NYILVÁNOS okokból a sajtószabadság Kasmírban korlátozott és korlátozott. A katonai megszállás a vele járó kijárási tilalmakkal, útlezárásokkal, ellenőrző pontokkal, házkutatásokkal, megfigyeléssel, hívások és e-mailek lehallgatásával, valamint az államilag támogatott erőszakkal, a börtönben bekövetkezett halálesetektől és a bíróságon kívüli gyilkosságoktól a kínzásokig és eltűnésekig óriási fájdalmat és szenvedést okoz a kasmíriak körében.
A megfélemlítés és a félelem széles körben elterjedt. Ez a foglalkozás szándéka, terve és logikája. Egy ilyen elnyomó és nyomasztó légkörben az emberek nem szívesen beszélnek szabadon, és nem adnak tájékoztatást az újságíróknak, az újságíróknak pedig nincs mozgásszabadságuk a történetek beszámolásához. A foglalkozás táplálja és fenntartja a félénkség, a paranoia és az intenzív pszichés szorongás légkörét.
A kasmíri felkelés és az indiai uralom elleni ellenállás a világ egyik legjelentősebb híre, ennek ellenére nem számolnak be róla. Az indiai állam szorgalmasan dolgozott a Kasmírból érkező hírek megfogalmazásában és elkészítésében. Betörte az ablaküvegeket és a szíveket az egész ostromlott Kasmírban. A drákói törvények sorozata mellett, amelyeket önkényesen és minden jogorvoslat nélkül szabnak ki, folyik az újságírók cenzúrázásának és ellenőrzésének kampánya.
Az újságírók működését megnehezítő másik probléma az állami kémek hatalmas hálózata, akik szándékosan dezinformációt és pletykákat terjesztenek. Ráadásul az indiai állam közvetlenül deportálja az újságírókat, ha már Kasmírban vannak, mint például Jon Alper esetében; vagy megakadályozza őket abban, hogy belépjenek Kasmírba a Srinagar repülőtérről, mint Gautam Naulakha esetében; vagy bármely nemzetközi repülőtéren megtiltja a belépést. Természetesen, ha az újságírók a hagyományos kormányzati keretek között tudósítanak Kasmírról, akkor nem lesz gondjuk, és megkoszorúzzák őket.
2011 novemberének végén meglátogattam az Újságírók Védelmét Bizottságot New Yorkban. Megtudtam, hogy az újságírók számára a legnagyobb nehézségekkel küzdő országok közül öt Dél-Ázsia – Pakisztán, Banglades, Nepál, Srí Lanka és India.
Pakisztán a lista élén, India pedig a 13. helyen áll. "India" - mondta nekem a tisztviselő, akivel beszéltem - "felfelé halad a listán." Abban az időben, amikor lázadások és lázadások törnek ki India nagy területein, az újságírás létfontosságú ahhoz, hogy ne csak a világközösség tudja, mi folyik itt, hanem maguk az indiaiak is.
Az akadálytalan szabad sajtó elengedhetetlen a demokrácia működéséhez. A Kasmírról és más konfliktusos területekről szóló tudósítások során a deportáláson túlmenően az újságírókat megfenyegetik, zaklatják és bizonyos esetekben meg is verik, ahogy az nemrégiben Srinagarban történt.
Mindaddig, amíg az indiai állam továbbra is a pakisztániak által vezérelt terrorizmus megnyilvánulásaként mutatja be a kasmíri szabadságharcot, és tagadja a legtöbb kasmíri törekvéseit és önrendelkezési jogát, addig India népe és a világ többi része soha nem érti, mi táplálja Kasmír elégedetlenségét az indiai uralom iránt.
- - - - - - - - - - - - - - - -
KASHMIR PR-kampányba van becsomagolva, mint varázslatos turisztikai célpont, ahol a középosztálybeli indiánok nyáron a síkság melege elől menekülnek, a Shalimar kertekben sétálnak, lakóhajókon szállnak meg, és élvezik a Shikara túrákat a Dal-tavon keresztül, télen pedig úgy tesznek, mintha Svájcban, ahogy a hóban hancúroznak.
Bollywood Kasmír-ábrázolása a filmekben általában megerősíti a kliséket a romantikus vízióktól a vérre vágyó dzsihádi fanatikusokig. Ezek a sztereotip képek fényévekre vannak attól a brutális és rideg valóságtól, amellyel az átlagos kasmíriak életük minden napján szembesülnek. A tévés beszélő fejek által kínált viteldíj az Egyesült Államok Fox News hálózatának modelljét reprodukálja – azaz elhomályosít, félrevezet, lecserél, rágalmaz és kitalál.
Az igazi újságírásnak oda kell mennie, ahol a csend van. Be kell jutnia a legsötétebb sarkokba, és fényt kell világítania beléjük. Bátornak és bátornak kell lennie. Fel kell tárnia a Kasmírt tarkító tömegsírokat. Az emberi jogok tömeges megsértésére, a kollektív büntetésre, a szabadságvesztés miatti halálesetekre, a szexuális molesztálásra, a hamis találkozásokra és a mentálisan sérültek, árvák és félözvegyek helyzetére kell összpontosítania.
Ki kell vizsgálnia a háborús bűnöket, és meg kell neveznie a biztonsági erők, hírszerző ügynökségek és tisztviselők felelőseit Srinagarban és Delhiben. Ellenkező viszonyban kell lennie a hatalommal. Ha meghívnak egy teára Omar Abdullah főminiszterrel vagy dózsára P. Chidambaram belügyminiszterrel, az annak a jele, hogy az újságírók nem teljesítik kötelességüket.
Ez a beágyazott újságírás a legrosszabb formájában. Miért? Mert az állami tisztviselők kiszivárogtatásokkal, féligazságokkal és hazugságokkal akarják elcsábítani az újságírókat a hatalomhoz jutással, és manipulálni az információáramlást. A klasszikus aforizma, amely történelmileg az Egyesült Államok újságírását vezérelte, a következő volt: Vigasztald a szenvedőket és Kényelmesítsd a kényelmeseket. Sajnálatos módon a világ második legnagyobb demokráciájában ez a mondás nagyrészt feledésbe merült, ahogy úgy tűnik, a világ legnagyobb demokráciájában is.
Azok az újságírók, akik a magasabb beosztásúak tetszését és jóváhagyását várják, chamchák. Ők a makaree szakértői, és eladták magukat a karrier előmeneteléért. A Delhiben dolgozó miniszterekhez vagy Mumbaiban működő nagyvállalatokhoz való hozzáférés erkölcsi korrupciójuk jele, és az igazság bejelentésének rovására való előrelépés vágyának jelei.
Így gyorsíróként működnek. Lapkutyák a laptopokkal, és a legtöbb esetben de facto az állam eszközeivé és a propaganda futószalagjaivá válnak.
A fentebb említett nehézségek ellenére a legbátrabb újságírók közül néhányat ismerek kasmíriak közül. Átvágják a szögesdrót rétegeit, és félelem és szívesség nélkül beszámolnak a tényekről. Büszke vagyok rá, hogy ismerem őket.
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz