(szept. 7.) – Mi a jelentősége annak, ahogy a gazdasági világválság közepette nemcsak Keynest, de még Marxot is újra divatba hozták? Ezen a kérdésen érdemes elgondolkodni azon a napon, amelyet hivatalosan annak az osztálynak a megünneplésére jelöltek ki, amelyről Marx egy jobb világ megteremtésének ígéretét – és felelősségét – látta.
Húsz évvel ezelőtt sokan a történelem szemeteskukájába dobták Marx gondolatait az 1989-ben összeomló etatista kommunista rendszerekkel együtt. Marx azonban, aki minden 19. századi liberális közgazdásznál vagy filozófusnál jobban kitartott amellett, hogy az állam kényszert jelent a társadalomra, és előre nézett. a proletárforradalom utáni „elsorvadás” lett volna e rendszerek legsúlyosabb kritikusa. Ahogy Schumpeter mondta egyszer, Marx és a sztálinizmus között éppoly kevés a közös, mint Jézus és az inkvizíció.
Mindenesetre, ahogy a kapitalizmus globalizációja felgyorsult az 1990-es években, valójában minden eddiginél divatosabb lett Marxot idézni, különösen arról, hogy „termékeinek folyamatosan bővülő piacának igénye a világ teljes felületén üldözi a burzsoáziát, ” létrehozva a folyamat során „egy világot a maga képére”. De amit általában kihagytak, amikor a Kommunista Kiáltványt így idézték az 1990-es években, az Marxnak a kapitalista globalizációval kapcsolatos előrelátása volt, „kikövezve az utat a kiterjedtebb és kimerítőbb válságok előtt”.
Marx kapitalista dinamika mélyreható megértésének ez az aspektusa került előtérbe a jelenlegi válságban. Valóban megerősíteni látszik, hogy a kapitalizmus olyan, mint „a varázsló, aki már nem tudja irányítani az alvilág hatalmait, akit varázslataival hívott elő”. De amit különösen fontos szem előtt tartani a Munka ünnepén, az az, hogy Marxnak – sok olyan marxista közgazdásztól eltérően, akiknek a gazdasági válságok előrejelzése a dolguk – nem voltak illúziói arról, hogy a kapitalizmus tisztán gazdasági ellentmondásai maguk is jobb világot hoznak létre. .
Marx nagyon jól tudta, hogy a kapitalizmus természeténél fogva elősegíti a társadalmi elszigetelődést, „nem hagy más kapcsolatot ember és ember között, mint a meztelen önérdek, mint az érzéketlen „készpénzfizetés”. Ez passzivitást teremt a személyes válságokkal szemben, a gyári elbocsátásoktól a lakáselzárásokig. Ez az elszigeteltség is akadályozza-e az aktív, tájékozott polgárok közösségeit abban, hogy összefogjanak a radikális alternatívák előmozdítása érdekében.
Marx abból a szemszögből nézné ezt a válságot, hogy mi kell ahhoz, hogy a dolgozók leküzdjék ezt a mindent elsöprő társadalmi passzivitást. A szakszervezeteket a maga idejében fejlődő előrelépésnek tekintette a „közvetlen cél” felé, a „proletárok osztályba szerveződése” felé, amelynek „első feladata” a „demokráciáért vívott harc megnyerése”. És Marx ma olyan típusú kollektív identitások, egyesületek és intézmények kialakulását bátorítaná, amelyeken keresztül az emberek újradefiniálhatják szükségleteiket, és fejleszthetik ambícióikat és képességeiket ezek teljesítésére, megnyerve a gazdasági demokráciáért vívott csatát. Ez olyasmi, amivé a kapitalista társadalom soha nem válhat.
Ebben a válságban a munkásmozgalomból nem született ilyen elképzelés a változás végrehajtására, legalábbis eddig. Az sem valószínű, hogy a szakszervezetek jelenlegi, elsődlegesen defenzív jellegéből fakad. Ellen kell állniuk a munkáltatói nyomásnak, hogy a munkavállalók viseljék a válság terheit a köz- és a magánszektorban egyaránt. De egyre gyengítőbbnek bizonyul az ambíciójuk hiánya, hogy minden munkavállalót megszervezzenek és képviseljenek életük minden területén, nem csak a kollektív tárgyalásokra való szűk orientáció tekintetében.
It is significant that the Labour Day we celebrate today, legally established in 1895 to occur on the first Monday of September, involved Canada abjectly following what the U.S. government had done to avoid workers there joining in the celebration of May Day as the international workers holiday. This practice had been established in 1889 when the first congress of the Second International (the successor to the First International organized by Marx in 1860s) called on workers everywhere to join in an annual one-day strike on May 1st. This date was chosen to coincide with the timing of international protests against the bloody repression of workers in
Unions in
This was epitomized by the free admission to the Canadian National Exhibition at the end of the
Leo Panitch az összehasonlító politikai gazdaságtan kanadai kutatási elnöke
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz