Az amerikai békemozgalom „régi napjaiban”, amikor sokan a globális nukleáris „csere” veszélyére összpontosítottak, a Physicians for Social Responsibility (PSR) nevű szervezet feltételezte, hogy mi történne, ha egy nagy amerikai várost valóban felrobbantana egy atombomba.
Az orvosok borzalmas forgatókönyveket írtak le, amelyek messze túlmutatnak a halottak és súlyos sebesültek számán. Egyszerű szavakkal leírták, mit fog megtapasztalni a néhány túlélő: egy tájat, amely nemcsak elképzelhetetlen áldozatokat szenvedett, hanem közlekedési és egészségügyi infrastruktúrája is megsemmisült. Nem érkeznek mentők lámpákkal és szirénákkal, hogy elűzzék a szenvedést. Orvosok, nővérek, vérplazma, fájdalomcsillapítók, antibiotikumok, kötszerek – mind megsemmisülnének a kórházakkal és az autópályákkal együtt.
Bármennyire is nehéz volt elképzelni egy ilyen valóságot, a legnehezebb elképzelni, hogy egy nukleáris háborúban nem lesz „kívül”, ahonnan segítség érkezik. Amikor minden nagyobb város ugyanarra a sorsra jut, mint a tied, senki sem tud segíteni rajtad. – Odakint minden eltűnt. Városról városra az élet egy szennyezett, iparosodás előtti túlélési küzdelemmé válik.
Az emberi faj szerencséjére a PSR forgatókönyvei mindeddig szimbolikus, oktató gyakorlatok maradtak.
Ha hallgatja és nézi a Louisianából és az Öböl-parti Mississippi városaiból érkező híreket, olyan mértékű pusztítást érzékelhet, amelyet ebben az országban ritkán tapasztalnak. New Orleans tengerszint alatti elhelyezkedése és a töltések felszakadását követő áradás még rosszabbá teszi Katrina csapását, mint amikor az Andrew hurrikán lelapította Miamit.
Most visszatartjuk a lélegzetünket, hogy megnézzük, ki lehet-e menteni a kórházi betegeket, mielőtt elárasztják a vészhelyzeti generátorokat. A város utcáit mérföldek után elönti a víz. A közüzemi vízvezeték szennyeződik. A kétségbeesett emberek helikopterekre várnak, hogy kimentsék őket a nyári napsütésben rostogó háztetőkről. Az unokaöcsém, aki elég szerencsés volt a közlekedéshez, és elég okos ahhoz, hogy időben használja, kiszállt. De meddig maradhat a barátaival Lafayette-ben? És mit fog csinálni egy fiatal férfi, aki hónapról hónapra pincér fizetésből él, ha a Hard Rock Café soha nem nyílik meg újra?
És bármennyire ijesztő is a helyzet New Orleansban és a környéken, még mindig van egy „külső”. Az emberek mobilizálják a segítséget. Lehet, hogy eleinte nem megfelelő, és egyesek számára túl későn, de 48 másik állam emberei és intézményei mindent megtesznek azért, hogy segítsenek Louisiana és Mississippi polgártársaiknak.
Milyen lenne egy nukleáris támadás és a Katrina hurrikán közötti mértékű szenvedést elviselni anélkül, hogy senki sem mozgósítaná a segítségét? Ez a helyzet ma Irakban.
Ezek az összehasonlítások a múlt hónapban kezdtek eszembe jutni, amikor egy inverzió egy könyörtelennek tűnő hőhullám csapdájába ejtette Phoenix lakosságát. A hőmérséklet hetekig 100 fok fölé emelkedett, és 2005 szó szerint gyilkos nyár lett. Aztán arra gondoltam, milyen lenne Phoenix áram nélkül. És Bagdadra gondoltam.
Bagdadban egész nyáron 115 és 120 fokos időjárás a jellemző. De hacsak nem tartozik az elit közé, és van magángenerátora, akkor szerencsés lehet, ha napi néhány órát nem tervezett áramot kap, gyakran az éjszaka közepén, amikor a legalacsonyabb a kereslet. Ez a valóság a legtöbb négymillió ember számára Bagdadban és mintegy 20 millió ember számára Irak többi részén ezen a nyáron, a múlt nyáron és az azt megelőző nyáron.
Az Elder Bush által 1991-ben alaposan lebombázott víz- és csatornatelepeket annyira megjavították, hogy egy tucat évnyi szankció alatt sántítanak. Ennek eredményeként a víz által terjedő betegségek jelentős egészségügyi problémává váltak a 2003-as amerikai invázió előtt, és azóta drámaian súlyosbodtak. Ami jár a kórházi ellátásért, az még a legszegényebb amerikai vérét is megfagyná”, és ilyenkor működnek a legjobban az egészségügyi intézmények, nem árasztják el tömegesen az amerikai támadások vagy egy öngyilkos merénylő sebesültjei. Fallúdzsában és más, amerikai csapatok által ostromlott városokban a lámpákkal és szirénákkal felszerelt mentők nem viszik el a sebesülteket; rájuk lövik az amerikai hadsereg. A fájdalomcsillapítót, kötszert és antibiotikumot az orvosi rendelőkbe szállító teherautókat erőszakkal elfordítják. Az amúgy sem színvonalas vízkészleteket a tüzérségi és légicsapások tönkreteszik.
Az Országos Közszolgálati Rádió ma olyan interjúkat közölt emberekkel, amelyekben leírták, milyen az élet a hurrikán után. Egy nő a Mississippi állambeli Gulfportból, aki sikertelenül próbálta visszatartani a könnyeit, azt mondta, hogy bár az emberek „elképesztően ellenállóak voltak, egyesek sokkos állapotban vannak”, vannak, akiknek már kifogy a tiszta víz”. A férjem minden nap naplót írt az élet "fiú kora óta minden egyes nap", és ezek a naplók mára mind eltűntek.
Néhány további kérdés után az NPR riportere őszintén megköszönte, hogy beszélt vele. Ahogy a hangja csattant, így válaszolt: "Köszönöm, hogy lehetőséget adtál a külvilág tudomására, hogy segítségre van szükség."
Ez a Gulfport-i nő nem aggódott a jövő évi kongresszusi választások miatt, ahogy több millió iraki kollégája sem az alkotmánya miatt. Ő és ők aggódnak amiatt, hogy tiszta vizet ihassanak a nyári melegben, azon töprengenek, hogy mikor jön vissza az áram, gyászoló folyóiratok, amelyek örökre elvesztek egy árvízben, vagy fényképalbumok vesztek el egy éjféli razzia során, aggódva, hogy valaha látja-e otthonukat. újjáépítették, abban a reményben, hogy valahogy találnak munkát.
Jogosan, a Katrina hurrikán pusztításáról szóló tömeges híradások kezdik kiváltani az amerikaiak eredendő együttérzését azokkal az emberekkel szemben, akiket igazságtalan csapás érte. Ha a hírmédia hasonló munkát végezne az iraki emberek pokollá váló életének leírásával, az amerikaiak felháborodása és együttérzése hasonlóan felkavarna. Az irakiak pedig számíthattak segítségre a külvilágból érkező bombák helyett.
###
Ferner könyvet ír az amerikai invázió előtti és utáni iraki utazásairól. A haditengerészet hadtesteként szolgált Vietnamban, és a Veterans For Peace tagja. Elérhető a címen [e-mail védett]
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz