Jeruzsálem – Ha egyetlen ember is megérdemli az izraeli állam szemében tüskés címet, Uri Davis, a Kelet-Jeruzsálem külvárosában található Al Quds Egyetem kritikus izraeli tanulmányok professzora lehet az, aki ezt magáénak tudhatja.
Dr. Davis számára a megkoronázás a múlt hétvégén érkezett el, amikor az első izraeli zsidóként beválasztották a Fatah egyik vezető testületébe, a Forradalmi Tanácsba.
Ez egy PR-áttörés a Fatah számára – amely a múlt héten tartotta hatodik kongresszusát, ezúttal megszállás alatt a ciszjordániai Betlehemben –, amelyre Dr. Davis egyértelműen büszke.
Jelenléte a 120 tagú tanácsban, amelyet néha palesztin parlamentként is emlegetnek, valószínűleg nem változtat jelentősen a Fatah politikáján, amelyet továbbra is nagyrészt Mahmúd Abbász elnök és belső köre diktál majd. De óriási szimbolikus jelentősége van.
A több mint 31 Fatah-tag által meghirdetett 80 hely egyikére a 600. helyen végzett szavazása – mondta egy interjúban –, megkérdőjelezte Izrael azon javaslatát, miszerint a palesztin nép és vezetői ellenségüknek tekintik a zsidókat.
Vagy ahogy egy helyi palesztin szakértő megjegyezte a szavazás üzenetét: „Nem a judaizmus ellen harcolnak a palesztinok, hanem a cionizmus ellen.”
Ez végül olyan helyzetbe hozza Dr. Davist, ahonnan reméli, hogy fel tudja oszlatni azt az önelégültséget, amely a Fatah vezetését és a PFSZ-t sújtotta, amiért elhanyagolták a palesztin szövetségen kívüli támogatókat.
„Az én nézetem szerint [Fatah] egyik kezével a háta mögé kötve küzd” – mondta, miközben arab kávét kortyolgat a kelet-jeruzsálemi Szent György-székesegyház kertjében.
„A PFSZ demokratikus alternatívát jelent mindenki számára, beleértve a jelenlegi gyarmatosító népet, a háborús és az emberiség elleni bűncselekmények jelenlegi elkövetőjét” – mondta Izraelre és annak zsidó lakosságára utalva. „A Fatahhoz és a PLO-hoz való csatlakozásom óta eltelt 25 év alatt ez az üzenet marginalizálódott. A mainstream egy másik irányba ment, az oslói egyezmény irányába.
Nem szívesen tárgyalja a Fatah és a Hamász közötti jelenlegi feszültséget, azt állítva, hogy ez „nem tartozik az én hatáskörömbe”. Mindazonáltal elítéli a Hamászt a polgárháborús fenyegetés szurkolása miatt.
Legfőbb feladata szerinte az lesz, hogy a Fatah-t egy széleskörű ellenállási mozgalommá mozdítsa elő, amely az Afrikai Nemzeti Kongresszus mintájára, amely leverte az apartheidet Dél-Afrikában.
A Dél-Afrikára való hivatkozás nem váratlan. Dr. Davis az 1980-as évek elején kezdte Izraelt apartheid államként jellemezni, jóval azelőtt, hogy még a szélsőbalon is divatba jött volna.
Legutóbbi könyve a 2003-ban megjelent Apartheid Israel: Possibilities for the Struggle Within, amelyben azt állítja, hogy a palesztinokkal szembeni diszkrimináció beágyazott az izraeli jogba, és kifejti, mit tekint az izraeli parlament által megállapított négy állampolgársági osztálynak.
Elmondása szerint az ország hatmillió zsidója foglalja el a legelőkelőbb helyet ebben a hierarchiában, ezt követi az ország egymilliós palesztin kisebbsége másodosztályú állampolgárságával. Mindkettő mögött negyedmillió menekült él Izraelben, akiket megfosztanak tulajdon öröklési joguktól, és a végső helyre további 1 millió menekült kerül, akiknek és leszármazottjaik állampolgárságát az 5-as háború után érvénytelenítették.
Az évek során Dr. Davis megtapasztalta az életet ezen kategóriák mindegyikében.
Askenázi zsidóként nevelkedett Jeruzsálemben, iskoláit Kfar Shemaryahuban, Tel-Aviv gazdag külvárosában végezte. Ezután egy évtizedet töltött Izraelből száműzetésben, 1984-től kezdve, miután a PFSZ egyik alapítója, Khalil al Wazir, akit Abu Dzsihádként ismertek, beszervezte a Fatahba.
Az 1990-es évek közepéig vezette a párt londoni irodáját, amikor is az oslói egyezmények értelmében visszatérhetett. Meglepte barátait azzal, hogy Szahninba, egy észak-izraeli palesztin közösségbe költözik, ahonnan kampányt vezetett az olyan törvények és gyakorlatok ellen, amelyek arra kényszerítik a zsidó és palesztin állampolgárokat, hogy szinte teljesen külön éljenek.
Körültekintőbben beszél jelenlegi körülményeiről. Egy évvel ezelőtt, egy rámalláhi palesztin nővel kötött házassága, a negyedik, újabb izraeli tabut sértett.
A szertartás előtt áttért az iszlám hitre, bár továbbra is „zsidó származású palesztin héberként” írja le magát.
Noha bevallja, hogy már nem él Izraelben, óvakodik attól, hogy többet mondjon, talán jó okkal: az izraeli törvényekbe ütközik, ha egy izraeli állampolgár a Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt álló területen él. Ugyanígy, feleségétől, Miyassartól is megtagadták az engedélyt arra, hogy Izraelben éljen, ahogy az a megszállt területeken élő palesztinok szinte mindegyike. Tökéletes illusztrációja az izraeli állam apartheid jellegének – mondta.
A megszállt palesztinok helyzete sokkal élesebben került a középpontba házassága óta.
A múlt hónapban végig kellett néznie a feleségét ért méltatlankodást, miután rákban szenvedő testvérét egy kelet-jeruzsálemi kórházba szállították, amelyet illegálisan Izraelhez csatoltak. Megtagadták tőle a látogatói engedélyt, és csak Dr. Davistől és barátaitól hallott bátyja lassú haláláról.
„Ez a helyzet természetesen nem a családomra jellemző. Ez része a megszálló hatóságok által Ciszjordániában és Gázában élő palesztinok tömege ellen elkövetett kegyetlenségnek.”
Dr. Davis még nem tudta megtudni, hogyan reagál Izrael arra, hogy rendszeresen részt vesz Ramallahban a Forradalmi Tanács ülésein.
Elmondta, hogy megválasztását nemzetközileg és a szélesebb zsidó közösség részéről is hatalmas támogatás fogadta, amely meglepte. A fő ellenségeskedés az izraeli médiának adott interjúk során alakult ki, amelyek megsértették „az Izraelre mint apartheid államra, a cionizmusra mint telepes gyarmati projektre, az izraeli vezetés bűnösségére emlegetett nyelvezetem”.
Népszerűtlensége az izraeli zsidók többsége körében valószínűleg növekedni fog, mivel új platformját a Forradalmi Tanácsnál arra használja, hogy bojkottot, szétválást és szankciókat indítson Izrael ellen.
A végső cél szerinte az ENSZ határozatainak érvényesítése volt, amelyek a gyakorlatban egy egyállami megoldást hoznak.
Dr. Davis egy történettel zárta az interjút az Izraelből és a cionizmusból való kiábrándultságának meghatározó pillanatáról. Alternatív polgári szolgálatot teljesített az 1960-as évek elején egy kibuc, Izrael egyik kollektív mezőgazdasági közösségének kerítését őrizve Gáza szélén. Pacifistaként nem volt hajlandó fegyvert hordani.
A sok kiabálás közül az egyik után egy ingerült kibuctag bevezette a kerítésen belüli eukaliptusz ligetbe, és kőhalomra mutatott. – Ezek nem kövek, hanem egy Dimra nevű falu romjai. A mi kibucunk Dimra földjeit műveli” – mondta a tinédzser Davisnek. „A családok menekültek a kerítés túloldalán [Gázában]. Most már érted, miért kell minden arabnak utálnia a zsidókat, és miért akar minket a tengerbe dobni?
Dr. Davis azt mondja, jobban megértette a férfi pillantását, amikor azt válaszolta, hogy a kibuc tagjainak vissza kell hívniuk a menekülteket, hogy megosszák a mezőgazdasági területet.
Az ifjú Davis javasolta, hogy így a kibuc „az ellenséget baráttá változtathassa”.
Jonathan Cook író és újságíró az izraeli Názáretben él. Legújabb könyvei az „Izrael és a civilizációk összecsapása: Irak, Irán és a Közel-Kelet újraalkotásának terve” (Pluto Press) és az „Eltűnő Palesztina: Izrael kísérletei az emberi kétségbeesésben” (Zed Books). A honlapja az www.jkcook.net.
Ennek a cikknek egy változata eredetileg a The Nationalban jelent meg (www.thenational.ae), megjelent Abu Dhabiban.
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz