TÚjra hazudott az az elképzelés, hogy a palesztinok önrendelkezési harcát meg lehet szüntetni, és Palesztina kérdését le kell venni a globális napirendről. A példátlan regionális zűrzavar, a globális menekültválság és a legjobb erőfeszítések ellenére Izrael és nyugati mecénásait, hogy az izraeli-palesztin konfliktust további intézkedésig jelentéktelen mellékesnek nyilvánítsák, ismét a címlapokon szerepel.
Hogy hogyan jutottunk el idáig, az nem nagy rejtély. Az oslói egyezmények leple alatt Izrael az elmúlt két évtizedben megszilárdította és megerősítette ellenőrzését a megszállt országok felett. Palesztin területeken soha nem látott mértékben. Ezzel egyidejűleg a palesztin nép ma elszigeteltebb és széttöredezettebb, mint 1948-as kezdeti megfosztása és szétszóródása óta bármikor. Vezetőik, akik egykor olyan mértékű néptámogatást élveztek, amelyet a demokratikusan megválasztott államfők is irigyeltek, mára csökkentek. Izrael gyarmati tervének illegitim és széles körben szidalmazott mellékletei.
A jelenlegi évtized különösen vészes volt a palesztinok számára. Nem tartható fenn minden olyan megmaradt illúzió, amely szerint Izrael történelmi kompromisszumot kötne a palesztin néppel, vagy kénytelen lenne feladni a washingtoni és brüsszeli Nobel-békedíjasok megszállását. Inkább a nemzetközi közösség magukat kikiáltó vezetői tétlenül nézték, miközben Binyamin Netanjahu kormánya egyik új települést a másik után hozta létre Ciszjordániában, és végtelenül pontifikálta Izrael önvédelemhez való jogát, miközben időről időre gyilkos támadásokat indított a Gázai övezet ellen. A levágás segített a világ legnagyobb fogolytáborává alakulni.
Miközben a palesztin menekült közösségek az arab világban ismét egzisztenciális válságokkal szembesültek, Izrael vezetői szisztematikus delegitimizálási és marginalizálási kampányba kezdtek Izrael arab állampolgárai ellen. Ez segít megmagyarázni, hogy a jelenlegi zavargások miért nem korlátozódnak Ciszjordániára és a Gázai övezetre. Mégis Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában égett ki a biztosíték a mostani eseményekért.
Izrael szeparációs politikája („mi itt és ők ott”) ismét bebizonyította, hogy összeegyeztethetetlen a valósággal. A ciszjordániai fal és a Gázai övezet blokádja valóban elszigetelte az izraeli választók nagy részét a konfliktustól. De az izraeli hadsereg folyamatos erőszak és provokációi; Izrael telepes segédszervezeteinek tevékenysége; és a Netanjahu-kormány eltökéltsége, hogy megváltoztatja a status quót a jeruzsálemi Haram al-Sharifban, hogy megerősítse harcias hitelességét, ismét az elkerülhetetlent eredményezte.
Az, hogy egyáltalán ilyen mértékű palesztin tiltakozást látunk, önmagában csekély csoda, és – annak ellenére, hogy ennek ellenkezője terjed ki – végérvényesen bizonyítja, hogy a mai fiatalság nem kevésbé csapdába esett, és nem kevésbé elszánt a kollektív szabadság elérésére, mint a korábbi generációk.
Mégsem valószínű, hogy erőfeszítéseik tartós, szervezett lázadássá fejlődnek. Ez csak részben tükrözi az izraeli taktika könyörtelen kíméletlenségét. Egyszerűen fogalmazva, a széles körű lázadás mozgósításához és fenntartásához szükséges szervezeti infrastruktúrát az elmúlt évtizedben szisztematikusan felszámolta, elsősorban a Palesztin Hatóság. Továbbra is elkötelezett az Izraellel folytatott biztonsági együttműködés mellett, amelyet vezetője, Mahmúd Abbász „szentnek” minősített.
Nulla az esélye annak, hogy izraeli akciók átlökjék Abbászt a szakadékon. Valóban, amikor a múlt hónapban ismét farkast kiáltott az ENSZ-ben, a bárányok meghaltak a nevetéstől. Mivel Abbász szisztematikusan kizárt minden más lehetőséget, hivatali ideje hátralévő részében inkább az izraeli biztonságot fenyegető fenyegetések gyakorolják majd, mint saját népe biztonságát. A maga részéről a Hamász iszlamista mozgalom mindenekelőtt továbbra is elkötelezett a Gázai övezetbeli uralma fennmaradása mellett.
A jelenlegi válság még katalizátornak bizonyulhat egy egységes, koherens és dinamikus palesztin nemzeti mozgalom újjáélesztésére irányuló kemény munkához, amely képes lefolytatni a palesztin önrendelkezésért folytatott harcot. A kemény valóság az, hogy amíg a palesztinok le nem győzik a lázadási képességük előtt álló belső akadályokat, képtelenek lesznek sikeresen kihívni Izraelt, vagy hatékonyan felvenni azokat, akik támogatják politikáját.
Az egyértelműség kedvéért a fentiek egyike sem mentesíti Izraelt és különösen annak pártfogóit a megszállás állandósításáért viselt felelősségük alól. E tekintetben eszembe jut egy nemrégiben egy európai diplomatával folytatott találkozó. Amikor megkértem, hogy nevezzen meg egyetlen olyan, erőszakmentes palesztin ellenállást, amelyet kormánya készen állna támogatni, nem kaptam mást, mint egy zavarodott pillantást.
Mouin Rabbani a Palesztina Tanulmányok Intézetének főmunkatársa és a Jadaliyya társszerkesztője.
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz