Eredetileg spanyolul adta ki az EZLN
Fordította irlandesa

*Nők: Összeszerelési útmutató?

Az EZLN hatodik bizottságának szavai a „Nők félelem nélkül” nyilvános eseményhez. Mindannyian Atenco vagyunk.
May 22, 2006

May 22, 2006

Jó estét kívánok.

A nevem Marcos, Subcomandante Insurgente Marcos.

Azok számára, akik ismerik a zapatizmust, talán nem kell elmagyarázni, mit csinálok itt, nőknek szóló rendezvényeken.

Természetesen Önök nem csak nők, hanem olyan nők is, akik úgy döntöttek, hogy felemelik a hangjukat, hogy tiltakozzanak a rendőrség által 3. május 4. és 2006. óta más nők ellen elkövetett és elkövetett támadások ellen San Salvador Atencóban. Mexikó állam, a Mexikói Köztársaságban.

Ti itt, ott és mindenhol, félelem nélküli nők vagytok.

A nevem Subcomandante Insurgente Marcos, és többek között az EZLN szóvivője vagyok, egy elsősorban őslakos szervezet, amely a demokráciáért, a szabadságért és az igazságosságért küzd hazánkban, amelyet Mexikónak hívnak.

Az EZLN szóvivőjeként a többiek hangot adnak az én hangomon keresztül, akik alkotnak minket, akik arcot, szót, szívet adnak nekünk.

Egy kollektív hang.

Ebben a kollektív hangban a zapatista nők hangja van.

És a hangunkkal és a hallásunkkal együtt a tekintetünk, a zapatista fényeink és árnyékaink is.

Marcosnak hívnak, és a számtalan személyes hibám között, amelyet néha cinikusan és beképzelten viselek, az a férfi, macsó, férfi.

Mint ilyen, el kell viselnem – és gyakran kérkednem is – archetípusok, klisék, bizonyítékok sorozatát.

Nemcsak engem és a nememet illetően, hanem és mindenekelőtt a nőre, a női nemre vonatkozóan is.

Azokhoz a hibákhoz, amelyek engem személy szerint meghatároznak, valaki hozzátehetné azt, amivel mi zapatisták vagyunk, hogy még mindig nem veszítettük el a megdöbbenés, az ámulat képességét.
Zapatistákként néha más hangokhoz közeledünk, amelyekről tudjuk, hogy különbözőek, furcsaak, de mégis hasonlóak és megfelelőek.

Hangok, amelyek megdöbbentik és ámulatba ejtik fülünket a fényeddel… és az árnyékoddal.

Például a nők hangja.

>A kollektívától, amely arcot és nevet, utat és utat ad nekünk, nagy erőfeszítéseket teszünk annak kiválasztásában, hová irányítsuk a fület és a szívet.

Ezért most úgy döntünk, hogy olyan nők hangját halljuk, akik nem félnek.

Hallgathat valaki egy fényt? És ha igen, lehet hallgatni egy árnyékot?

És ki más választaná, mint mi ma, hogy fület – és ezzel együtt gondolatot és szívet – kölcsönöz, hogy meghallgassa ezeket a hangokat?

Mi választunk. Úgy döntünk, hogy itt leszünk, hogy meghallgassuk és visszhangozzuk a nőkkel szemben elkövetett igazságtalanságot.

Úgy döntünk, hogy rettenthetetlenek vagyunk, hogy meghallgassuk azokat, akik nem félnek beszélni.

A rossz mexikói kormányok által San Salvador Atencóban május 3-án és 4-én tanúsított brutalitás, amely a mai napig tart, a foglyok ellen, különösen a nők elleni erőszak az, ami megidéz bennünket.

És nem csak azt. Azok a rossz kormányok igyekeznek félelmet kelteni tetteikkel, és nem, ami most történik, az az, hogy felháborodást és haragot vetnek el.

Egy ma reggeli újságban Señor Peña Nieto (Mexikó állam állítólagos kormányzója) kijelentette egy ma reggeli újságban, hogy Vicente Fox-szal és kabinetjével együtt büszkélkednek a „jogállamiság érvényesítésével”. hogy az Atencóban történteket eltervezték.

Ha ez így lenne, akkor azok, akiket megvertek, törvénytelenül fogva tartottak, szexuálisan támadtak, megerőszakoltak, megaláztak, akkor azt tervezték, hogy többek között nők lesznek.

Az őrizetbe vett, félelem nélkül fogva tartottak nyilatkozataiból, akik a mi társunk, tudjuk, hogy nőként támadták meg őket, női testüket megsértették.

És azt is tudjuk szavaikból, hogy a testüket ért erőszak örömet okozott a rendőröknek.

A nő holttestét erőszakkal elvették, bitorolták, megtámadták, hogy örömet szerezzenek.

És ennek az élvezetnek az ígérete ezeknek a női testeknek a lagniappe volt, amelyet a rendőrség kapott azzal a felhatalmazással együtt, hogy „békét és rendet teremtsenek” Atencóban.

A kormány szerint minden bizonnyal női testet terveztek, és rendkívüli romlottsággal azt tervezték, hogy testüket kifosztják a „törvényerők” számára.

Señor Fox, a „változtatás” és a „jogállamiság” szövetségi vezetője néhány hónappal ezelőtt tisztázta számunkra, hogy a nők „két lábon járó mosógépek” (részleges felelősségkizárás, rulírozó fizetési terv, és menjen az ügyfélhez szerviz részleg).

És megtörténik, hogy az élvezet és a munka gépei fölött, amelyek a nők testei, olyan összeszerelési utasításokat tartalmaznak, amelyeket az uralkodó rendszer rendel hozzájuk.

Ha egy ember nőnek születik, élete során végig kell járnia egy olyan utat, amelyet kifejezetten neki építettek.

Lánynak lenni. Serdülőnek lenni. Fiatal nőnek lenni. Felnőttnek lenni. Érettnek lenni. Öregnek lenni.

És nem csak a menarchetől a menopauzáig. A kapitalizmus felfedezte, hogy csecsemőkorban és idős korban is szerezhetnek munka- és örömtárgyakat, és mindenhol vannak „Gobers Preciososok” és pedofil üzletemberek, akik ezeket a tárgyakat kisajátítják és adminisztrálják.

A nőknek, ahogy fentebb mondják, át kell utazniuk az életen, bocsánatot kérve és engedélyt kérve arra, hogy nők legyenek, és hogy azok legyenek.

És egy szögesdróttal teli ösvényen utazva.

Egy ösvény, amelyet kúszva kell bejárni, fejjel és szívvel a földnek támasztva.

És még így is, hiába követtük az összeszerelési utasításokat, gyűjtöttünk karcolásokat, sebeket, hegeket, ütéseket, amputációkat, halált.

És keresni önmagában a felelőst ezekért a bánatokért, mert az elítélés is benne van a női lét bűnében.

A „Nő” néven ismert áru összeszerelési útmutatójában kifejti, hogy a modellnek mindig le kell hajtania a fejét. Hogy a legproduktívabb pozíciója a térdén van. Hogy az agy nem kötelező, és annak felvétele gyakran kontraproduktív. Hogy a szívét apróságokkal kell táplálni. Hogy szellemét az azonos nemű többiekkel való versengés útján kell fenntartani, hogy vonzzák a vevőt, azt a mindig elégedetlen vásárlót, aki a férfi. Tudatlanságát táplálni kell a jobb működés érdekében. Hogy a termék képes önfenntartásra, fejlesztésre (és erre a szalonok és fém- és festőműhelyek mellett széles termékpaletta is van). Hogy ne csak azt kell megtanulnia, hogy a szókincsét „igenre” és „nemre” csökkentse, hanem mindenekelőtt meg kell tanulnia, mikor kell kimondania ezeket a szavakat.

A „Woman” nevű termék összeszerelési útmutatójában szerepel a garancia, hogy mindig lehajtott fejjel jár.

És ha valamilyen akaratlan vagy előre megfontolt gyártási hiba miatt fel kell emelni a tekintetét, akkor az Erő engesztelhetetlen kaszája levágja a gondolat helyét, és arra ítéli, hogy úgy járjon, mintha nőnek lenni olyan dolog lenne, amiért bocsánatot kell kérni. és amihez engedélyt kell kérni.

Annak érdekében, hogy megfeleljenek ennek a garanciának, vannak olyan kormányok, amelyek a rendőrök fegyvereit és nemét helyettesítik agyhiányuk miatt. Ráadásul ezeknek a kormányoknak vannak elmegyógyintézetei, börtönei és temetői a helyrehozhatatlanul „összetört” nők számára.

Egy golyó, egy ütés, egy hímvessző, börtönrács, egy bíró, egy kormány, összességében egy rendszer, egy táblát helyez egy nőre, aki nem kér bocsánatot vagy engedélyt, és ez a felirat: „Szolgálatból kiesett. Nem újrahasznosítható termék.

A nőknek engedélyt kell kérniük ahhoz, hogy nő lehessenek, és azt megkapja, ha az összeszerelési útmutatóban leírtak szerint az.

A nőknek a férfiakat kell szolgálniuk, mindig követve ezeket az utasításokat, hogy felmentsék őket a női lét bűne alól.

Otthon, a mezőn, az utcán, az iskolában, a munkában, a közlekedésben, a kultúrában, a művészetben, a szórakozásban, a tudományban, a kormányzatban. A nap huszonnégy órájában és az év 365 napján. A nők születésüktől halálukig szembesülnek ezzel az összeszerelési folyamattal.

De vannak nők, akik lázadással szembesülnek ezzel.

Nők, akik ahelyett, hogy engedélyt kérnének, saját létüknek parancsolnak.

Nők, akik ahelyett, hogy bocsánatot kérnének, igazságot követelnek.

Mert az összeszerelési utasítás azt mondja, hogy a nőknek alázatosnak kell lenniük és térden kell járniuk.

És ennek ellenére egyes nők szemtelenek és egyenesen járnak.

Vannak nők, akik feltépik az összeszerelési útmutatót és felállnak a lábukra.

Vannak nők félelem nélkül.

Azt mondják, ha egy nő előrelép, egyetlen férfi sem mozdul vissza.

Azt mondom, az én machismo reloaded perspektívámtól függ – Pedro Infante és José Alfredo Jiménez keveréke.

Ez például attól függ, hogy a férfi előtt áll-e a nő, aki halad előre.

A nevem Marcos, megvan az a személyes hibám, hogy férfi, macsó, férfi vagyok. És az a kollektív erény, hogy azok vagyunk, akik vagyunk, mi, akik zapatisták vagyunk.

Mint ilyen, bevallom, megdöbbentem és csodálkozom, amikor látom, hogy egy nő felemelkedik, és látom, hogy az összeszerelési utasítás összetörik, darabokra szakad.

Egy felállt nő olyan gyönyörű, hogy az ember megborzong, ha ránéz.

És ez a hallgatás, a nézni tanulás…

Gratulálunk ezeknek a nőknek, bebörtönzött társunknak és azoknak, akik itt összegyűlnek.

Gratulálok, hogy nincs félelmed.

Gratulálunk a vitézségért, amelyet átad ránk, a meggyőződésért, amelyet megad nekünk, hogy ha nem teszünk semmit a rendszer megváltoztatása érdekében, mindannyian cinkosai vagyunk.

>Mexikó másik városából.

Subcomandante Insurgente Marcos

Mexikó, 2006. május

PS AMELY KÉRDEZI: Milyen büntetést érdemelnek azok a tisztviselők, vezetők és rendőrök, akik így megtámadták a nőket, a mi társunkat? Milyen büntetést érdemel az a rendszer, amely bűnné változtatta a női létet? Ha hallgatunk, ha másfelé nézünk, ha hagyjuk, hogy az atencói rendőri brutalitás büntetlenül maradjon, ki lesz biztonságban? Nem elemi igazságosság kérdése tehát az összes Atenco fogoly szabadon bocsátása?

---