Lehet, hogy nem érte el a lázas várakozás szintjét, amelyet az a híres kézfogás váltott ki az izraeli és palesztin vezetők között a Fehér Ház pázsitján 1993-ban, de a béketárgyalások régóta várt újjáéledése által ihletett remény érzése egyszerre kézzelfogható és mélyen eltévedt.
A megbeszélések, amelyekről a héten megállapodtak, augusztus közepén kezdődnek komolyan a térségben, nem azért zajlanak, mert akár Izrael miniszterelnöke, Benjámin Netanjahu, akár a palesztin elnök, Mahmúd Abbász úgy gondolja, hogy az egyezség elérhető. A két fél egymással beszél, hogy elkerülje, hogy John Kerryt, az Egyesült Államok külügyminiszterét megszégyenítse.
A „változás van a levegőben” téves hangulatát a múlt héten egy sokat emlegetett közvélemény-kutatás is illusztrálta, amely szerint az izraeliek 55 százaléka a megállapodásra szavazna, ha azt bemutatják, 25 százalék pedig ellenzi. Figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy sokkal több izraeli – 70 százalékuk – úgy gondolja, hogy nem lehet megegyezni, míg 60 százalékuk szerint ennek oka az, hogy Netanjahu soha nem fogja felosztani a földet.
A palesztinok nem szangvinikusabbak. Egy közelmúltbeli közvélemény-kutatás kimutatta, hogy alig 8 százalékuk bízik az Egyesült Államokban, mint közvetítőben.
De ha a hétköznapi izraeliek és palesztinok elkeseredettek vagy nem érdekli őket, akkor vezetőik és sok megfigyelő az áttörés esélyeiről beszél.
Ezt az optimizmust részben az Európai Unió váratlan és nagyrészt szimbolikus jelentőségű döntése támasztja alá a közelmúltban a települések megbüntetéséről. Az EU jövő évtől várhatóan megtagadja a finanszírozást a megszállt területeken működő izraeli intézményektől.
Ez egy keserű pirula Izrael számára, amelyet le kell nyelni, és már Európát is meg akarja büntetni. Múlt hétvégén kiderült, hogy az izraeli hadsereg megtagadja az uniós személyzet belépését Gázába, és blokkolja az európai projekteket a C övezetben, amely Ciszjordánia csaknem kétharmada Izrael kizárólagos ellenőrzése alatt áll.
Ám bár Európa lépése feldühítette Izraelt, gyanúsan úgy tűnik, hogy Netanjahu útját a tárgyalóasztalhoz egyengette.
Izrael és támogatói régóta ápolják azt az elképzelést, hogy az erős karú taktikák, mint például a bojkott és a szankciók, csak arra szolgálnak, hogy az izraeli közvéleményt és politikusokat még jobban jobbra tolják. Az oslói folyamat két évtizeddel ezelőtti kezdete óta ez volt az USA és Európa indoklása Izrael gyerekkesztyűvel való kezelésére.
Pedig az EU rendezésellenes kezdeményezése ennek az ellenkezőjét sugallja. Netanjahu és Abbász is sietett a tárgyalásokba az EU bejelentése nyomán – és nagyjából ugyanezen okból.
Netanjahu számára Európa lépése bot volt, amellyel elriasztja a kormányban tőle jobbra ülőket. Meggyőzően érvelhetett amellett, hogy az izraeli tárgyalásokon való továbbra is hajthatatlanság csak fokozná az ország elszigeteltségét – ez az „Izrael stratégiai érdekeire” vonatkozó átláthatatlan utalások lényege.
Izraelnek sokkal több félnivalója van a palesztinoktól a hamis békefolyamat keretein kívül. Fennáll az a veszély, hogy a palesztinok lendületet adnak a további szankcióknak az olyan szervektől, mint az EU, vagy hogy ismét az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez fordulnak államiságért, vagy Izraelt a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé utalják háborús bűnök miatt. .
Abbász számára ugyanez az EU-döntés egy sárgarépa volt, amelyet a kritikusok lefegyverzésére használnak, akik arra figyelmeztettek, hogy a hiábavaló tárgyalások újjáéledése károsítja a palesztin nemzeti ügyet. Abbász azt állította, hogy az európaiak hátrább kényszerítették Izraelt, és azzal érvelhetett, hogy végre elérkezett a tárgyalások pillanata.
Nem jellemző módon az Egyesült Államokat nem zavarja túlzottan Izrael szabadalmi nemtetszése az EU elhatározásának hirtelen megmerevedése miatt. Vagy ahogy egy magas rangú amerikai tisztviselő azt mondta az izraeli médiának: „Az európaiak időt adnak nekünk, és lehetővé teszik, hogy megpróbáljuk elindítani a tárgyalásokat.”
Ám míg az Egyesült Államok, Európa, Netanjahu és még Abbász is lélegzethez jut a békéről szóló hónapokig tartó üres beszédtől, semmi jele annak, hogy Izraelt az asztalhoz hozó nyomás folytatódni fog, amint leül.
A legaggasztóbb jele annak, hogy az Egyesült Államok ugyanazon a kudarcos úton halad, Martin Indyk közvetítői pozíciójának bejelentése. Indyk, aki régóta izraeli lobbista, szorosan kötődik korábbi diplomáciai kudarcokhoz.
Ráadásul maguk a tárgyalópartnerek is ugyanazok a kompromittált alakok, akik korábban is ezen az úton jártak. Az Al-Dzsazíra által 2011-ben kiszivárogtatott Palestine Papers felfedte, hogy a korábbi tárgyalásokon Saeb Erekat palesztin tárgyaló sokkal többet mert volna odaadni, mint amennyit a megfigyelők valaha is elképzeltek, miközben még ezek a nagylelkű engedmények sem elégítették ki az izraeli Cipi Livnit.
Van valami rejtélyes abban a békefolyamatban is, amelyet a kilenc hónapos ütemterv, nem pedig a tárgyalások logikája vezérel. A Fehér Ház esetleges motivációját a tárgyalások elhúzására vetette fel szerdán egy tisztségviselő: az Egyesült Államok kétségbeesetten szeretné elkerülni az ENSZ-be visszatérő palesztinok „vonatbalesetét”.
Egy másik barométer az áttörés esélyeinek megítélésében Netanjahu szélsőjobboldali minisztereinek nyugodt mosolya, akiket egyértelműen nem zavarnak azok a gondolatok, amelyek szerint a települések veszélyben vannak.
Sőt, pont fordítva. Izrael bejelentette, hogy az elkövetkező hónapokban 1,000 telepes otthont épít a magánépítések folytatása mellett. Leleplezték a településeket izraeli városokkal összekötő, még elérhetőbbé és vonzóbbá tevő vonatvonalat is.
A békefolyamattal kapcsolatban Kerry korábban arra figyelmeztetett, hogy „egy év, másfél év vagy két év, és vége”. De mit is jelentene valójában a „túl”?
Egyrészt valakit hibáztatni kell, és minden múltbeli bizonyíték arra utal, hogy a szóban forgó valaki palesztin lesz. Másrészt Netanjahu azzal érvelhet majd, hogy – ahogy Kerry is tartott – a békefolyamat halott. Állítása szerint egyetlen palesztin vezetés sem lesz képes békét kötni.
Ez csábító pillanatnak bizonyulhat Izrael számára, hogy végrehajtsa a régóta áhított C övezet, Ciszjordánia nagy részének és a telepek helyének annektálását. Mivel a több évtizedes etnikai tisztogatás után mindössze 100,000 XNUMX palesztin maradt a C övezetben, Izrael felajánlhat nekik állampolgárságot anélkül, hogy veszélyeztetné az állam megszentelt zsidóságát.
Egy ilyen lépés nemcsak kielégítené Netanjahu több palesztin terület iránti éhségét, hanem egy másik problémát is megoldana, ezúttal Európa és az Egyesült Államok számára. Többé nem kellene izgulniuk a települések bojkottálásán; az annektálás azt jelentené, hogy nincs több ellenszegülő település.
Jonathan Cook elnyerte a Martha Gellhorn újságírási különdíját. Legújabb könyvei az „Izrael és a civilizációk összecsapása: Irak, Irán és a Közel-Kelet újraalkotásának terve” (Pluto Press) és az „Eltűnő Palesztina: Izrael kísérletei az emberi kétségbeesésben” (Zed Books). Az új honlapja az www.jonathan-cook.net.
Ennek a cikknek egy változata először a The Nationalban jelent meg, Abu Dhabiban.
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz