Beszélgetés a Los Angeles-i Anarchista Könyvvásáron
- Stratégia
A vita elindításához a stratégiáról fogok beszélni.
Ebben az esetben a téma a „nagy stratégia” – olyan stratégia, amely lehetővé tenné az elnyomott és kizsákmányolt többség számára, hogy felszabaduljon, és a kapitalizmust felváltsa valamilyen önmenedzselt ökoszocializmussal. A stratégia egy „menetvonal” vagy út, amely a javasolt cselekvéseken és szervezési módszereken alapul. A stratégia kidolgozásakor olyan kérdéseket kell megvizsgálnunk, mint például: Hol vannak a társadalom kulcsfontosságú törésvonalai? A lakosság mely alcsoportjai léphetnek mozgásba, hogy részesei legyenek a rendszerrel szembeni növekvő ellenállás időszakának? Milyen cselekvési és szervezési formákat javasolunk stratégiánk alapjául?
Az 19 ótath században a radikális baloldal különféle stratégiák menüjét dolgozta ki. Az utóbbi időben olyan stratégiák hívei voltak, mint a szövetkezetek építése (mint manapság a Szolidaritási Gazdasági Hálózat emberei), a választási szocializmus vagy az „urnán keresztüli szocializmus” (ahogy az Amerikai Demokratikus Szocialisták többsége kedveli). És akkor ott vannak a „marxista-leninista” csoportok, amelyek stratégiájuk szerint aktivistát vagy élcsapatot építenek a társadalmi mozgalmak „irányítására” azzal a céllal, hogy egy állam irányítása alá vonják magukat, hogy az egész gazdaságot az állam kezében központosítsák. . És végül ott van a forradalmi libertárius szakszervezetiség vagy szindikalizmus, ez az a stratégia, amit meg fogok védeni.
- Osztályalakítás
Hogyan dönthetünk a különböző javasolt stratégiák között? Javasolok egy kritériumot. Amit tennünk kell, az az, hogy megvizsgáljuk az „osztályképzésnek” nevezett folyamatot. Ez ad egy kritériumot, mert meg akarjuk kérdezni, hogy egy stratégia mennyire segíti elő ezt a folyamatot.
A kulcsgondolat itt az, hogy a munkásosztálynak – az elnyomott és kizsákmányolt többségnek – nincs minden időben és helyen megvan a tényleges képessége arra, hogy kihívja a hatalmas uralkodó osztályt a társadalom irányításáért. Abban az időszakban, amikor a harc évek óta mélyponton zajlik – mint az utóbbi időben ebben az országban – kevés az erőteljes fellépés a munkaadókkal szemben, a munkásosztály kevésbé szervezett, és nem terjedt el a radikális tudat, a munkásosztály valójában nem. megvan a képessége – a társadalmi hatalom –, hogy megszabaduljon a kapitalizmustól. De vannak más idők és helyek, amikor a munkásosztály felpörög, és jelentős sztrájkhullámok zajlanak, új szakszervezetek épülnek, és az osztályszolidaritás növekszik. Például az 1914 és 1921 közötti időszakban egy millió munkás épített új ipari szakszervezeteket a konzervatív Amerikai Munkaügyi Szövetségen kívül. Évente több ezer sztrájk volt, és a szocialista tudat terjedt az amerikai munkásosztályban. Ebben az időszakban megkétszereződött az egyesült államokbeli szakszervezeti tagság. 1933 és 1937 között ismét hatalmas sztrájkhullám volt – évente több ezer sztrájk és ezer munkahely-átvétel. 1932-ben egy közvélemény-kutatás kimutatta, hogy az USA lakosságának negyede gondolja úgy, hogy forradalomra van szükség. 1930 és 1940 között a szakszervezeti tagság 2 millióról 14 millióra nőtt.
Ezek olyan időszakok, amikor az osztályformálást láthatjuk a munkában. Az osztályalakulás az a többé-kevésbé elhúzódó folyamat, amelynek során a munkásosztály egyre szélesebb körű kölcsönös támogatást fejleszt ki az alcsoportok között, növekszik az osztálytudat és az önbizalom, és a munkásosztály legyőzi a fatalizmust és a megosztottságot, mint a faji vagy nemi és szervezeti hosszú sorok. az erő növekszik, és a szolidaritás és a nagyobb kohézió szélesebb láncszemei vannak az elnyomott és kizsákmányolt többség között.
Így a munkásosztály alakítás magát egy szövetségbe vagy „ellenhegemón blokkba”, ahogy Gramsci nevezte, azzal a hatalommal, hogy félretolja a tulajdonos és irányító osztályokat, és átvegye az ipar és a társadalom demokratikus irányítását.
- A bürokratikus réteg problémája
A második világháború óta az osztályalakulás folyamatát két fejlemény gátolta. A legfontosabb változás az általam „bürokratikus rétegnek” nevezett – a szakszervezetek fizetett tisztviselőinek és alkalmazottainak, valamint a választási politika területén a hivatásos politikusoknak és hozzátartozóknak – intenzív fejlődése volt.
Azok az emberek, akik idővel szakszervezeti tisztséget töltenek be, hajlamosak a szervezet jogi és pénzügyi életképességének védelmére. Ez allergiássá teszi őket a kapitalista munkaadókkal és az állammal való magas szintű konfliktusokra. Nem teljesen elleneznek minden olyan bomlasztó tevékenységet, mint például a sztrájkok. Bizonyos szintű küzdelemre van szükségük, hogy befolyást szerezzenek a munkaadókkal folytatott tárgyalásokhoz. De hajlamosak lesznek korlátokat szabni ennek.
Itt meg kell vizsgálnunk a munkaügyi helyzetnek a második világháború óta fennálló sajátosságát, amelyet én „jogi ketrecnek” nevezek. Ebben a korszakban a bírósági határozatok és törvények illegálissá tették a munkavállalók fellépésének leghatékonyabb formáit – mint például a tömeges piketteket vagy a panaszok miatti sztrájkot, amikor egy szerződés van hatályban. Ez azt jelenti, hogy a munkásmozgalom tényleges újjáépítéséhez – és a munkáshatalom bővítéséhez – szükséges tömegharcokhoz törvényszegést kell követelni. A bürokratikus réteg pedig a szervezeteit és pénzügyi eszközeit érintő kockázatok miatt ellenezni fogja ezt. Sőt, a jelentős sztrájk akciók és az ágazatok közötti szövetségek sok munkát jelentenek, és a fizetett tisztek nem fognak többet fizetni ezért.
Hasonló problémák merülnek fel a választási politika területén is. A hivatásos politikusok és a párt agytrösztjei fanyalogni fognak a radikális retorikától, és egy bizonyos szintet meghaladóan ellenzik a rendbontást, attól tartva, hogy elriasztják a középosztály szavazatait és elveszítik a választásokat.
És ez a következtetésem: Ha elő akarjuk vinni az osztályképzés folyamatát, olyan stratégiát kell követnünk, amely elkerüli a bürokratikus rétegre való támaszkodást. És ez végzetes kifogás az ellen, hogy a bürokratikus szakszervezeti tisztviselőkre vagy a választási politikára hagyatkozzunk a továbblépésben.
- Szindikalizmus
És itt a szindikalizmus nyújt megoldást. A szindikalizmus olyan stratégiát javasol, amely elkerüli a fizetett szakszervezeti tisztviselők és hivatásos politikusok bürokratikus rétegeire való támaszkodást.
A szindikalizmus nem reformista cselekvési és szervezeti formákon alapuló stratégia. Ez azt jelenti, hogy olyan szakszervezetek és egyéb harci tömegszervezetek felépítését javasoljuk, amelyek az irányítást nem a fizetett bürokratikus réteg kezébe adják, hanem a tagok önigazgatására épülnek. Az önállóan irányított szakszervezeti szervezetet a tagok irányítják a közgyűlések központi szerepén és a visszavonható küldöttek megválasztásán keresztül, mint például a megbízotti tanács. Ez a formális vezetést a munkahelyre helyezi, hogy mozgósítsa a küzdelmeket és koordinálja a napi ellenállást.
Azokon a munkahelyeken, ahol a bürokratizált szakszervezetek beépültek, független, párhuzamos munkavállalói szervezetek felépítését javasoljuk, amelyek képesek megbirkózni a tisztviselőkkel, és cselekvési irányokat javasolnak – olyan szervezeteket, mint a Railroad Workers United.
Ha a cselekvési módszer a dolgozók közvetlen közös tevékenységén alapul, akkor ez a munkásokat irányítja. Ez kis léptékű munkahelyi ellenállással kezdődhet, de kiterjedhet nagyobb léptékű sztrájkokra is – egészen az általános sztrájkig. Az általános sztrájkok azonban nem „spontán módon” történnek. Szervezettek, és a munkásszervezet és a harciasság erős fejlődését feltételezik.
Ennek egy másik szempontja a szakszervezetek közötti és az ágazatok közötti horizontális kapcsolatok kialakítása, valamint más társadalmi mozgalmi szervezetekkel. A szindikalizmus az osztályszakszervezeteket javasolja, amely horizontális kapcsolatokon alapul az ágazatok között a munkásosztályon belül egy régióban, hogy a munkavállalókat ne egyszerűen az a legfelsőbb bürokrácia köti össze, mint az AFL-CIO szakszervezetekben.
A cél egy olyan, az egész osztályra kiterjedő társadalmi mozgalmi szövetség kialakítása, amelyben a munkásosztály „ellenhegemonikus tömbbé” formálódik, amely képes átalakítani a társadalmat, félretolni a birtokló és irányító osztályokat.
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz