Az Egyesült Államok gazdasági ostrom állapota miatt több mint hat évtizede megfulladt Kubának komoly nehézségekkel kell szembenéznie, amelyek kihatással vannak a lakosság jólétére.
17. március 2024-én Santiagóban több tucat ember fejezte ki békésen elégedetlenségét a mindennapi élet anyagi nehézségeivel kapcsolatban. Az általában jól informált amerikai hírügynökség Az Associated Press „tüntetők kis csoportjainak” jelenlétéről számolt be. A városi kommunista párt titkára fogadta őket, hogy kinyilvánítsa panaszaikat. A kormányzat hangsúlyozta, hogy a tüntetések tiszteletteljes keretek között zajlottak.
Kuba súlyos gazdasági válságban van, amely kihat a lakosság jólétére. Az olajellátás hiánya miatti áramkimaradások gyakoriak, és néha akár 8 óráig is eltarthatnak. A hiány az élelmiszerszektort is érinti, így a kubai háztartások egyre nehezebben találnak alapvető szükségleti cikkeket. Kuba története során először kérte az ENSZ Élelmezési Világprogramját, hogy segítsen megbirkózni a helyzettel.
Az Egyesült Államok havannai nagykövetségén keresztül gyorsan reagált, kiemelve „az élelem és az áram hiányát” a szigeten. „Sürgetjük a kubai kormányt, hogy tartsa tiszteletben a tüntetők emberi jogait és gondoskodjon a kubai nép jogos szükségleteiről”. Havanna azonnal elítélte Washington beavatkozását és képmutatását, és beidézte Benjamin Ziff amerikai ügyvivőt a Külügyminisztériumba.
A sziget gazdasági helyzetéért ugyanis elsősorban az Egyesült Államok a felelős. Washington 1960 óta olyan szankciókat vezetett be, amelyek a társadalom minden szektorát érintik, különösen a legsebezhetőbb csoportokat, például a gyermekeket, a terhes nőket, az időseket és a betegeket. A Szovjetunió 1991-es összeomlását követően, messze attól, hogy normalizálódjanak a Kubával fennálló kapcsolatok, az idősebb Bush-kormány 1992-ben a Torricelli-törvény elfogadásával fokozta az ostromállapotot, amely a területen kívüli hatálya miatt illegális. Utódja, a demokrata Bill Clinton követte példáját 1996-ban a Helms-Burton-törvénnyel, amely visszamenőleges hatálya miatt sérti a nemzetközi közjog elemi elveit. George W. Bush 2004-ben és 2006-ban új szankciók elfogadásával erősítette meg ezeket a kényszerítő intézkedéseket.
Barack Obama második ciklusában fegyverszünetet tartottak, amikor a két ország történelmi közeledési folyamata zajlott le, amely hivatalosan 2014 decemberében indult el. Washington konstruktív intézkedéseket fogadott el, de a szankciókat nem oldották fel. Valóban érdemes megjegyezni, hogy az I. Obama-kormány volt az, amely a legkeményebb pénzbírságot szabta ki a Kubával kapcsolatban álló nemzetközi vállalatokra és bankokra.
2017-ben Donald Trump hatalomra jutása véget vetett ennek a közeledésnek. Washington visszatért a konfrontáció politikájához, és négy év leforgása alatt 243 új szankciót vezetett be – hetente több mint egyet – a kubai gazdaság létfontosságú ágazataira, nevezetesen az egészségügyi szolgáltatások exportjára, a turizmusra és a pénzátutalásokra. Ezek közül 50-et a Covid-19 világjárvány kellős közepén szabtak ki, ami megfosztotta a szigetet az olyan létfontosságú eszközöktől, mint a légzőkészülékek, és súlyosan érinti az egészségügyi rendszert.
Joe Biden 2020-as megválasztása nem jelentett változást Kubának. Az elődje által hozott intézkedések többségét fenntartotta. A számok a gazdasági szankcióknak a kubaiak emberi jogaira gyakorolt hatásáról árulkodnak. A lakosság több mint 80%-a szankciók alatt született. Ezek a szankciók átlagosan napi 15 millió dollárba kerülnek a kubai gazdaságnak. 2023 novemberében a 31st egymást követő évben 187 ország, köztük az Egyesült Államok leghűségesebb szövetségesei, „a Washington gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi blokád feloldására” szólított fel Kuba ellen. Anakronisztikus, kegyetlen és illegális, a blokád az ország fejlődésének fő akadálya, és felelős a sziget lakosságának jelenlegi szenvedéséért.
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz