A News International telefonhackelési botrányát követően a kormány összehívta a Leveson-vizsgálatot, hogy megvizsgálja a brit sajtó kultúráját, gyakorlatát és etikáját. Négy médiaszakértő vitatja meg a vizsgálat fontosságát és azt, hogy mit jelent a média jövője szempontjából.
Michelle Stainestreet, az Újságírók Országos Szövetségének főtitkára
A makacs oknyomozó újságírás fújta le a leplet a telefonhackelési botrányról, és vezetett a Leveson Enquiry-hez – ahhoz a fajta erőforrás-igényes tudósításhoz, amely túl sok hírszobában veszélyeztetett fajtá vált.
A sajtó kulturális gyakorlatának és etikájának e példátlan vizsgálata során egy olyan erős médiaszervezet következményei derültek ki, amelynek hagyták uralni és aláásni demokráciánkat. Rupert Murdoch lapjai úgy vélték, hogy a törvények felett állnak. A Murdoch-birodalomhoz túlságosan barátságos rendőrségnek nem sikerült megfelelően kivizsgálnia a hackertámadásokat. A politikusok túl vágyakoztak ahhoz, hogy kritizálják őt és újságjai tevékenységét, mert féltek a célponttól. A vizsgálat azt is feltárta, hogy Murdochnak, családjának és tanítványainak milyen szintű hozzáférése volt a miniszterelnökökhöz és a miniszterekhez.
Fellebbentette a leplet egy olyan világról, ahol a nagyhatalmú politikai és médiaelit „vidéki vacsorákat”, csevegő e-maileket osztott meg, és egykori fővárosi rendőrlovakon hackelt Oxfordshire vidékén. A bizonyítékok rávilágítottak arra, hogy szigorúbb szerepvállalási és átláthatósági szabályokra van szükség, amikor a gazdag médiamágnások kereskedelmi haszonszerzés céljából próbálják felhasználni befolyásukat a politikusokra. A vizsgálat azzal kezdődött, hogy újságok áldozatait nézték meg, bizonyítékokat hallgattak meg Milly Dowler szüleitől és McCannéktól, akiknek személyes tragédiáit a sajtó lábbal tiporta. Most a sajtószabályozás megreformálásának vizsgálatával zárul.
A NUJ – a Leveson egyik fő résztvevője – valóban független testületet szeretne, amelynek középpontjában a sajtószabadság és az újságírói normák állnak. Létre kell hoznia egy ombudsmant, aki meghallgatja a nyilvánosságtól érkező panaszokat, és egy átfogó testületnek, amely megbünteti az etikai kódexüket megszegő újságokat. Lelkiismereti záradékot akarunk, hogy amikor az újságírók kiállnak az újságírói etika elve mellett, törvényi védelemben részesüljenek az elbocsátás ellen. Ehhez kulcsfontosságú az újságírók számára a valódi kollektív tárgyalások lehetővé tétele és a független szakszervezetekkel szembeni védelem – nem meglepő, hogy a legrosszabb visszaélések egy olyan cégnél történtek, ahol a NUJ a Wapping óta le van tiltva. A jól szervezett szakszervezet ellensúlyozza a szerkesztők és a tulajdonosok hatalmát, korlátozhatja túlzásaikat, és magabiztosságot ad az újságíróknak, hogy felvegyék aggályaikat.
Richard Lance Keeble professzor, a Lincolni Egyetem újságírásának megbízott vezetője és szerzője Etika újságíróknak (Routledge)
A Leveson Inquiry leginkább látványos színházként értelmezhető – túlságosan a rendszeren belüli csapdába esett, amelyet meg akarnak reformálni ahhoz, hogy tartós hatást fejtsenek ki. Erkölcsi szándék illúzióját kelti az állam és propagandaintézményei – a vezető médiavállalatok – részéről, amikor a rendszer a valóságban kíméletlen profitorientált elvek alapján működik.
Így Leveson és a vele foglalkozó mainstream média prioritásai a domináns értékeket és a beszerzési rutinokat tükrözték: hírességek, vezető újságírók, tulajdonosok és politikusok uralták az eljárásokat, míg a „hétköznapi” emberek (például a meggyilkolt iskoláslány, Milly Dowler szülei) megengedték magukat. hogy eljátsszák megrázó darabjaikat a Great Leveson Theatre Show-ban, mielőtt homályra kárhoztatnák őket.
A politikusok és a Fleet Street közötti bensőséges, összejátszott kapcsolatokról szóló leleplezések szintén túlságosan kiszámíthatóak. Az ilyen kapcsolatokat számtalan akadémikus elemezte és dokumentálta már régóta. És bár a politikusok összetörhetik a kezüket a bűntudatban amiatt, hogy a múltban túlságosan bensőséges kapcsolatban álltak a sajtóval, Leveson aligha változtat ezen, mivel az újságok továbbra is túlságosan szorosan integrálódtak a politikai, gazdasági, kulturális és ideológiai hatalom domináns struktúráiba. Ráadásul az újságok hírszerző szolgálatokhoz fűződő kapcsolatai ugyanolyan fontosak, mint a politikusoké – Levesont azonban a jelek szerint kevéssé érdekli ezek kivizsgálása. Dr. David Kelly fegyverfelügyelő furcsa halálát vizsgáló Hutton-vizsgálatnak lehetősége nyílt részletesen megvizsgálni a hackek és a kísértetek közötti kapcsolatokat – de elszalasztotta.
Leveson előreláthatóan túlságosan is a szakmai kérdésekre koncentrál (például a sajtószabályozás és a magatartási kódexek reformja), és ez idáig csekély elkötelezettséget mutatott a médianormák fő meghatározójával, nevezetesen az iparág monopolisztikus szerkezetével való szembenézés iránt.
Dan Hind, szerzője A nyilvánosság visszatérése (Hátoldal)
A Leveson-vizsgálat nyilvánvalóan nagyon fontos, mivel elérhetővé tette az újságipart, mint téma a közéletben. Már több éve írok a média szerkezetéről, és mindig megdöbbent, hogy az újságok milyen mértékben igyekeztek kontrollálni a tudás országos szerveződésében betöltött szerepükről szóló vitát. Ugyanez igaz a műsorszolgáltatókra is. Még mindig büntetően nehéz jelentős nyilvánosságot elérni olyan reformjavaslatokkal, amelyek nem egyeznek meg azzal, amit az iparág hajlandó megvitatni.
Ennek ellenére Leveson teret nyitott a vita számára, amelyet az országos újságok nem tudnak teljesen bezárni. Ez azért fontos, mert ez azt jelenti, hogy a haladó erők most egyesülhetnek a médiáról alkotott vízió körül, amelyre szükségük van, ha el akarják érni céljaikat. Ez a tét. Ha békésen és demokratikusan meg akarja változtatni a társadalmat, és nem gondolkodik erősen a média reformján, akkor el kell kezdenie. A jelenlegi kommunikációs rendszerben lehetetlen többséget kialakítani a szociáldemokrácia, a szocializmus, az anarchizmus vagy a három kombinációja mellett.
Jelenleg a nagy média, köztük a BBC, a kifinomult konzervativizmus eszközei. Ban ben A nyilvánosság visszatérése Részletesen leírom, hogyan változtathatunk ezen, hogy az információ főáramába – az átlagosan elfoglalt és zavarodott emberek által ismert dolgokba – beletartozzon például egy tűrhetően tiszta kép a gazdaság működéséről. Dióhéjban azt gondolom, hogy a médiának egy demokráciában lényegében demokratikusnak kell lennie. Ez alatt azt értem, hogy az egyes polgároknak bele kell szólniuk abba, hogy mit vizsgálnak, és hogy mi kerüljön nyilvánosságra. Gyakorlatilag az újságírásnak nyújtott állami támogatásokat ugyanannak a közönségnek kellene felügyelnie és – különböző mértékben – ellenőriznie. Jelenleg azért fizetünk, hogy félretájékoztatnak bennünket.
A médiaiparban nyilvánvalóan változnak az erőviszonyok. Ez lehetőséget ad nekünk. Az ipar nem akarja, hogy észrevegyük ezt a lehetőséget. Mindenki döntse el, hogy szívesen az ő kezében hagyja-e a döntéseket azzal kapcsolatban, hogy mit tudunk és mit nem.
David Edwards és David Cromwell, Media Lens
Senki ne számítson radikális változásokra a vállalati médiában a Leveson-vizsgálatot követően, a bevett hatalom újabb példája, amely önmagát vizsgálja. De valamennyire hasznosnak bizonyult a vállalati tulajdonosok médiajelentésekre gyakorolt mélyreható befolyásának feltárásában.
Például Harold Evans, a Sunday Times Rupert Murdoch egykori szerkesztője leírta Levesonnak, hogy 1981-ben Murdoch megdorgálta őt, amiért borús gazdasági híreket közölt, és „politikai értelemben nem azt csinálja, amit [Murdoch] akar”. Evans azt mondja, hogy Murdoch az otthonába érkezett, és „majdnem ökölbe ütköztek a gazdasággal kapcsolatos kérdések miatt.” Evans hozzátette: „Murdoch a vezető beosztású munkatársakat is meghívta a megbeszélésekre, hogy módosítsák a tudósításukat, beleértve a szerkesztői vonalat is. a vezető rovatokat, és azt mondta a külföldi szerkesztőnek, hogy "támadja tovább az oroszokat". Nem csoda, hogy a Sun egykori szerkesztője, David Yelland leírta, hogy a szerkesztők "egy olyan utazásra mennek, ahol végül mindennel egyetértenek, amit Murdoch mond… "Mit gondolna erről Rupert?" olyan, mint egy mantra a fejedben."
A neves újságíró, John Pilger megjegyzi, hogy az Inquiry „bepillantást engedett a brit bulvársajtó hatalmába és kicsinyes gengszterizmusába”. Nyilvánvalóan aljas a telefonhackelés, és az azt kísérő rendőrség, média és politikai korrupció. Pilger azonban hozzáteszi: „Leveson semmit sem kérdezett arról, hogy a tekintélyes média hogyan egészítette ki a Murdoch-sajtót a korrupt, hamis, gyakran erőszakos politikai hatalom szisztematikus népszerűsítésében, amelynek bűncselekményei a telefonhackelést alig-alig vétséggé teszik.” Tehát a média bűnrészességéről egy szót sem. Afganisztán és Irak elleni agressziós háborúk kirobbantása és számos más „humanitárius beavatkozás” során az elmúlt években. Leveson előtt nem jelentek meg kritikusok a vállalati média intézményes erejével kapcsolatban.
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz