30. január 2017-án az elnök végrehajtási rendeletet adott ki, amely hét országból 90 napra felfüggesztette a beutazást. Ez a tilalom azt hirdette, hogy az ezekből a nemzetekből származó emberek „ártalmasak lennének az Egyesült Államok érdekeire nézve”. A felfüggesztés célja, hogy „átmenetileg csökkentse az érintett ügynökségekre nehezedő nyomozási terheket”. Most azt próbáljuk meghatározni, hogy milyen információkra van szükség annak megállapításához, hogy az Egyesült Államokba érkezők „nem jelentenek veszélyt a biztonságra vagy a közbiztonságra”.
Kevés elemző gondolkodott el azon, hogy a hét ország kormányzati bürokráciái közül nagyon valószínű-e, hogy el tudja viselni a rájuk nehezedő terheket – vagy éppen azért választották őket, mert képtelenek lennének. Az Egyesült Államoknak már kiterjedt és hatékony átvilágítási rendszere van, és valójában nincs szüksége Szomália segítségére.
Biztonsági és hírszerző ügynökségeink 30 napon belül meghatározzák az ezekből az országokból származó „szükséges információk” listáját. Az Egyesült Államok értesíti a külföldi kormányokat erről a listáról, ezek a kormányok pedig „az értesítéstől számított 60 napon belül” megadják ezt az információt az utazni vágyóknak. Azok a kormányok, amelyek nem tartják be az előírásokat, a betiltott országok közé tartoznak. Ezenkívül a betiltott országok listája bővülhet, mivel a külügyminiszter vagy a belbiztonsági miniszter „benyújthatja az elnöknek bármely további, hasonló elbánásra javasolt ország nevét”.
Ez a végzés felfüggeszti az utazást hét országból mindaddig, amíg az adminisztráció meg nem gyõzõdik arról, hogy megfelelõ információval rendelkezik (ezekbõl az országokból) az Egyesült Államokba utazni kívánó állampolgáraikról. Mi olyan különleges ezekben az országokban? Meg tudnak-e felelni ezeknek a további követelményeknek? Mi történhet, ha nem tudnak?
Szomáliában 2006 óta dúl a polgárháború, amikor az Egyesült Államok által támogatott etióp katonaság beavatkozott, hogy támogassa az átmeneti szövetségi kormányt a fundamentalista „Iszlám Bíróságok Uniója” rezsim ellen, és ezzel elindított egy hosszú távú konfliktust. Az Internal Displacement Monitoring Centre 2016-os globális jelentése szerint több mint 1.2 millió embernek kellett az életéért menekülnie a polgárháború miatt. Ez a szám csak azokra a belső menekültekre vonatkozik, akik nem hagyták el Szomáliát. A Világbank által gyűjtött statisztikák szemléltetik a polgárháború és a máshol menedéket kérő szomáliai menekültek növekvő száma közötti összefüggést: 2005-ben 390,000 2014 szomáliai kért menedéket; 1.1-re ez a szám XNUMX millió fölé emelkedett.
Szomália tapasztalatai nagyobb globális trendeket tükröznek; a háborúk, polgárháborúk és más erőszakos fenyegetések elől menekülők száma drámaian megnőtt 2005 óta. Az UNHCR 2016-os jelentése megjegyzi, „minden 113 emberből egy menedékkérő, belső menekült vagy menekült”.
A szudáni menekültek száma 2009-ről 2014-re csaknem megkétszereződött (670,000 3.2 menekült), és 2015 végére összesen 1983 millióan kényszerültek lakóhelyüket elhagyni. Ezek a számok nem tartalmazzák az 2005–2011-ös szudáni polgárháború során elveszett vagy összetört életeket. egy új állam, Dél-Szudán 2009-es létrehozásában. Az amerikai evangélikus csoportok egy keresztény dél-szudáni állam támogatása jól dokumentált történet. Ma a tulajdonképpeni Szudánt Omar al-Bashir elnök irányítja, aki ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság XNUMX-ben elfogatóparancsot adott ki.
Jemenből 200,000 tavasza óta közel 2015 XNUMX ember menekült el az országból. 2.18 millió az elmúlt években belső menekültek voltak. Az OK? Polgárháború. Az USA részt vett? Igen. Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia kormánya támogatja Abdrabbuh Mansour Hadi népszerűtlen kormányát, és ahogy Safa Al Ahmad újságíró PBS Frontline számára készített zseniális dokumentumfilmjeiből kiderül, az országnak nagyon kevés reménye van a jövőre nézve, mivel a vérengzés folytatódik.
Az olvasók kétségtelenül már tudnak az Egyesült Államok részvételéről a közelmúltban Irakban, Szíriában és Líbiában történt eseményekben, ahol emberek milliói kényszerültek elhagyni a háború, polgárháború és katonai megszállás miatt.
A helyzet egyértelmű. Irán kivételével az elnök végrehajtási rendeletében megnevezett országok mindegyike azon nemzetek közé tartozik, ahol a világon a legrosszabb az emberi szenvedés és a kitelepítés. És mindegyiknek működésképtelen a kormánya. Szomália most választotta meg új elnökének Mohamed Abdullahi Mohamedet, az amerikai-szomáliai kettős állampolgárt. A muszlim fundamentalista ellenzéki csoportok fenyegetései miatt csak a parlament tagjai szavazhattak, és ezt egy repülőgép-hangárban kellett megtenniük, amelyet a választások legbiztonságosabb helyének tartottak.
Reális elvárás, hogy ezek a kormányok jelentsék a szükséges információkat a következő 90 napban? Még ha tehetnék is, mennyire lenne megbízható ez az információ? Mi lesz ennek a tilalomnak a valódi következménye? Biztonságot nyújtani nekünk, vagy nagyobb nyomorúságot okozni azoknak, akik ezekben az országokban szenvednek? Vagy esetleg munkahelyeket teremteni független vállalkozóknak, akik az egyesült államokbeli vízumkérelmekhez szükséges információk gyűjtésére szakosodtak? Meglátjuk.
A belső menekültek szenvedése alulreprezentált a médiában – még inkább, mint a „mészárlások” és a terrortámadások. Ha a bíróságok helyt adnak, ez a „felfüggesztés” valószínűleg hosszabb tilalmat fog jelenteni ezeknek az országoknak, és tovább fokozza a háborúban rekedtek kínját a radikális csoportok általi kizsákmányolás lehetőségeivel. Az Egyesült Államokban történt terrortámadásokat nem ezen országok állampolgárai szervezték. Ez a sorrend nem sokat tesz a biztonságunk érdekében. A tilalom feloldása nem teszi „nagyon boldoggá a rossz embereket”. Megszünteti a szenvedők kínját.
M. Safa Saraçoğlu a Bloomsburgi Egyetem Történelem Tanszékének docense, Bloomsburg, PA
----
Kapcsolódó videót adott hozzá Juan Cole:
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz