Az Afganisztánban és Irakban alkalmazott 70,000 6 „harmadik ország állampolgárságú” (TCN) szolgálati dolgozó közül sokan „visszaszámolnak arról, hogy megfosztották a fizetésüktől, kártérítés nélkül megsérültek, szexuális zaklatásnak voltak kitéve, és az alvállalkozói főnökeik szolgasághoz hasonló körülmények között tartották őket”. Sarah Stillman egy június XNUMX-i cikkében A New Yorker magazin „The Invisible Army” címmel. Valójában a rendszer semmire sem hasonlít annyira, mint a modern rabszolgaság egy kiforgatott formájára.
„Ezek a munkások, elsősorban Dél-Ázsiából és Afrikából, gyakran élnek szögesdrót-keverékekben az Egyesült Államok bázisán, (és) szűkös étkezési csarnokokban esznek…” – számol be. "Sokan olyan alvállalkozókat alkalmaznak, akiket az amerikai adófizetők finanszíroznak, de gyakran a törvényen kívül működnek."
Az Egyesült Államok inváziója óta több mint 2,000 alvállalkozói halálesetről és 51,000 XNUMX alvállalkozói sérülésről számoltak be Irakban és Afganisztánban, mivel a megugrott áldozatok aránya „már mindkét háborús övezetben megegyezik az amerikai katonákéval” – írja Stillman.
Bár Obama elnök 2009-ben azt mondta, hogy beváltja kampányában tett ígéretét, hogy ezek a vállalkozók jobban teljesítenek, a harmadik országbeli állampolgárok száma Afganisztánban közel 50 százalékkal nőtt, elérve a 17,500 XNUMX-at – anélkül, hogy látható javulás történt volna helyzetükön. Valójában a vállalkozókat foglalkoztató bázisokon uralkodó siralmas körülmények széles körű zavargásokat váltottak ki.
"Korábban be nem jelentett munkáslázadások robbantak ki az Egyesült Államok bázisain olyan problémák miatt, mint az élelmiszerhiány és a ki nem fizetett bérek" - számol be Stillman. 1. május 2010-jén a Prime Projects International által a legnagyobb bagdadi katonai bázison üzemeltetett munkatáborban több mint ezer alvállalkozó – elsősorban indiaiak és nepáliak – tombolt fegyverként ököllel, kövekkel, faütőkkel, és mint egy amerikai. katonai rendőr úgy fogalmazott: „bármit találnak”.
„Az alkalmazottak kaviccsal dobálták meg a vezetőket. Négy méteres rétegelt lemezdarabok csapódtak be az üvegablakon. A munkások betörték az élelmiszer-pince ajtaját, és annyit vittek el, amennyit el tudtak vinni” – jegyezte meg a riporter. Néhány héttel később a Gulf Catering Co. alvállalkozó által üzemeltetett közeli tábor dolgozói másolólázadást szerveztek, „kövekkel dobálták meg főnökeiket, és azzal vádolták a céget, hogy nem fizetett nekik megfelelő bért” – tette hozzá Stillman.
Egy másik tábor vezetője, amelyet egy K.B.R. (a korábbi Halliburton leányvállalat) mesélt Stillmannek azokról a körülményekről, amelyek egy zavargást kiváltottak. Ziad Al Karawi leírta, hogyan aludt ezer indiai és srí lankai férfi a felügyelete alatt a zsúfolt padlókon: „Patkányok és legyek támadtak ránk... Nem volt ágyunk, ahol aludhattunk, vagy asztalunk, ahol enni lehetett volna… mosakodni vagy fürödni, senki sem látogatott meg a cégtől vagy a K.B.R.-től… A munkásoknak nem volt más választásuk, mint kimenni tüntetni.”
K.B.R. Azt állítja, hogy az „üzleti etika és értékrend” megköveteli, hogy az alkalmazottakkal és az alvállalkozókkal „méltósággal és tisztelettel” bánjanak – írja Stillman, de még a feltételek vizsgálata után is „úgy tűnik, alig változik a helyzet”. Az amerikai hadsereg központi parancsnokságának szóvivője pedig elismerte, hogy „nem játszik formális szerepet az életkörülmények megfigyelésében az amerikai támaszpontokon”.
Sok T.C.N.-t magánfoglalkoztató alvállalkozók alkalmaznak, akik magas bért ígérnek nekik, de csak a töredékét fizetik annak, amit ígértek. A T.C.N.-nek még azt is hazudják, hogy hol helyezik el őket. Egyesek azt mondják, hogy a fényűző Dubaiban dolgoznak majd, hogy Irakban találják magukat a beérkező tűz alatt.
Stillman arról számol be, hogy „a (munkahelyek) katonai privatizációja külföldi alvállalkozói szerződések szövevényes láncolatát hozta létre, amelyek gyakran költségtúllépésekhez és csaláshoz vezetnek. A háborús szerződéskötésekkel foglalkozó bizottság a közelmúltban figyelmeztetett a „rosszul megtervezett, rosszul strukturált, rosszul lebonyolított és rosszul felügyelt alvállalkozói szerződésekkel” kapcsolatos veszélyekre, különös tekintettel arra, hogy a katonaság „erős mértékben támaszkodik külföldi alvállalkozókra, akik esetleg nem tartoznak elszámoltathatóak egyetlen amerikai kormányzati hatóságnak sem”.
Az ütő akkor kezdődik, amikor a Pentagon kiszervezi a legfontosabb logisztikai szerződéseket, évi 15 milliárd dollár értékben, olyan katonai magáncégekhez, mint a K.B.R., a DynCorp International és a Fluor. Stillman ezt írja: „Ezek a „elsődleges árusok” szerződéseik nagy részét több száz globális alvállalkozónak adják ki, amelyek közül sok olyan közel-keleti országban található, amelyek szerepelnek az Egyesült Államok külügyminisztériumának embercsempészettel kapcsolatos szabálysértési listáján. Végül ezek a cégek több ezer harmadik világbeli „munkaerő-ügynökséget” hívnak meg – kis toborzási műveleteket…”
A toborzók, akik legalább ezer dollárt és gyakran többet is kérnek az álláskeresőktől a feliratkozásért, katonai bázisokra helyezik őket szakácsként, takarítóként, építőmunkásként, gyorséttermi ügyintézőként, villanyszerelőként, kozmetikusként stb. A kenyaiak teherautók fagyasztott steakeket és felfújható sátrakat, a bosnyákok elektromos hálózatokat javítanak, az indiaiak pedig jeges mokkás lattét biztosítanak – írja Stillman.
Stillman, aki több száz harmadik országbeli állampolgárt kérdezett meg cikkének elkészítése során, azt mondta, hogy tipikus történet egy 25 éves Taco Bell-alkalmazottról volt szó egy jelentős iraki amerikai támaszponton, aki 4,000 dollárt fizetett egy nepáli toborzónak, hogy Irakban helyezkedjen el. ahol azt mondták neki, hogy gyorsan visszafizeti a befektetését. 2009 májusában a férfi egy szállítókonténerben találta magát az Egyesült Államok nagykövetsége mögött, a Green Zone-ban, ahol egy szennyezett matracon aludt 25 másik migránssal. „Sokan megtudták, hogy havi 275 dollárt kell keresniük amerikai katonák szakácsaként és felszolgálóként – ez a töredéke annak, amit ígértek nekik, és egy kis töredéke annak, amit az amerikai adófizetőknek kiszámláznak a munkájukért.”
Ha úgy gondolja, hogy az oknyomozó riporter megállapításai szenzációt keltettek, olvassa el a Pentagon saját, 2006-os, alvállalkozói munkakörülményekre vonatkozó vizsgálatának megállapításait. A kormányzati ellenőrök a „széles körben elterjedt” visszaéléseket sorolták fel, beleértve a munkavállalók útlevelének illegális elkobzását, a „megtévesztő munkaerő-felvételi gyakorlatot”, a „túlzott munkaerő-toborzási díjakat” és a „nem megfelelő munkavállalói életkörülményeket”. Röviden, egy újabb tragikus példa arra, hogy egy kapzsiság által vezérelt totalitárius állam nincs tekintettel az egyénre. Bár Lincoln elnök 1863-ban eltörölte a rabszolgaságot, úgy tűnik, a Pentagon saját céljaira visszaállította ezt a gyakorlatot.
Sherwood Ross egy miami-i székhelyű PR-tanácsadó, aki korábban egy nagy hírügynökség munkahelyi kérdésekkel foglalkozó rovatvezetője volt. Érd el a címen [e-mail védett].
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz