakulásának és strukturális problémáinak. Szükségünk van egy olyan erőre ezeken a pártokon kívülről, amelyek a nagyobb gazdasági igazságosság felé tolják a borítékot – ez egy fontos fogalom, amelyet az Occupy olt be a diskurzusba. A bevándorlók vagy színes bőrűek 40-50 órát dolgoznak, és gyakorlatilag semmit nem fizetnek. Interjút készítettem egy nővel a borravalóból élő dolgozókról. A borravalóból élő dolgozó órabére 2.13 dollár. 1996 óta nem nőtt. Az ilyen egyenlőtlenségeket sürgősen orvosolni kell.
KM– Azért is tartunk ott, ahol vagyunk, mert a mainstream média – itt és máshol – nem foglalkozik a kiváltó okokkal?
DB– Ha a diagnózisa nem megfelelő, az összes javaslata kudarcot vall. És természetesen a média és nagyrészt az oktatás feladata, hogy elterelje a figyelmet a kiváltó okokról. Beszéljünk Bernie Madoff Wall Street-i pénzemberről. Megcsalta a nagymamákat, ellopta a nyugdíjalapokat, szörnyű, szörnyű ember volt, és mindannyian erényesnek érezzük, amikor elítéljük őt. Ebben a kultúrában ott van a reform illúziója: több ellenőrzésre és szabályozásra van szükségünk ezeken az embereken, hogy ne tegyenek ilyen rossz dolgokat. Senki nem nézi azt a hordót, amiben ezek az almák születnek. A rothadt almát ezután kiürítik a hordóból, a hordó sértetlen marad, és a ciklus folytatódik. Az emberek elfelejtették a 80-as évek végének bankbotrányait, valamint a 2000-es évek elején az Enront és más vállalati katasztrófákat.
KM– Beszéljen a kapzsiság környezetre gyakorolt hatásáról. Nem csak az emberek lázadnak; maga a bolygó lázad.
DB- Ez szó szerint igaz. Magát a Földet támadja ez a fajta rablókapitalizmus, amely az összes erőforrást kitermeli, nem a megújuló erőforrásokat. Benne van a kapitalizmus DNS-ében – nem tudja korlátozni önmagát a profitszerzési törekvése miatt. Nem képzelhetünk el egy kedvesebb, szelídebb kapitalizmust vagy egy újrahasznosított ökokapitalizmust. Vérzik a föld. 1992-ben 1,700 tudós figyelmeztette az emberiséget a globális felmelegedés és a bolygó jövője miatt. Mi történt azóta? Konferenciáról konferenciára került sor: Durbin, Rio, Koppenhága, Doha… Csak összejönnek, belekortyolnak a Chardonnay-ba, és csodálatos nyilatkozatokat tesznek közzé: Mindannyian zöldek vagyunk, mindannyian a környezetért vagyunk. Aztán megy a megszokott dolog.
Ez a stressz most az otthonunkban van. A Föld az otthonunk, és nem vagyunk jó gondozók és sáfárok. Az olyan városokban, mint Kairó, Delhi, Kalkutta, Dakka és Karacsi, a szennyezés mértéke hihetetlen. Radikális változásra van szükségünk. És át kell gondolnunk, mit is értünk szuverenitás alatt, mert a környezeti válságot csak közösen lehet kezelni. A kis himalájai államban, Bhutánban emberi boldogságindexet mutatnak be, teljesen zöldek, kiiktatják a műanyagot stb. De ez egy kicsi ország 700,000 XNUMX lakossal. Nem oldja meg a nagyobb problémát. Ezt globálisan kell megtenni.
A legfontosabb, hogy a víz eltűnik. Ez lesz a 21-i fő kérdésst század. Történelmileg voltak háborúk az ezüst vagy az arany, a jelenlegi időszakban az olaj miatt. A következő években a víz lesz a domináns kérdés. Ha megnézzük Nyugat-Ázsia és Dél-Ázsia térképeit, akkor nagy a vízterhelés. Az izraeli megszállás része az volt, hogy vizet vettek a palesztinok víztartójából. Itt épültek fel a kolóniák Ciszjordániában – a terület vízkészletein.
KM— Ön hosszú ideje részt vesz az aktivizmusban és az alternatív médiában. Mi tart benneteket?
DB– Szeretem idézni Eduardo Galeano nagy uruguayi írót, aki azt mondta: „Tartsuk meg a pesszimizmust a jobb időkre.” Manapság sokan cinikusak. Jogosan. Csak nézd meg és nézd meg, mi történik. De a cinizmusnak nem szabad passzivitáshoz vezetnie. Proaktívnak kell lenni. És ez az egyik oka annak, hogy elindítottam az Alternatív Rádiót egyfajta szérumként, hogy ellensúlyozzam a vállalati média által termelt toxicitást. De sok energiát kapok a nálam sokkal kevésbé kiváltságos emberektől. Épp Manitobában jártam, és ott van egy nagyon aktív bennszülött mozgalom – olyan emberekből áll, akik nem rendelkeznek azzal a kiváltságokkal vagy előnyökkel, mint a hozzám hasonlók, mégis jelentős munkát szerveznek és végeznek. Világszerte vannak példák nagyon felemelő ellenállásokra, amelyek inspirálnak, és sokkal szórakoztatóbb az áramlattal szemben úszni. Amikor az áramlattal szemben úszol, nemcsak erőt, lelkierőt és jellemet fejlesztesz, hanem nagyon érdekes emberekkel is találkozol. Emberek, akik alternatívákat kínálnak.
Arundhati Roy barátom szerint a „felelősség” unalmas szó. De egyfajta felelősséget érzek az örmény családom származása miatt, a bennem rejlő előnyök és lehetőségek miatt. Szerintem jó elhagyni a világot, kicsit jobban hagyva, mint ahogy találtad.
Khatchig Mouradian a „The Armenian Weekly” szerkesztője, és a népirtás-tanulmányok doktorjelöltje a Clark Egyetemen. Elérhető a címen [e-mail védett].
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz