A világ megdöbbent azon, ahogy Trump az elmúlt két hétben bánt a migránsokkal. Kísértenek bennünket a traumatizált, szüleiktől erőszakkal elválasztott és ketrecben tartott gyerekek képei. Az, hogy ennek a politikának a lándzsája egy szupergazdag egomániás a világ leggazdagabb országában, csak tovább erősíti undorunkat.
De ha dühösek vagyunk Trumpra, ugyanolyan haragot kell mutatnunk saját kormányainkkal szemben itt Európában. Az EU-val kötött „migráns-alku” több tízezer életet tesz majd tönkre, ahogyan Trump is teszi. És akárcsak az Egyesült Államokban, ez is valami nagyobbat képvisel: a világháború utáni szabályok felszámolását, amelyek célja annak biztosítása, hogy soha ne ismétlődjünk meg az 1930-as és 40-es évek borzalmai.
Az EU-megállapodás gondosan megfogalmazott és homályos, de világos témákkal. A legfontosabb az, hogy a migrációs „problémát” Európánál szegényebb helyekre kell kiszervezni. Ezért visszatérünk a hírhedt EU-Törökország megállapodáshoz, amelynek értelmében Törökország eurómilliárdokat kapott a migránsok megtartására és feldolgozására az EU számára. Ez az Erdogannal, a napról napra brutálisabb diktátorral kötött megállapodás nem mutat tiszteletet a migránsok jólétével szemben, és szinte lehetetlenné teszi az EU számára, hogy megfelelően reagáljon Erdogan demokratikus intézmények elleni fellépésére és a kurd lakosság elleni háborúra. Most az EU sürgeti ennek a silány megállapodásnak a teljes körű végrehajtását.
Észak-Afrikában még rosszabb a helyzet. Líbia, a 2011-es brit-francia katonai expedíció által politikai összeomlásba sodort ország az Európába belépni kívánó migránsok fő tranzitútvonala. Az ország fogolytáborait a legborzasztóbb jelentések sújtják éhezésről, verésről, nemi erőszakról és rabszolgaságról.
Ha egy stabil és virágzó Európa azt állítja, hogy nehezen kezeli a migránsokat, akkor valószínűtlennek tűnik, hogy egy kevés kormányzó intézménnyel rendelkező ország tud segíteni. Most azonban az EU ki akarja terjeszteni ezeket a kísérleteket, több „regionális kiszállási platformmal” az afrikai országokban. Nem meglepő módon az afrikai országok nem tűnnek lelkesnek, és az ENSZ menekültügyi főbiztosa azt mondta: „Afrikának van elég problémája, amellyel meg kell küzdenie… [az EU-nak] minden képessége megvan ahhoz, hogy ezt az áramlást méltányos módon kezelje, a terhek hárítása nélkül. [egy] szegényebb régióban, amely már sok menekültet fogad”. De a karcsavarás és a vesztegetés, valószínűleg segélypénzeken keresztül, most komolyan elkezdődik annak biztosítására, hogy megtartsák azokat a migránsokat, akiket Európának segítenie kell.
A tegnapi nyilatkozat másik fő témája az, hogy magában Európában több „feldolgozó központra” van szükség az átszállítás és a kitoloncolás felgyorsítása érdekében. Minden bizonnyal folyamatokra lesz szükség az újonnan érkezők kezelésére, bár az Egyesült Királyság bevándorlási központjaiból származó rémtörténetek önmagában is bőven figyelmeztetnek arra, hogy ennek mikéntjét nagyon komolyan újra kell gondolni. Megbocsáthatatlan, hogy a horror elől menekülőket még több horror találja el. Ahol a migránsoknak letelepítésre van szükségük, megfelelő forrásokra és segítségre van szükségük, csakúgy, mint Európa néhány migránsokat fogadó régiójában.
Míg a migrációról szóló tegnapi vitát az Európai Bizottságra kényszerítették az olasz kormány fasisztáinak megbocsáthatatlan lépései – nemzetközi kötelezettségük megtagadása a menedékkérők hajóit kikötni –, az is igaz, hogy az EU migrációs szabályai rákényszerítették a mediterrán országokat. túl nagy terhet viselni. Olaszországtól és Görögországtól, amelyek már a Bizottság által kiszabott megszorításokra kényszerültek, nem várható el, hogy önállóan kezeljék a migrációt, pusztán azért, mert a migránsoknak abban az országban kell regisztrálniuk, ahová először belépnek. A görög és olasz állampolgárok hősies munkát végeztek életek tízezreinek megmentéséért. Hozzájuk csatlakozik Valencia és más spanyol városok, amelyek most ígéretet tettek hajók fogadására. Az EU-nak jutalmaznia és támogatnia kell őket.
Ez azt is jelenti, hogy minden európai ország segít. Nagy-Britannia különösen lemaradt a tekintetben, és emlékeznünk kell arra, hogy Nagy-Britannia sokkal korábbi szakaszban blokkolta a kvótarendszert, ami megakadályozhatta volna, hogy a dolgok idáig eljuthassanak. A nyilatkozat csak megerősíti, hogy a migránsok nem költözhetnek el onnan, ahol először léptek be az EU-ba, csak homályosan utal a „felelősség és szolidaritás” szükségességére.
Európa felelőssége nem csupán abból fakad, hogy a világ egyik leggazdagabb része, bár egy évtizede szükségtelen megszorításokat élt át, amelyek arra kényszerítették Európa legszegényebbjeit, hogy felvegyék a lapot a leggazdagabbak pénzügyi bűnei miatt. Az is, hogy Európa kül- és gazdaságpolitikája a mai napig továbbra is konfliktusokat és háborúkat, tisztességtelen kereskedelmi kapcsolatokat és erőszakos megszorításokat szít a fejlődő országok között. Amit az emberek menekülnek, azt kormányaink pontosan megteremtették.
Az EU megállapodásának harmadik eleme valóban rámutat az „afrikai kontinens társadalmi-gazdasági átalakulásának” segítésének szükségességére. Ez mind nagyon rendben van, kivéve, hogy az „átalakulás” európai felfogása általában a kitermelésről szól – több befektetés Európából, több kereskedelem Európával, több mód az értékes erőforrások kiaknázására, amelyektől mindannyian függünk. Csak egy drámai újragondolás – az európai politika átalakítása a világ többi részével szemben – kezdheti el ténylegesen az egyenlőtlenségi szakadék megszüntetését, és lehetővé teszi az afrikai országok számára, hogy megtartsák a saját fejlődésükhöz szükséges forrásokat.
Az EU-megállapodás úgy van megírva, mintha Európát egy kis szögesdrót veszi volna körül, amit meg kell erősíteni. De Európa határai nem porózusak – ezek a világ legagresszívebben védett határai. Ez az oka annak, hogy 3,000-ben több mint 2015 ember halt meg a Földközi-tengeren, 5,000-ban pedig több mint 2016. Ezek egyértelműen nagyon elkeseredett emberek, akik a háború és a konfliktusok vagy a teljes gazdasági kilátástalanság elől menekülnek. A keményebb határok még mindig nem „hánytorgatják” őket a biztonságos és méltó élet elérésében. Ez csak azt jelenti, hogy több ember fog szenvedni és meghalni. Nem mintha ez zavarná azokat a populistákat, akik ezt a kérdést politikai hatalom megszerzésére használják fel.
A nemzetközi menekültügyi szabályok valóban frissítésre szorulnak. Hiszen valójában mi a morális különbség a háború elől menekülés és az éhezés elől? Az EU megállapodása azonban visszalépést jelent – kísérlet a háború utáni szabályok további erodálására, amelyek célja minden ember emberi jogainak biztosítása. Szerencsére Latin-Amerikában és Afrikában szabadabb mozgásformákkal kapcsolatos kísérletek folynak – és működnek.
Ha engedünk a szélsőjobb üvöltésének, csak közelebb viszünk a modern fasizmushoz. Az ellene való küzdelemhez ehelyett tiszteletben kell tartanunk minden nép jogait Európa mélyreható átalakulásának részeként, amely a félelmet, a haragot és a gyűlöletet békével, egyenlőséggel és szolidaritással válthatja fel.
Nick Dearden az igazgatója Globális igazságszolgáltatás most
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz