Bármely nemzet azon képessége, hogy támogassa a virágzó, független és autonóm közszférát, legalább részben a nyilvános tér azonnali elérhetőségén múlik, amely nyitva áll a szélesebb körű civil társadalmat alkotó különböző csoportok és érdekek számára. A görög „Agora” például egy ilyen célú közterületre utal: nagyjából ugyanaz, mint a hagyományos „városi tér”. Hagyományosan az ilyen nyilvános terek a civil központok szívében helyezkedtek el, lehetővé téve a különböző csoportok számára, hogy egy nyílt fórumon szervezhessék és fogalmazhassák meg elképzeléseiket.
Napjainkban azonban külvárosi központjainkban, a szerteágazó bevásárlóközpontok térnyerésével, a külvárosi „civil központok” „közterét” privatizálták, és a megnyilvánulási lehetőségek azokra korlátozódnak, akiknek elég mély zsebük van a kiváltságért. Következésképpen az állampolgári csoportok, a közösségi szervezetek és a társadalmi mozgalmak ki vannak zárva a legtöbb ember „mindennapi” tapasztalataiban betöltött központi szerepből.
Ennek következtében a „civil szféra” csupán fogyasztási szférává redukálódik, ahol nincs lehetőség a szabad, autonóm civil szerveződésre. A modern bevásárlóközpontok tehát tele vannak áruházakkal, élelmiszer-udvarokkal, szupermarketekkel és speciális üzletekkel. Bármilyen más közösségi forma vagy fórum híján szinte naponta ezrek özönlenek ezekbe a szerteágazó bevásárlóközpontokba, hogy atomizált fogyasztóként vegyenek részt a fogyasztásban.
Ironikus módon a közösségi, politikai és sportszervezetek számára biztosított hely hiánya miatt ez a látványosság a legközelebb ahhoz, hogy sok közösség egyesüljön a kollektív társadalmi tevékenységben. A civil társadalom elszegényedése tehát kézzelfogható.
A probléma nem ér véget a bevásárlóközpontok elterjedésével, hanem azzal, hogy kizárólag a fogyasztásra koncentrálnak, kizárva a civil élet minden más megnyilvánulását.
Sok egyetemen és főiskolán hiányzik a megfelelő hely a hallgatók számára, hogy kulturális, sport- vagy társadalmi eseményeket szervezzenek, vagy nyilvánosan megfogalmazzák és támogatják a szívüknek oly kedves ügyeket.
Ezt a helyzetet Ausztráliában tetézi az elnyomó „önkéntes diákszervezeti” törvény, amelyet a konzervatívok vezettek be, és ma már az ellenzéki Munkáspárt is támogat: olyan törvényhozás, amelynek célja a campus „polgári szférájának” és az autonóm diákszervezetnek a megsemmisítése. Az életképes hallgatói képviselet, a részvételen alapuló hallgatói média elvesztése és a hallgatói szolgáltatások finanszírozásának megszüntetése marginalizálja a nézeteltéréseket és az egyetemi életben való részvételt.
Hasonlóképpen, Ausztráliában a konzervatívok idején a jótékonysági szervezeteket és a nem kormányzati szervezeteket (NGO-k) azzal fenyegették, hogy elveszítik az adómentességet, ha bírálják a közrendet. Úgy tűnik, hogy a polgári szféra elnyomása nem ismer véget.
A „civil társadalom” az elmúlt évek népszerű hívószava lett. Általában az állammal szemben használták, és az autonóm polgárok és civil mozgalmak szférájára utalnak. Természetesen a civil társadalom ("jó") és az állam ("rossz") közötti szűk elkülönítés az a fajta reduktív leegyszerűsítés, amellyel szemben a polgároknak szkeptikusnak kell lenniük. Hiszen a „civil társadalom” egyben a monopol tőke birodalma is, amelynek hatalmát viszont az állam garantálja.
Ezzel szemben a közszféra, amelyet az állami, a szövetkezeti és a magántulajdon megfelelő keveréke jellemez, jobban képviselheti a modern társadalmat alkotó érdekek és pozíciók sokszínűségét. A „vegyes nyilvános szféra” ahelyett, hogy a „legalacsonyabb közös nevezőre” hivatkozna, a résztvevők, nézőpontok és érdekek szélesebb körét is magában foglalhatja.
A polgári szervezetekből – fogyasztói szervezetekből, kulturális szervezetekből, sportszervezetekből, jóléti és vallási szervezetekből, politikai pártokból, munkásszervezetekből, társadalmi mozgalmakból – álló autonóm „polgári szféra” eszménye az, amely a liberális és a társadalom magja. demokratikus elv.
Mindannyiunk számára, akik egy élénk, autonóm civil szférát akarunk látni az egyirányú információáramlás elterjedésének ellentéteként, a közterület privatizációja kritikus aggodalomra ad okot.
Míg az internet térnyerése során kialakult a „virtuális tér”: a részvételen alapuló vita- és vitafórumok, az itt elért lehetséges előnyöket gátolja a polgárok és érdekcsoportok által használható valós és fizikai civil tér hiánya.
Ha a fejlesztést és a tervezést úgy próbálják szabályozni, hogy biztosítsák a polgári szerveződés, mozgósítás és vita központi, erősen kiszolgáltatott nyilvános központjainak létezését, az kétségtelenül felkeltené a bevásárlóközpontok fejlesztése köré nőtt hatalmas iparág haragját.
Ez azonban nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy elvi álláspontot képviseljünk, és konkrét gyakorlatba ültessük az elmúlt években a „civil társadalom” kifejezés körül felmerült retorikát.
A lendületes, aktív és sokszínű civil szféra népszerűsítésének célját jól kiegészítheti az is, ha iskoláink tanterveibe beépítjük az aktív és kritikus állampolgári tevékenységet. Itt a humán- és társadalomtudományok – köztük a történelem – szerepe a központi. Egy ilyen kérdés azonban már önmagában is megérdemel egy cikket: ezért most a fizikai polgári térrel foglalkozunk.
Kiemelt feladatként a politikai pártoknak világszerte olyan tervezési jogszabályok megalkotására van szükségük, amelyek figyelembe veszik a szabad civil véleménynyilvánítás, mozgósítás és szervezkedés érdekében a magas kitettségű, központilag elhelyezett közterület kötelező biztosítását.
Az ilyen jogszabályok kidolgozásában a terület szakértőit kell megbízni azzal a szándékkal, hogy a tervezési és fejlesztési jogszabályokon keresztül biztosítsák a szabályozási alapokat a civil tér megteremtéséhez, és ezáltal az élénkülő, részvételen alapuló civil társadalom megteremtéséhez.
Végezetül, a politikai spektrumon keresztül az aktivistáknak és a döntéshozóknak újra kell gondolniuk a közszféra szerepét, különösen a társadalmi és nyilvános tér biztosításában. Ha az új fejlesztéseket az önkormányzatok biztosítanák és birtokolnák, állami és szövetségi finanszírozás mellett, akkor sokkal könnyebb lenne közérdekből érvelni azzal a korporatív logikával, amely a fogyasztáson kívüli állami tevékenység marginalizálódását eredményezi.
Néhányunk számára ez csekély aggodalomnak tűnhet, mondjuk a munkavállalói jogok, a közegészségügy, a közoktatás elleni folyamatos megsértésekhez és a megélhetés megfizethetőségének válságához képest, amelyet a jóléti rendszer nyilvánvalóan nem tud kezelni. A közterület kérdése azonban annak a középpontjában áll, hogy kik vagyunk, hogyan szervezkedünk és élünk, és hogyan viszonyulunk egymáshoz a mindennapokban.
Az interneten keresztül biztosított „virtuális tér” fontos. Az internet számos új csatornát kínál a „virtuális mobilizációhoz”, amint azt a webalapú mozgalmak, például az „Avaaz” térnyerése is bizonyítja. http://www.avaaz.org/en/about.php Ausztráliában pedig a „GetUp” mozgalom által. http://www.getup.org.au/ .
A civil „virtuális tér” biztosításának kérdése tulajdonképpen önmagában is figyelmet érdemel. A virtuális tér, akárcsak az elektronikus részvételi média, bizonyos szempontból „új horizontot” jelent.
De az embereket a közös ügy érdekében „szemtől szembe” kollektív alapon összehozni: az ilyen mozgósítások még mindig rendkívül erősek lehetnek. Itt rejlik a valódi lehetőség arra, hogy a „virtuális nyilvános tér” és a „fizikai nyilvános tér” egy erényes körben kiegészítse egymást. Nem kormányzati szervezetektől és lobbicsoportoktól; nyíltabban politikai szervezetekhez és pártokhoz; sportkluboknak, jótékonysági szervezeteknek és közösségi szervezeteknek: a civil társadalom széles skálája profitál a virtuális és fizikai „nyilvános tér” bővítéséből.
A részvételen alapuló online média biztosítása mellett az aktív állampolgárság újraélesztése Ausztráliában és másutt legalább részben a tényleges fizikai és nyilvános infrastruktúra, valamint a megvalósításhoz szükséges tér biztosításától függ. Itt az ideje a bátorságnak és a szakpolitikai innovációnak: a részvételen alapuló nyilvános szféra előmozdítása, amely túlmutat a puszta fogyasztás fojtogató közein.
Tristan Ewins szabadúszó író, az Ausztrál Munkáspárt régi tagja és képesített tanár. Széles körben publikálták: a The Canberra Times-ban, a Center for Policy Development-ben (CPD), az On Line Opinion-ban, a ZNeten, az Arena Magazine-ban, az Australian Socialist-ban – és másutt.
A szerző számos műve megtalálható a következő URL-eken:
http://www.onlineopinion.com.au/author.asp?id=208
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz