Herman úr,
Három évig rendszeres olvasója voltam a Z Magazinnak, amikor tavaly elhatároztam, hogy véget vetek annak a folyamatos agóniának, amely minden alkalommal felmerül, amikor elolvasom a Boszniával kapcsolatos cikkeit. Mindannyian olyan nyilvánvalóan elfogultak, félrevezetőek és hamisak voltak, hogy az egyetlen következtetésem az volt, hogy ez nem az Ön tudatlansága vagy félretájékoztatása. Mása voltál a háború előtti Politika (szerb napilap) újságíróinak, akik Milosevics szolgálatában álltak, és felkészítették a nemzetet mindenre, ami eljön. Még mindig az vagy. Ugyanazt a nyelvet, szókincset, stílust és érveket használod, mint ők.
Bár mindannyian tudjuk, hogy semmi sem fekete vagy fehér, hogy bár minden fél elkövetett atrocitásokat (ahogyan minden fél minden háborúban), hazudsz, még csak nem is teszel úgy, mintha igazságot tennél a történtekben. Mindig igazolható mindaz, amit a szerbek tettek (egyébként egyszerűen nem tették!), és folyamatosan démonizálják az összes többi oldalt – nincs egy helyes dolog az ő oldalukon. Az Arkan és a Naser Oric (akinek a nevét mindig hibásan írod, mert nem eredeti forrásból szerezted!) összehasonlítása nevetséges. Arkan, aki bűnözők hordáit gyűjtötte össze Szerbiában, és állama segítségével arra tanította őket, hogy Boszniába menjenek ölni és megerőszakolni. Oric, a boszniai hadsereg helyi parancsnoka, aki Srebenicát védi, jelenleg a Nemzetközi Büntetőtörvényszék vádat emelt.
De hát ez az Ön tudományos módszere: adjon bele mindent, ami eszébe jut, hogy felhígítsa a témát. Mi köze van Srebrenicához az usztasák (neked a horvátok!) civilek – szerbek és mások – Jasenovac-i mészárlásának, amit senki sem tagad? Azt akarod mondani, hogy Jasenovac megengedi, hogy Srebrenica megtörténjen? Be kellett húznia Jasenovacot, mert nem talált olyan történelmi mészárlást, amelyet bosnyákok végeztek a szerbekkel. Így a szerbeket örök áldozatként ábrázoltad, akkor mi a fenének, ha időnként megölnek néhány repülőgép-eltérítőt? Ön idéz, és tanúként hív fel egy ellentmondásos MacKenzie tábornokot, aki 1992-ben néhány hónapot töltött Szarajevóban, aki tovább építette „hírnevét” Szomáliában, akinek a nevét Sonja vogoscei moteljére hivatkozták (tábor nők számára). többször megerőszakolták a csetnikek). Ön 13 évvel ezelőtti nemzetközi megfigyelőket idéz, akik hitetlenségünkre azt mondták a forgatás első napjaiban: „nem tudták, ki csinálja”, vagy „mindenki csinálja”. Igazán?
Sokszor kísértést éreztem, hogy válaszoljak neked, de ez túlságosan fájt. Noha még az országomban történt események okait is meg tudom érteni, nem mondhatom, hogy megértettem azokat az okokat, amelyekben valaki, aki nem közvetlenül érintett, annyira gyűlölködne valamelyik fél számára. Aztán eszembe jutott: szándékosan csinálod; Egyszerűen nem hiszem el, mennyire nyilvánvaló vagy bárki számára, aki tud valamit arról a régióról. Korábban visszautasítottam a késztetést, hogy mondjak valamit, mert nem érdekel az igazság. De tizenhárom évvel a háború kitörése után egy cseppet sem változtatta meg azt a mérgező módját, ahogyan „elmagyarázta” a Balkánon történteket. Szinte érzem a gyűlöleted leheletét a bőrömön, és első kézből való tanúként emlékeztettem magam arra, hogy kötelességem elmondani az igazat. Ezt azoknak köszönhetem, akik már nincsenek közöttünk, mert ott voltam. Nincsenek olyan tények, amelyek megváltoztatnák azt, amit nyilvánosan mondasz. Ezen kívül semmit sem mondhatok neked, amit ne viszonoznának ellenem: elfogultnak kell lennem, mert én vagyok az egyik áldozat. Az a tény, hogy elfelejti, hogy Boszniában mindannyian áldozatok vagyunk. Nincs kivétel.
Akkor hagytam el Szarajevót, amikor az első humanitárius segély megérkezett, amikor a családom már kifogyott az élelemből, amikor az apósomat (szerb) letartóztatták a csetnikek, mert muszlimokat segített, amikor anyámat (nem gyakorló muszlim) a szerbek kényszerítették. hogy elhagyja az ilidzai otthonát, közvetlenül azelőtt, hogy a bátyám és a családom összes férfitagja horvát táborba került Capljina mellett. 6 júliusában hagytam el Szarajevót 2 és 1992 éves fiakkal, abban a hitben, hogy szeptemberben visszatérünk, mert ha naiv vagyok(!), a háború másokkal történik, nem velünk. Elhagytam Szarajevót, 22 családtagot magam mögött hagyva; kiküldtek, hogy megmentsem a fiaimat. Második próbálkozásom után hagytam el Szarajevót; az első májusban meghiúsult, amikor Arkan Beli Orlovi a fejembe szegezett fegyverrel visszaküldött Ilidzáról (nem tetszett nekik, hogy apám neve szerepel az igazolványomon), de nem volt elég hely. hogy tartsanak engem más nőkkel és gyerekekkel, akiket már a helyi iskolában tartottak, hogy a következő három napig túszként tartsák őket. Felfegyverzett szerbekkel körülvéve hagytam el Szarajevót, akiket a volt jugoszláv hadsereg segített. 18 hónappal azelőtt hagytam el Szarajevót, hogy az első férjemet megölték, és 6 hónappal azelőtt, hogy az unokatestvéremet megölték Pivarában, édesanyjával várva vizet. Abban a tudatban hagytam el Szarajevót, hogy ha utálni kezdek, Milosevic és Karadzic nyert. Abban a tudatban hagytam el Szarajevót, hogy ennek egy nap vége lesz, és újra megtanulunk együtt élni. Hr. Herman, tudom, hogy tudod, hogy nem vagyunk törzsek, akiket valaki arra kényszerített, hogy együtt éljenek. Tehát ne feledje, mivel mindannyian együtt éltünk, mióta 13 évszázaddal ezelőtt a Balkánra jöttünk, továbbra is ezt fogjuk tenni, akár tetszik, akár nem. Nem utálom. A gyerekeim nem utálnak. Barátaim még mindig minden nemzetiséghez tartoznak, ma több, mint valaha. A családom tipikus bosnyák család. Rád bízom, hogy kitaláld, mit jelent. Fogadok, hogy egy napot sem töltöttél azon a talajon. Bosnyákokkal sem beszéltél soha. Isten ments minden bosnyáktól! Biztosan mind terroristák!
A magazinnak okozott kár azonban helyrehozhatatlan. Komolyan megkérdőjeleztem mindazt, amit ott olvastam, mert ha a szerkesztő nem tett erőfeszítéseket, hogy több szerzőtől is megtudja az igazságot azokról a dolgokról, amelyekről tudtam, akkor azon töprengtem, vajon mi van még elferdítve vagy hamisan ábrázolva. A Z Magazin elvesztette a hitelességét, és nem újítottam meg a 3 éves előfizetésemet. Még egyszer olvastam egy darabot Chomskytól – aki a szarajevói diákéveim óta az emberi jogok terén bálványom volt, a nyelvészetben pedig tanárom volt –, amelyben Herman balkáni kérdésekre gyakorolt hatása több mint nyilvánvaló. Ez ököl volt a gyomromban. Mi a baj a világgal? A tanúvallomások, az újságírók, a videofelvételek, a felfedezett titkos dokumentumok, a tervek, a találkozók mellett – mindez csak muszlim paranoia történik Boszniában? Nem csoda, hogy „senki sem tudta”, mi folyik a náci táborokban. Csak ma „csak Herman tudta” formában, hogy mi történik Boszniában.
Azonban hosszú idő után, tegnap este azt hittem, megláthatom, mit mond a Znet körülbelül 10 évvel Srebrenica után. Lehet, hogy annyi év után ki akarják javítani az igazságtalanságot. És akkor megláttam a nevedet. Tegnap este óta nagyon rosszul érzem magam. El sem tudom mondani, mennyire ideges vagyok. Újra és újra megerőszakol minket. A szégyen az, amit a tisztességes emberek éreznek, amikor másokat bántanak. Ezt kívánom neked. Nem kívánom, hogy valaha is élj, vagy legyél szemtanúja borzalmaknak vagy háborúknak. Szeretném, ha ismernéd azt a fájdalmat, amelyet gyűlölet és hazugság terjesztésével mindannyiunkban szítasz.
És kérem, tegyen magának egy szívességet: ne is próbálja kitalálni a nemzetiségemet.
Stela Rajic
Seattle, 7
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz