A 2007-es és 2008-as év mérföldkőnek számít a megszállás és a palesztin önrendelkezési jog ellen kampányolók számára. A Ciszjordánia és a Gázai övezet izraeli megszállásának negyven esztendeje júniusban az egész világon erőszakmentesen történt; Jövőre békés demonstrációkat tartanak Izrael állam megalakulásának 60. évfordulója alkalmából, amelynek során körülbelül 700,000 XNUMX palesztint kényszerítettek ki földjükről, vagy hagyták el onnan – ezt az eseményt a palesztinok Nakbának vagy „katasztrófának” nevezik.
A jövő évi világméretű kampányok megerősítik a helyi kezdeményezéseket, megerősítik a számos ENSZ-határozatot, amelyek megerősítik a palesztinok önrendelkezési jogát, és civil társadalmi hálózatok létrehozására szólítanak fel.
Ami az izraeli civileket illeti, 1967 óta több mint egymillióan szavaztak lábbal és elhagyták Izraelt, és egyesek szerint az izraeli hadseregben való szolgálatot megtagadók aránya eléri az 50 százalékot, és az izraeli pilóták 30 százaléka visszautasítja. hogy bombázza Ciszjordániát és a Gázai övezetet. Ez a megszállás fenntarthatatlan, és az izraeli civilek elvesztik a militarizmusba vetett hitüket. Ennek véget kell vetni, és életképes alternatívákat kell kidolgoznunk a békés együttéléshez, kölcsönös jogaink teljes elismerése mellett, nem utolsósorban az önrendelkezéshez való alapvető emberi jog.
Olyan központi kérdéseket kell kezelni, mint például Izrael felelősségének elismerése a menekültekért. Nem utolsósorban az izraeli „bezárás” és Izrael kivételes természetének megszüntetése érdekében, amely megakadályozza, hogy normális államként vegyen részt ebben az Emberi Parlamentben, azaz az ENSZ-ben.
Ami Izraelnek az Egyesült Államokkal ápolt hangulatos kapcsolatát illeti, amely nemrég jelentett be egy 30 milliárd dolláros katonai segélycsomagot Izraelnek, John Pilger újságíró és filmrendező a közelmúltban megjegyezte: „A Földön egyetlen más ország sem élvez ilyen mentességet, amely lehetővé tenné számára, hogy szankciók nélkül cselekedjen, mint Izrael. Egyetlen más országban sem fordul elő ilyen törvénytelenség: a világ zsarnokságai közül egy sem közelíti meg. Izrael figyelmen kívül hagyja a nemzetközi szerződéseket, mint például az Irán által ratifikált nukleáris atomsorompó-szerződést. Ilyen nincs az ENSZ történetében.”
Valójában az izraeli államiság ENSZ-elismerésének közvetlen tagadásaként Izrael több mint 60 ENSZ Biztonsági Tanács határozatot figyelmen kívül hagyott.
Amint azonban Pilger is rámutat, a dagály fordul. „Egy bojkott megállíthatatlanul erősödik, mintha egy fontos jelzőt sikerült volna átlépni, ami azokra a bojkottokra emlékeztet, amelyek az apartheid Dél-Afrika elleni szankciókhoz vezettek. Mandela és Desmond Tutu is ezt a párhuzamot vonja; így tett a dél-afrikai kabinet minisztere, Ronnie Kasril és a felszabadító harc más jeles zsidó tagjai is.”
Idén Palesztinában Kasrils azt mondta, hogy a helyzet százszor rosszabb, mint az apartheid Dél-Afrikában. Jean Ziegler, az ENSZ élelemhez való joggal foglalkozó különmegbízottja és (a parlamenti vitában) Clare Short brit parlamenti képviselő egyaránt azt mondta, hogy hivatkozni kell az EU kereskedelmi megállapodásában szereplő emberi jogi feltételekre, és fel kell függeszteni Izrael kereskedelmi preferenciáit. Az ENSZ palesztin területek emberi jogaival foglalkozó különleges előadója, John Dugard emberiesség elleni bűncselekményekről beszél, mivel a megszállást a gyarmatosítás és az apartheid elemei jellemzik.
Öt év diplomatákkal, politikusokkal és segélyszervezetekkel Izraelben és Palesztinában végzett munka után egyéni alapon óriási személyes támogatást és empátiát látok a palesztin ügy iránt, mert az igazságtalanság képe világos. De egy veszélyes szakadék szélén állunk, a reálpolitika, valamint a béke és demokrácia politikája között egyre szélesedő szakadékban.
Ahhoz, hogy a diplomatákat vagy politikusokat politikamódosításra kényszerítsük, olyan alulról építkező mozgalmakat kell kiépíteni, mint az apartheidellenes mozgalom a 80-as években vagy a polgárjogok a '60-as években.
Palesztinában naponta zajlanak lerombolások, letartóztatások, telepesekkel szembeni erőszak, falépítés a palesztin földön, kisajátítások, fák kiirtása, őrizetbe vétel, bezárások, ellenőrző pontok és katonai razziák. Az izraeli társadalom működésképtelen, a palesztin társadalom pedig tehetetlenül jogfosztott, ezért a külső segítség és a szolidaritás létfontosságú. Csak ez fogja azt üzenni Izraelnek és szponzorának, az Egyesült Államoknak, hogy a megszállás bűnei tűrhetetlenek, és véget kell vetniük.
Mind Izrael, mind a palesztinok érdekében meg kell mentenünk Izraelt önmagától. Dél-Afrikában apartheid alatt élve azt láttam, hogy a bojkottra irányuló erőfeszítések felkeltették a közvélemény figyelmét, nyomást gyakorolnak és az állam rosszallja a kormány rasszista politikáját. Ilan Pappe izraeli történész szerint a bojkott „nem egy nap alatt megváltoztatja az álláspontokat, de egyértelmű üzenetet küld az izraeli közvéleménynek, hogy ezek az álláspontok rasszisztikusak és elfogadhatatlanok… választaniuk kell”.
Meg kell állítanunk az izraeli kormány öngyilkos politikáját. Ez azt jelenti, hogy lobbizni kell a hatalmon lévőknél (főleg Washingtonban, de Európában is), és ragaszkodni kell ahhoz, hogy kritikus útmutatókkal látogassák el Palesztinát, hogy lássák, mi is történik valójában.
Az izraeli kormány és a neokonzervatív Bush-kormány nem a béke érdekében cselekszik, és rajtunk, a világ polgárain múlik, hogy hangot adjunk rosszallásunknak. Szellemi csatát vívunk, amelyet végül megnyerünk, insha’allah. Együtt.
Angela Godfrey-Goldstein a jeruzsálemi székhelyű béke- és emberi jogi szervezet, az Izraeli Házrombolások Elleni Bizottság akcióvédelmi tisztviselője.
Ez a kommentár a szerzőnek az EU Parlamentben 30. augusztus 2007-án, az Egyesült Nemzetek Szervezetének az izraeli-palesztin békéért folytatott civil társadalmi konferenciáján elmondott beszédéből készült.
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz