Az akadémiai társadalomtudományokban, legalábbis az Egyesült Államokban, ezek a kérdések aligha léteznek. Amikor az idei közgazdasági Nobel-díjas [Paul Samuelson, az MIT közgazdásza] a lehetséges gazdasági rendszerek skáláját mérlegeli, az egyik végletben teljes laissez faire-t, a másikban totalitárius termelési diktatúrát lát. Ha ezt a keretet feltételezzük, a mai politika szempontjából az a fontos döntés, hogy meghatározzuk, hogy ezen a spektrumon merre kell elhelyezkedni gazdaságunkban.10 Kétségtelenül el lehet helyezni a gazdasági rendszereket ezen a skálán. Vannak azonban más dimenziók is, amelyek mentén Samuelson poláris ellentétei ugyanabba a szélsőségbe esnek: például az a spektrum, amely a termelés közvetlen demokratikus irányítását az egyik pólusra, a másikra pedig az autokratikus, akár állami, akár magántőke általi ellenőrzést helyezi. Ebben az esetben is, mint oly gyakran, az alternatívák körének megfogalmazása szűken korlátozza a megfelelő politikai választást.
10. Paul Samuelson, Közgazdaságtan, 6. kiadás. (New York: McGraw-Hill Book Company, 1964), 39. o