Christopher Hill, az Egyesült Államok egykori kelet-ázsiai külügyminisztere, aki iraki nagykövet volt – és általában nagyon engedelmes és nem ékesszóló amerikai diplomata – azt írta a minap, hogy „az az elképzelés, miszerint a diktátor szuverén jogát követelheti népe bántalmazására. elfogadhatatlanná vált”.
Kivéve persze – és Hill úr ezt nem említette –, ha véletlenül Bahreinben él. Ezen az apró szigeten egy szunnita monarchia, az al-Khalifák uralják a síita lakosság többségét, és a demokratikus tiltakozásokra halálbüntetésekkel, tömeges letartóztatásokkal, az orvosok bebörtönzésével, amiért hagyták meghalni a betegeket a tiltakozások után, valamint a szaúdi erők „meghívásával” válaszoltak. belépni az országba. Több tucat síita mecsetet is elpusztítottak egy szeptember 9-i pilóta alaposságával. De akkor ne feledjük, hogy a 11/9-i gyilkosok többsége valóban szaúdi volt.
És mit kapunk érte? Csend. Csend az amerikai médiában, nagyrészt csend az európai sajtóban, csend saját szeretett CamerCleggünktől és természetesen a Fehér Háztól. És – szégyen a szégyen – csend az araboktól, akik tudják, hol van vajas kenyerük. Ez természetesen az al-Dzsazíra csendjét is jelenti. Gyakran szerepelek egyébként kiváló arab és angol nyelvű kiadásaikban, de szégyenteljes, hogy nem említik Bahreint, szégyenletes a méltóság, amellyel a Közel-Keleten jelentek meg. Katar emírjének – ismerem és nagyon kedvelem – nem kell ily módon lekicsinyelnie televíziós birodalmát.
CamerClegg természetesen hallgat, mert Bahrein az egyik "barátunk" az Öbölben, lelkes fegyvervásárló, több ezer emigráns brit otthona, akik – a bahreini síita miniforradalom idején – azzal töltötték az idejüket, hogy gonosz leveleket írtak az öbölben. a helyi Kalifa-párti sajtó elítéli a nyugati újságírókat. És ami a tüntetőket illeti, emlékszem egy fiatal síita nőre, aki azt mondta nekem, hogy ha a koronaherceg eljönne a Pearl Roundabouthoz, és beszélne a tüntetőkkel, a vállukon viszik körbe a téren. hittem neki. De nem jött. Ehelyett lerombolta a mecseteiket, és azt állította, hogy a tüntetések iráni összeesküvések voltak – ami soha nem volt így –, és megsemmisítette a gyöngy szobrát a körforgalomnál, ezzel deformálva saját országa történelmét.
Mondanom sem kell, hogy megvannak a maga okai a hallgatásra. Bahrein ad otthont az Egyesült Államok ötödik flottájának, és az amerikaiak nem akarják, hogy kiszoruljanak boldog kis kikötőjükből (bár bármikor felkapaszkodhatnának és az Egyesült Arab Emírségekbe vagy Katarba költözhetnének), és meg akarják védeni Bahreint a mitikus iráni agressziótól. . Tehát nem fogja azt találni, hogy La Clinton, aki annyira bántalmazná az Aszad családot, bármi rosszat mondana az al-Khalifákról. Miért nem? Mindannyian adósok vagyunk az Öböl-menti araboknak? Tiszteletreméltó emberek, és megértik, ha jóhiszeműen mondanak kritikát. De nem, hallgatunk. Még akkor is hallgatunk, amikor Nagy-Britanniában a bahreini diákokat megfosztják ösztöndíjaiktól, mert tiltakoztak a londoni nagykövetségük előtt. CamerClegg, szégyelld magad.
Bahreinnek soha nem volt a Nyugat "barátja" híre, pedig szereti, ha így ábrázolják. Több mint 20 évvel ezelőtt bárki, aki tiltakozott a királyi család dominanciája ellen, azt kockáztatta, hogy megkínozzák a biztonsági rendőrség főhadiszállásán. A feje a brit rendőrség különleges osztályának egykori tisztje volt, akinek magas rangú kínzója a jordán hadsereg egyik veszedelmes őrnagya volt. Amikor közzétettem a nevüket, egy karikatúrával jutalmaztak az Al-Khaleej kormányzati újságban, amely egy veszett kutyát ábrázolt. A veszett kutyákat természetesen ki kell irtani. Nem vicc volt. Fenyegetés volt.
Az al-Khalifáknak azonban nincs problémájuk az ellenzéki újsággal, az Al-Wasattal. Április 5-én letartóztatták az egyik alapítóját, Karim Fakhrawit. Egy héttel később a rendőrség őrizetében halt meg. Tíz nappal később letartóztatták a lap rovatvezetőjét, Haidar Mohamed al-Naimit. Azóta nem látták. Ismét csend CamerCleggtől, Obamától, La Clintontól és a többiektől. Még aljasabb a síita muszlim orvosok letartóztatása és vádemelése azért, mert hagyták meghalni pácienseiket – a betegeket természetesen a „biztonsági erők” lelőtték. Kórházban voltam, amikor behozták ezeket a betegeket. Az orvosok reakciója rémülettel vegyes volt – egyszerűen soha nem láttak még ilyen közelről lőtt sebeket. Most letartóztatták őket, orvosokat és betegeket vittek el a kórházi ágyakról. Ha ez Damaszkuszban, Homszban, Hamában vagy Aleppóban történne, akkor CamerClegg, Obama és La Clinton hangja a fülünkben cseng. De nem. Csend. Négy férfit ítéltek halálra két bahreini rendőr meggyilkolásáért. Zárt katonai bíróság volt. „Vallomásaikat” a televízió sugározta, szovjet módra. Szó sincs CamerCleggtől, Obamától vagy La Clintontól.
Mi ez a hülyeség? Nos, elmondom. Ennek semmi köze a bahreiniekhez vagy az al-Khalifákhoz. Minden a Szaúd-Arábiától való félelmünkről szól. Ami azt is jelenti, hogy olajról van szó. Arról van szó, hogy határozottan nem emlékezünk arra, hogy szeptember 9-ét nagyrészt szaúdiak követték el. Arról van szó, hogy nem emlékezünk arra, hogy Szaúd-Arábia támogatta a tálibokat, hogy Bin Laden szaúdi volt, hogy az iszlám legkegyetlenebb változata Szaúd-Arábiából, a fejvágók és kézivágók országából származik. Egy bahreini tisztviselővel – egy jó, tisztességes és becsületes emberrel – folytatott beszélgetésről szól, amelyben megkérdeztem tőle, miért nem választhatja meg a bahreini miniszterelnököt a síita lakosság többsége. "A szaúdiak soha nem engednék meg" - mondta. Igen, a többi barátunk. A szaúdiak.
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz