Jim Muir, a BBC News online elemzője az iraki helyzet megrendítőnek tűnő elemzésében értékelte az iraki politikát, miután Jawad Al Malikit választották miniszterelnök-jelöltnek.
Muir részletes elemzése nem utalt arra a lehetőségre, hogy Irak indokolatlan amerikai-brit katonai megszállása egyáltalán szerepet játszik a növekvő felekezeti megosztottságban, a lázadásban és az országra váró zord jövőben.
A BBC és elemzői azonban megfontoltabbak voltak, mint amerikai médiatársaik. A CNN úgy viselkedik, mintha az iraki virtuális politikai patthelyzet és a kibontakozó polgárháború – vagy legalábbis annak növekvő kilátásai – teljes mértékben az irakiak dolga lenne. Az amerikai hadsereg csupán őszinte megfigyelő, aki szüntelenül arra törekedett, hogy az irakiak „összefogjanak” és felülemelkedjenek a felekezeti viszályokon.
Valójában ez volt a túlnyomó következtetés a nyugati médiában, amely Al Maliki megerősített jelöltként való megjelenését követte a miniszterelnöki posztra: a probléma kizárólag iraki.
Ironikus módon egy átfogó televíziós riportban úgy tűnt, hogy az Aljazeera hasonló eredményre jutott. Az Al Maliki előtt álló biztonsági, politikai és gazdasági kihívásokat felsorolva a pánarab állomás nem regisztrálta a külföldi megszállást, amely az iraki élet minden területét uralja, mint önálló kihívást. Nem sokat számít, hogy az ilyen következtetések a rossz újságírás következményei, vagy szándékos kísérlet arra, hogy elhatárolják a kialakulóban lévő iraki valóságot anélkül, hogy újra és újra el kellene ismernünk, hogy a katonai megszállás minden rossz anyja. De még akkor is, ha a megszállást teljesen kellemetlenségnek minősítik, a helyzet az, hogy Irak katonai megszállása a folyamatban lévő tragédia magja.
Valóban, Irak, mint a legtöbb közel-keleti ország, már azelőtt is tele volt problémákkal, hogy az amerikai tankok 2003 márciusában begördültek Bagdadba. De az ország szerencsétlenségeinek nagy része, ha nem az összes – legalábbis olyanok, amelyeket a BBC, a CNN és az Aljazeera hírértékűnek találnák – vagy a megszállás hozta létre, vagy elkeserít a jelenléte.
Ha úgy teszünk, mintha az iraki ellenállás valójában nem egy sokkal hevesebb katonai invázió elleni erőszakos megtorlás, akkor szembeszállunk a valósággal. Természetesen az amerikai adminisztráció pontosan ehhez ragaszkodik: még mindig egy külföldi felkelésről beszélünk, amelyet egy jordániai terrorista árnyas alakja alkotott meg, aki úgy tűnik, egyszerre annyi különböző helyen jelenik meg. Ha kezelni Irak gazdasági bajait anélkül, hogy kezelnénk a 10 évnyi pusztító szankciókat, majd pusztító háborút, inváziót és uralkodó katonai megszállást követett volna, aminek célja éppen az volt, hogy megfosztja Irakot saját természeti erőforrásai feletti jogától. valóság. Rosszul tájékozottnak kell lennie ahhoz, hogy továbbra is higgyen Washington reménytelen jelszavaiban, amelyek az irakiak számára felszabadítják Irakot, mint az arab demokrácia modelljét és így tovább, figyelmen kívül hagyva azt a legnyilvánvalóbb tényt, hogy ez Irak hatalmas gazdasági gazdagsága és gazdagsága. stratégiai fontossága – többek között –, amely elsősorban Amerika mezopotámiai kampányát inspirálta. Hogyan tud egy Al Maliki vagy bármely más politikus által vezetett iraki kormány szembeszállni Irak gazdasági válságával anélkül, hogy teljes mértékben ellenőrizné – fizikai és politikailag egyaránt – az olajmezőket, az ország legértékesebb vagyonát és gazdaságának gerince?
Ezen túlmenően, ha azt hiszik, hogy az iraki „áttörés” értelmes politikai szuverenitást is jelenthet egy megszállt országban, akkor ragaszkodunk az alapvető tények tagadásához. Az Egyesült Államok befolyása az egymást követő iraki vezetésekre a megszállás első napjai óta mindig az élére helyezett politikai testület döntéshozatalának teljes ellenőrzését jelentette, kezdve az iraki kormánytanácstól, az ideiglenes kormányig a jelenleg működő kormányig. kiagyalják.
Mit érhet el egy leendő iraki kormány az ország fizikai tere és vagyona feletti valódi ellenőrzés, valamint komoly és teljesen független politikai szerep nélkül? Hogyan tud Al Maliki és felekezeti kormánya véget vetni a „lázadásnak” anélkül, hogy véget vetnének a megszállásnak, hogyan biztosíthatnak munkahelyeket az ország olajának döntő ellenőrzése nélkül, és hogyan hozhatnak önálló döntéseket, ha politikai akarata az Egyesült Államok kormányának túsza?
Szóval miért vesznek részt egyes irakiak ebben a színjátékban? Bármilyen cseles és nem is meggyőző, sok iraki úgy látja, hogy a jelenlegi politikai berendezkedés a remény forrása, kiindulópont a megtépázott ország jobb jövője felé. Mások számára ez az egyik csoport szektás diadala – vagy uralma – kifejezése a másik felett. Míg sok síita előnyösnek találja ezt a felépítést, mások méltánytalannak tartják, és ez joggal van, ez valószínűleg aláássa Irak szekuláris identitását a vallási/kultikus buzgólók és fanatikus, tekintélyelvű nézeteik javára.
Ami a többit illeti, az iraki politikai elit között az Egyesült Államok égisze alatt Bagdad zöldövezetében zajló politikai civódás a lényeg. Sok további amerikai katonai söprésre, öngyilkos merényletekre, felekezeti erőszakra és a többire készülnek. Valóban kár, hogy a média ismét a Bush-kormányzat megmentésére jön, úgy tesz, mintha Irak nemzeti feltámadása az ország fennhéjázó és véres megszállásától külön is szemlélhető lenne. Az is sajnálatos, hogy még az arab média is követi a példáját.
A helyzet az, hogy az ország betegségeinek nagy része az azt követő illegális háború és erőszak közvetlen következménye volt. Csak a megszállás megszüntetése vezetheti Irakot a nemzeti megbékélés és a normalitás visszatérésének helyes útjára. Amíg az Egyesült Államok kormánya hosszúnak tekinti az iraki tartózkodást, a katonai megszállás összes kiegészítő attribútuma – az erőszak, a biztonsági káosz, a szektizmus és a korrupció – fennmarad, és alig van szó Al Malikiról vagy bármiről. egy másik politikus tehet róla.
- Ramzy Baroud arab amerikai újságíró tömegkommunikációt tanít az ausztrál Curtin Műszaki Egyetemen, Malajziában. A Writings on the Second Palesztin Intifada: A Chronicle of a People’s Struggle (Pluto Press, London) szerzője.
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz