Forrás: Truthout
Fotó: Holli/Shutterstock
Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) augusztus 9-én közzétett új klímaértékelési jelentése végre a legabszolútabb kifejezésekkel kijelentette, hogy az antropogén kibocsátások állnak a globális felmelegedés hátterében, és nincs időnk a hőmérséklet tartására. a 1.5 Celsius fokos küszöb átlépésétől. Ha nem teszünk azonnali lépéseket, a század közepére könnyen meghaladhatjuk a 2 Celsius-fokot.
Mindazonáltal érdekes megjegyezni, hogy bár az IPCC-jelentés hangsúlyozza, hogy a bolygó a vártnál gyorsabban melegszik fel, közvetlenül nem említi a fosszilis tüzelőanyagokat, és a szén-dioxid-eltávolításra helyezi a hangsúlyt, mint a globális felmelegedés megfékezéséhez szükséges eszközt, jóllehet az ilyen technológiák még gyerekcipőben járnak.
Ebben az exkluzív interjúban Truthout, Noam Chomsky, a világ egyik legnagyobb tudósa és vezető aktivistája, valamint Robert Pollin, a világ egyik vezető progresszív közgazdásza saját értékelést ad az IPCC jelentéséről. Chomsky és Pollin társszerzői Az éghajlati válság és a globális zöld új megállapodás: A bolygó megmentésének politikai gazdaságtana (Verso, 2020).
CJ Polychroniou: A Noam, az IPCC új éghajlat-értékelési jelentése, amely a globális felmelegedés fizikai tudományos alapjaival foglalkozik, az Egyesült Államokban és a világ számos részén zajló szélsőséges hőhullámok és pusztító tüzek közepette érkezik. Sok szempontból megerősíti azt, amit a klímaválságról már tudunk, ezért szeretném tudni a saját gondolataitokat annak jelentőségéről és arról, hogy az azt „jóváhagyó” felek megteszik-e a szükséges intézkedéseket a klímakatasztrófa elkerülése érdekében, hiszen alapvetően nulla éve maradt erre.
Noam Chomski: Az IPCC jelentése kijózanító volt. Amint mondod, nagyban megerősíti azt, amit tudtunk, de legalábbis számomra a hangsúlyeltolódások mélyen zavartak. Ez különösen igaz a szén-dioxid-eltávolításról szóló részre. Ahelyett, hogy saját, nem szakértő olvasmányomat adnám, idézem a MIT Technology Review, a „Az ENSZ éghajlat-jelentése olyan szén-dioxid-eltávolítási technológiákba helyezi a reményeket, amelyek alig léteznek. "
Az IPCC jelentése
határozott emlékeztetőül szolgált arra, hogy a hatalmas mennyiségű szén-dioxid eltávolítása a légkörből elengedhetetlen lesz a globális felmelegedés legsúlyosabb veszélyeinek megelőzéséhez. De azt is hangsúlyozta, hogy a szükséges technológiák alig léteznek – és rendkívül nehéz lesz bevezetni…. Az azonban, hogy mennyivel lesz melegebb, attól függ, hogy milyen gyorsan csökkentjük a kibocsátást, és milyen gyorsan bővítjük a szén-dioxid levegőből való kiszívásának módjait.
Ha ez igaz, és nem látok okot kétségbe vonni, akkor az elviselhető világ reményei olyan technológiákon múlnak, amelyek „alig léteznek – és rendkívül nehéz lesz bevezetni”. Ezzel a félelmetes kihívással szembenézni egy összehangolt nemzetközi erőfeszítés feladata, amely jóval meghaladja John F. Kennedy holdi küldetésének mértékét (bármit is gondol erről az ember), és sokkal jelentősebb. A feladat magánhatalomra bízása a katasztrófa valószínű receptje, számos okból, köztük egy általa felvetett okból is A New York Times beszámol az ötletről: „vannak kockázatok: már maga az ötlet is ürügyet kínálhat az iparnak a veszélyes szokások fenntartására… egyes szakértők arra figyelmeztetnek, hogy elbújhatnak a bizonytalan ígéret mögé, miszerint később eltávolítják a szén-dioxidot, hogy elkerüljék a mai kibocsátás jelentős csökkentését.” A zöldmosás állandó trükk.
Az IPCC-jelentés jelentősége nem kétséges. Arra vonatkozóan, hogy megteszik-e a szükséges intézkedéseket? Ez rajtunk múlik.
Az IPCC-jelentés jelentősége nem kétséges. Arra vonatkozóan, hogy megteszik-e a szükséges intézkedéseket? Ez rajtunk múlik. Nem hihetünk a hatalmi struktúrákban és abban, hogy mit fognak tenni, hacsak nem nyomja erősen egy tájékozott közvélemény, amely a túlélést részesíti előnyben, mint a rövid távú nyereséget a „világegyetem urainak”.
Az USA kormányának azonnali reakciója az IPCC jelentésére aligha volt biztató. Joe Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadóját, Jake Sullivant küldte el, hogy elítélje a fő olajtermelő országokat (OPEC), amiért nem emelték elég magasra az olajtermelést. Az üzenetet a londoni szalagcímben rögzítették Financial Times: "Biden az OPEC-nek: Drill, Baby, Drill. "
Bident élesen bírálta a jobboldal itt, amiért felszólította az OPEC-et, hogy semmisítse meg az életet a Földön. A MAGA alapelvei megkövetelik, hogy az amerikai gyártók elsőbbséget élvezzenek ebben a méltó törekvésben.
Bob, mi a véleményed az IPCC éghajlat-értékelési jelentéséről, és találsz benne valamit, ami meglep?
Robert Pollin: Összességében az IPCC Hatodik értékelő jelentés az éghajlatváltozás fizikai alapjairól 3,949 oldalas. Tehát sok mindent meg kell tenni, és nem állíthatom, hogy többet tettem, mint először áttekintettem a 42 oldalas „Összefoglalót a politikai döntéshozóknak” című kiadványt. Két dolog tűnik ki az első értékelésemből. Ezek egyrészt az IPCC következtetései, miszerint az éghajlati válság rohamosan súlyosabbá válik, másrészt pedig az alapvető intézkedések megtételére irányuló felhívásuk egyre sürgetőbbé vált, még saját 2018-as jelentésükhöz képest is.1.50 fokos globális felmelegedés.” Fontos megjegyezni, hogy az IPCC esetében nem mindig ez volt a minta. Így annak 2014 Ötödik értékelő jelentés, az IPCC 2007-hez képest lényegesen alázatosabb volt a jelenlegi helyzettel kapcsolatban Negyedik értékelő jelentés. 2014-ben a globális átlaghőmérséklet 2.0 Celsius-fokkal az iparosodás előtti szinthez képesti stabilizálására összpontosítottak, nem pedig a 1.5 fokos értékre. 2014-ig az IPCC nem volt meggyőződve arról, hogy a 1.5 fokos cél elengedhetetlen ahhoz, hogy ésszerű esély legyen az éghajlatváltozás legsúlyosabb hatásainak korlátozására a szélsőséges hőség, áradások, aszályok, a tengerszint emelkedése és a biodiverzitás csökkenése tekintetében. A 2014-es jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a globális szén-dioxid-kibocsátás mindössze 2 százalékos csökkentése 36-ig elegendő lehet az életképes stabilizációs pályára lépéshez. Ebben a legutóbbi jelentésben nincs kétségbe vonva, hogy a 2050 fokos cél elérése elengedhetetlen, és ahhoz, hogy bármi esély is legyen e cél elérésére, a globális CO1.5-kibocsátásnak 2-re nullára kell állnia.
Ez az új jelentés azt is világossá teszi, hogy milyen nehéz lesz elérni a nulla kibocsátási célt, és így a 1.5 fokos felmelegedési küszöbön belül maradni. De azt is elismeri, hogy egy járható stabilizációs út még mindig lehetséges, ha csak alig is. Nem kérdéses, hogy mi legyen az első és legfontosabb lépés, vagyis az olaj, a szén és a földgáz energiatermelés céljából történő égetésének leállítása. Széneltávolító technológiákra valószínűleg szükség lesz az átfogó stabilizációs program részeként. De meg kell jegyeznünk, hogy már két széneltávolító technológia létezik, amelyek meglehetősen hatékonyan működnek. Ezek a következők: 1) az erdők pusztításának megállítása, mivel a fák elnyelik a CO2-t; és 2) a vállalati ipari gyakorlatok kiszorítása az ökológiai és regeneratív mezőgazdasággal. A vállalati mezőgazdasági gyakorlatok CO2-t és más üvegházhatású gázokat bocsátanak ki, különösen a nitrogénműtrágyák erős használata révén, míg az ökológiai és regeneratív mezőgazdaság során a talaj elnyeli a CO2-t. Ez azt jelenti, hogy ha nem hagyjuk abba a fosszilis tüzelőanyagok égetését energiatermelés céljából, akkor egyszerűen nincs esély arra, hogy a stabilizációs pályára lépjünk, függetlenül attól, hogy mit tesznek még a széneltávolító technológiák területén.
Ha nem hagyjuk abba a fosszilis tüzelőanyagok égetését energiatermelés céljából, akkor egyszerűen nincs esély arra, hogy a stabilizációs pályára álljunk, bármi mást is elérjenek a széneltávolító technológiák területén.
Hozzáteszem, hogy a zéró kibocsátású gazdaság kiépítésének főbb technológiái – az energiahatékonyság és a tiszta megújuló energiaforrások területén – már teljes mértékben rendelkezésünkre állnak. Az energiahatékonyságba való befektetés – például az elektromos autók és a tömegközlekedési rendszerek kínálatának bővítése, valamint a régi fűtési és hűtési rendszerek elektromos hőszivattyúkra való cseréje révén – értelemszerűen pénzt takarít meg minden energiafogyasztó számára. Ráadásul a nap- és szélenergiával történő villamosenergia-termelés átlagos költsége már jelenleg is kb fél hogy a szén elégetése szén-dioxid-leválasztási technológiával kombinálva. Ezen a ponton a tiszta energia-infrastruktúra kiépítésére irányuló nagyszabású beruházások megtétele, valamint a méltányos átmenet biztosítása azon munkavállalók és közösségek számára, akikre negatív hatással lesz a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonása.
A bizonyítékok egyértelműek, hogy a globális felmelegedés hátterében az emberi eredetű szén-dioxid-kibocsátás áll, és az IPCC jelentése szerint a felmelegedés gyorsabban megy végbe, mint azt előre jelezték. Valószínűleg ez utóbbi miatt a hatodik értékelő jelentés részletes regionális értékelést ad az éghajlatváltozásról, és (úgy gondolom, most először) tartalmaz egy fejezetet az innovációról és a technológiáról, különös tekintettel a széneltávolító technológiákra, amelyeket Noam véletlenül , „mélyen zavarónak” találták. A Global Green New Deal egyik vezető szószólójaként lát-e problémát, ha a regionális éghajlat- és energiatervek legalább a közeljövőben a klímavészhelyzet kezelésének fő kereteivé válnának?
Pollen: Elvileg semmi kivetnivalót nem látok a regionális klíma- és energiatervekben, amennyiben ezek mind komolyan a nulla kibocsátási cél elérésére irányulnak, és más régiókkal összehangoltan haladnak előre. A nagy kérdés tehát az, hogy egy adott regionális program megfelel-e a klímastabilizáció követelményeinek. A válasz eddig: „nem”. Ezt láthatjuk az Egyesült Államok, az Európai Unió és Kína éghajlatvédelmi programjaiból. Ez a három legfontosabb régió az éghajlatváltozás kezelésében azon egyszerű oknál fogva, hogy ez a három terület felelős a globális CO54-kibocsátás 2 százalékáért – Kína 30 százalékáért, az Egyesült Államok 15 százalékáért és az EU 9 százalékáért.
Az Egyesült Államokban a Biden-adminisztráció természetesen hatalmas előrelépés a Trump alatt eltöltött négy katasztrofális évhez képest. Nem sokkal hivatalba lépése után Biden kibocsátáscsökkentési célokat tűzött ki az IPCC-vel összhangban, azaz 50-ra 2030 százalékos csökkentést, 2050-re pedig nulla nettó kibocsátást. Ezen túlmenően a Biden márciusban bevezetett amerikai foglalkoztatási tervében körülbelül 130 milliárd dollárt különített volna el személyenként. évben olyan beruházásokba, amelyek egy tiszta energia-infrastruktúrát mozdítanának elő, amely kiszorítaná jelenlegi fosszilis tüzelőanyag-felhasználású rendszerünket.
A klímastabilizáció ilyen mértékű szövetségi finanszírozása példátlan lenne az Egyesült Államok számára, ugyanakkor a kormányzat saját kibocsátáscsökkentési céljainak eléréséhez szükséges teljes finanszírozás talán 25 százalékát biztosítaná. A többi 75 százalék nagy részének tehát magánbefektetőktől kellene származnia. Mégsem reális, hogy a magánvállalkozások ilyen szintű beruházásokat hajtsanak végre a tiszta energiagazdaságba – körülbelül évi 400 milliárd dollárral –, hacsak nem kényszerítik rájuk a szigorú kormányzati szabályozás. Az egyik ilyen szabályozás lehet az, hogy az elektromos közműveket kötelezik a CO2-kibocsátás csökkentésére, mondjuk, évi 5 százalékkal, ellenkező esetben büntetőjogi felelősségre kerül. A Biden-adminisztráció a mai napig nem javasolt ilyen szabályozást. Sőt, a Biden-törvényről szóló viták a Kongresszusban hosszú ideig fennállnak annak az esélye, hogy a szövetségi kormány által az éghajlat stabilizálására biztosított finanszírozás összege megközelíti a Biden által márciusban eredetileg javasolt évi 130 milliárd dollárt.
Hasonló a történet az EU-ban is. Kinyilvánított kötelezettségvállalásait tekintve az Európai Unió a világ legambiciózusabb éghajlat-stabilizációs programját, az Európai Zöld Dealnak nevezett programját támogatja. Az európai zöld megállapodás értelmében a régió vállalta, hogy 55-ig legalább 2030 százalékkal csökkenti a kibocsátást az 1990-es szinthez képest, ami ambiciózusabb cél, mint az IPCC által meghatározott 45 százalékos csökkentés. Az európai zöld megállapodás ezután igazodik az IPCC hosszabb távú céljához, amely szerint 2050-től a nettó nulla gazdaságot kell elérni.
2019 decemberétől az Európai Bizottság intézkedéseket léptetett életbe, és további javaslatokat terjeszt elő a régió kibocsátáscsökkentési céljainak elérése érdekében. A legutóbbi intézkedés, amelyet tavaly júniusban fogadtak el, a NextGenerationEU helyreállítási terve, amelyen keresztül 600 milliárd eurót különítenek el a Európai zöld üzlet. Júliusban az Európai Bizottság követte ezt a kiadási kötelezettségvállalást, és 13 adózási és szabályozási intézkedést vázolt fel a kiadási program kiegészítésére.
De itt van az egyszerű költségvetési matematika: A NextGenerationEU helyreállítási tervén keresztül hét évre elkülönített 600 milliárd euró átlagosan évi 85 milliárd eurót tenne ki. Ez az EU GDP-jének kevesebb, mint 0.6 százaléka ebben az időszakban, amikor a GDP 2-3 százaléka közötti kiadási szintre lesz szükség. Az Egyesült Államokhoz hasonlóan az EU sem számíthat a szükséges finanszírozás fennmaradó 75 százalékának mozgósítására, hacsak nem lép életbe a fosszilis tüzelőanyagok elégetésére vonatkozó szigorú szabályozást is. Ha az ilyen szabályozások élesek lesznek, akkor a fogyasztók által a fosszilis tüzelésű energiáért fizetett összeg meredek növekedését jelenti. Annak elkerülése érdekében, hogy a gazdagok kivételével a megélhetési költségek jelentős növekedését tapasztalják, a fosszilis tüzelőanyagok árának emelkedését árengedményekkel kell párosítani. A 2018-as franciaországi Sárgamellényes Mozgalom éppen Emmanuel Macron elnök azon javaslata ellen jelent meg, hogy szén-dioxid-adót vezessenek be anélkül, hogy jelentős kedvezményeket adnának a nem tehetős embereknek.
A kínai helyzet eltér az Egyesült Államok és az EU helyzetétől. Kína különösen nem kötelezte el magát az IPCC 2030-ra vagy 2050-re kitűzött kibocsátáscsökkentési céljainak elérése mellett. Ehelyett Hszi Csin-ping elnök 2020. szeptemberi ENSZ-közgyűlési beszéde után Kína egy kevésbé ambiciózus célrendszer mellett kötelezte el magát: a kibocsátás továbbra is 2030-ig emelkednek, majd hanyatlásnak indulnak. Xi elkötelezte magát amellett, hogy 2060-ra eléri a nettó nulla kibocsátást, egy évtizeddel később, mint az IPCC 2050-re kitűzött célja.
Nem lehet megkerülni azt a tényt, hogy ha Kína kitart a kibocsátáscsökkentési tervei mellett, akkor semmi esélye sincs az IPCC céljainak elérésére.
Fel kell ismernünk, hogy Kína jelentős előrelépést tett az éghajlat stabilizálása érdekében. Az egyik kritikus eset, Kína ambiciózus iparpolitikája elsősorban a napenergia költségeinek világszerte 80 százalékos csökkentéséért felelős az elmúlt évtizedben. Kína a fejlődő gazdaságokban a tiszta energiával kapcsolatos beruházások támogatására irányuló hitelek vezető szállítója is. Mindazonáltal nem lehet megkerülni azt a tényt, hogy ha Kína kitart a kibocsátáscsökkentési tervei mellett, akkor semmi esélye nincs az IPCC céljainak elérésére.
Röviden, Kínának, az Egyesült Államoknak és az EU-nak különböző okokból lényegesen ambiciózusabb regionális klímastabilizációs programokat kell bevezetnie. Ezeknek a gazdaságoknak mindenekelőtt magasabb szintű állami beruházásokat kell fordítaniuk a tiszta energiával kapcsolatos globális beruházási projektre.
A növekvő állami beruházások alapvető korlátja, hogy az emberek nem akarnak magasabb adót fizetni. A gazdagok természetesen könnyen megengedhetik maguknak, hogy magasabb adót fizessenek, miután a neoliberalizmusban hatalmas vagyon- és jövedelmük növekedését élvezték. Ennek ellenére továbbra is igaz, hogy a globális tiszta energiával kapcsolatos beruházások méretarányos növeléséhez szükséges források nagy része adóemelés nélkül is elérhetővé tehető három forrásból származó források becsatornázásával: 1) pénzeszközök katonai költségvetésből történő átcsoportosítása; 2) minden fosszilis tüzelőanyag-támogatást tiszta energiatámogatássá alakítani; és 3) nagyszabású zöldkötvény-vásárlási programok elindítása az US Federal Reserve, az Európai Központi Bank és a Kínai Népi Bank által. Az ilyen intézkedések alapját képezhetik az Egyesült Államok, az EU és a kínai regionális programok összekapcsolásának, amelyek együttesen képesek lehetnek megfelelni egy életképes globális klímastabilizációs projekt sürgős követelményeinek.
Noam, én vitatkozott nemrég hogy a globális felmelegedés veszélyével egy világháború kitöréseként kell szembenéznünk. Ez korrekt analógia?
Chomsky: Nem egészen. Egy világháború túlélőket, szétszórt és nyomorult maradványokat hagyna hátra. Idővel rekonstruálhatták az életképes létezés valamilyen formáját. A környezet pusztítása sokkal súlyosabb. Nincs visszaút.
Húsz évvel ezelőtt írtam egy könyvet, amely Ernst Mayr biológus meglehetősen hihető érvelésével nyitott, miszerint nem valószínű, hogy intelligenciát fedezünk fel az univerzumban. Hogy érvelését tovább vigyük, ha a magasabb intelligencia valaha is megjelenik, valószínűleg megtalálja a módját az önmegsemmisítésnek, ahogyan úgy tűnik, hajlunk a demonstrációra.
A könyvet Bertrand Russell azon gondolatai zárták, hogy lesz-e valaha béke a Földön: „Azok a korszakok után, amelyek során a föld ártalmatlan trilobitokat és lepkéket termelt, az evolúció odáig fajult, hogy Nerost, Dzsingisz kánokat és Hitlereket szült. Ez azonban azt hiszem, múló rémálom; idővel a föld ismét képtelenné válik az élet fenntartására, és visszatér a béke.”
Ezt az interjút enyhén szerkesztettük az egyértelműség kedvéért.
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz
2 Hozzászólások
A baloldal még csak felületesen sem tud fellépni, hogy azt a benyomást keltse, hogy egy nagy erő, még ebben a kérdésben is… csak esszék és ilyesmik itt-ott. A legtöbb embernek fogalmam sincs, mi az, vagy mit is jelent egy hazai zöld új megállapodás, nemhogy mi az a globális?
Ó, ki a francot érdekel, napsütés, akár pániktúrára is indulhat, megihat egy pánikkávét, hallgathat valami klassz pánikzenét, majd pánikszerűen hátradőlhet, mielőtt az igazi kétségbeesés magával ragad.
A jelenlegi baloldali tájnak és minden érintett lakójának át kell alakítania az útvonalat, félre kell tennie a forradalmi tevékenységet, és erőfeszítéseit a Global Green New Deal felé kell összpontosítania, különben ez a csigatempós baromság folytatódni fog. Chomsky szerint ideje pánikba esni, de nem kétségbeesni. Elég rövid ugrás a pánikból a kétségbeesésbe. De mit tudnánk mi, hétköznapi emberek. Biztos vagyok benne, hogy a baloldal mindent helyesen és hatalmában álló módon megtesz annak érdekében, hogy a pusztulás felé tolja az áradat.
Miért kell azoknak a gyerekeknek és fiataloknak, akik ebbe a baromságba nőnek, erre az egyetlen szervezetre várniuk, vagy arra a néhány org-re, vagy egy csomó ügyvédre a világ minden tájáról egy olyan szervezetben, amelyről még csak nem is hallottak, vagy a DSA-ra , Sanders, Cortez, vagy bárki, aki esetleg elindítja ezt a dolgot, egy GGND-t? Vajon ők, a fiatal gazember sokaság, akik megpróbálnak mosolyogni, miközben itt vannak, tudják, mi folyik itt? Az ő hibájuk, hogy nem, vagy nem ismerik a mértéket? Vagy nem biztos abban, hogy a szar elkészül vagy sem?
Az egyszerűbb mód, ahogy a népek, anarcho-primmies, derowthers vehemensen járták ezt a szart fenyő évtizedek óta, és most megteszik vagy meghalnak. Pollin és Chomsky szerint 3 és fél év van hátra, hogy felállítsák a GGND-t és teljesen működőképesek legyenek, és még mindig szart olvasok a kapitalizmusról és a többiről.
Fairdinkum.
Ha a már létező baloldali táj és aggodalomra okot adó lakosok nem tudnak globálisan összefogni ebben a kérdésben, és úgy nyomulni, mintha rosszabb lenne, mint a 3. világháború, akkor ez nem ér semmit.