10. április 2002-én az akkori brit miniszterelnök, Tony Blair azt mondta az alsóháznak: „Szaddám Huszein rezsimje… tömegpusztító fegyvereket fejleszt, és ezt nem hagyhatjuk ellenőrizetlenül.”
Egy évvel később Blair lelkesen csatlakozott az Egyesült Államok vezette koalícióhoz, amely illegális háborút indított Irak ellen. A tömegpusztító fegyverek utáni vadászatuk hiábavaló volt, mert valójában nem léteztek ilyen fegyverek. Az Iraq Survey Group, a CIA és a Pentagon által létrehozott 1,400 fős tagszervezet, minden kísérletet megtett az ellenkező bizonyítására, de csak üres kézzel tért vissza. A 2004 szeptemberében kiadott utolsó Duelfer-jelentésben a csoport „nem talált bizonyítékot a [nukleáris] program újraindítására irányuló összehangolt erőfeszítésekre”.
Az ember azt hinné, hogy az 1991 – az első iraki háború – és 2003 közötti évek elegendőek lettek volna ahhoz, hogy meggyőzzék az USA vezette nyugati szövetségeseket arról, hogy a gazdaságilag ostromlott, politikailag elszigetelt és háború sújtotta Iraknak nincs kapacitása ilyen fegyverek előállítására. Ennek ellenére Irakot olyan heves támadás érte, amelyben százezrek haltak meg, és egy ország elpusztult. A szerencsétlenség kimenetele egyesek számára történelem lehet, de irakiak milliói számára pusztító valóság.
Mindezeket figyelembe véve nem kellene legalább egy kis irányváltásra számítanunk?
"A háború dobjai egyre hangosabban vernek, ahogy Irán és Izrael felerősíti a retorikát" - jelentette ki a brit Independent újság február 4-i hírcímében, míg az ABC News azt állította, hogy "Az izraeli félelem az Iránnal folytatott háborútól a megnövekedett nukleáris aggodalmak közepette nő."
Természetesen rengeteg újságírói trükk van abban, ahogy a sztorit beszámolják. Irán megtorlást ígért, ha megtámadják, de az esetleges háborút Izrael kezdeményezi és tervezi.
Valójában a közfelfogással ellentétben a potenciális háború nem kizárólag izraeli-iráni ügy. Míg Izrael a logisztikai kérdéseket rendezi, a nyugati szövetségesek aktívan dolgoznak Irán gazdasági megfojtásán és politikai elszigetelésén. A stratégia azt a benyomást keltheti, hogy Izrael a gyilkosságért mozgó ragadozó, de minden egyéb részletet a nyugati fővárosokban rendeznek.
Ahogy Irak esetében is, a nyugati szövetségesek most is jogi és politikai diskurzusokat folytatnak. Ahogy a folyamatok több fronton is eszkalálódnak, úgy tűnik, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) ellenőrei Iránban is kényelmesen ütköznek mindenféle akadályba.
Mindeközben a fősodratú média továbbra is azt az elképzelést hirdeti, hogy Irán fenyegetést jelent Izraelre és az Egyesült Államokra. Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah pénteki prédikációja során tett megjegyzéseket, amelyek támadás esetén komoly megtorlással fenyegetőztek, minden lehetséges irányba kiterjesztették, hogy veszélyes iráni vezetés benyomását keltsék. Ennek az volt a célja, hogy utólag megerősítse azt a bizarr izraeli narratívát, amely szerint „Iránt meg kell állítani, mielőtt túl késő lenne”.
Nyugat szerint kudarc az ENSZ nukleáris felügyelőinek iráni látogatása” – hangzott el a közlemény címében. New York Times, bár maga a történet arra a tényre mutatott rá, hogy az ellenőröknek csupán problémái voltak a kulcsfontosságú tudósokkal való találkozással, és a hónap későbbi részében visszatérnek.
A média szorongása minden idők csúcsát érte el, amikor megjelent egy jelentés Független, amely azt sugallta, hogy Leon Panetta amerikai védelmi miniszter „úgy véli, Izrael még a nyár előtt csapást mérhet Iránban lévő nukleáris célpontokra, miután arra a következtetésre jutott, hogy katonai fellépésre lehet szükség, mielőtt „túl késő lenne” leállítani Teherán nukleáris programját.
Az iraki inváziót megelőző szablyacsörgés egy olyan háborúra készítette fel a közvéleményt, amelynek soha nem lett volna szabad kitörnie. Irak esetében Izrael központi eleme volt az Egyesült Államok háborús indoklásának. Az Egyesült Államok kormányában és a médiában minden háborúrajongó alkalmazta Izrael védelmét valamilyen elképzelt iraki fenyegetéstől.
Most Iránon a sor. A csúnya tettet ezúttal valószínűleg már áprilisban követték el izraeli kezek Panetta szerint. (Azzal vitatkozhatunk, hogy egy piszkos háború már folyamatban van, mivel számos merényletet követtek el iráni tudósok ellen.)
Míg maga a háború felvetése egy izraeli-amerikai „opció” volt, amelyet legalább 2005 óta össze-vissza dobáltak, a nyugati média tudósításaiban nem található ésszerű iráni álláspont.
„Irán azzal érvel, hogy az atomsorompó-szerződés aláírójaként és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) tagjaként minden joga megvan arra, hogy békés célú nukleáris technológiát fejlesszen és szerezzen be” – olvasható az Iranian Press TV-ben megjelent cikkben. weboldal.
Egyetlen ilyen állítás sem lesz elég biztató az izraeli vezetés számára. Amikor Izrael hivatalos diskurzusa „egzisztenciális fenyegetésnek” tekinti a Hamász gyenge, házilag gyártott rakétáit, elképzelhető, hogy milyen rettegésben áll együtt létezni egy katonailag erős Iránnal. Izrael miniszterelnöke, Benjámin Netanjahu és védelmi minisztere, Ehud Barak a „bombázni Iránt, mielőtt túl késő” érv két fő támogatója. Figyelembe véve Izrael meglévő nukleáris fegyvereinek arzenálját, az izraeli logika elfogadása rendkívül fontos annak elfogadásához, hogy csak Izrael rendelkezik valamilyen erkölcsi képességgel a tömegpusztító fegyverek bölcs felhasználására.
Dermesztő módon a tisztviselők az izraeli biztonsági szervezet éves konferenciáját a herziljai Inter-Fegyelmi Központban használták fel arra, hogy megvitassák a támadások „hogyan” és „mikor” megindítását. Moshe Yaalon miniszterelnök-helyettes elhatározta, hogy „így vagy úgy… (a) messiási-apokaliptikus” iráni atomprojektet leállítják. Yaalon szenvedélyesen támogatja azt az elméletet, amely szerint Irán földeletlen létesítményeibe is behatolhatnak bunkerromboló bombák.
Itt azonban véget kell vetni az iraki háborús narratíva összehasonlításnak. A tény az, hogy a két eset között jelentős különbségek is vannak. Irán jelentős regionális hatalom, földrajzilag hatalmas, és nem lehet politikailag „visszatartani” vagy gazdaságilag megfojtani anélkül, hogy az összes érintett féltől magas árat ne kérjen. Szárazföldi invázió nem lehetséges, mert az USA számolja az iraki veszteségeit, és csökkenti katonai költségvetését. Iránnak elég ideje volt arra, hogy előre jelezze és felkészüljön minden zord lehetőségre. Az amerikai-brit-nyugati közvélemény hajlandósága egy másik háborús indoklásra minden idők mélypontján van. Egy háborús cselekmény pedig elpusztíthatja a stabilitás minden megmaradt látszatát egy stratégiailag és gazdaságilag értékes régióban a globális recesszió idején.
Ha a történelem megismétli önmagát, akkor ezt csak akkor teszi, ha nem tanuljuk meg a fontos leckéket. Lehet, hogy Izrael kész megkockáztatni, de miért tenné a világ többi része?
– Ramzy Baroud (www.ramzybaroud.net) nemzetközileg szindikált rovatvezető és a PalestineChronicle.com szerkesztője. Legújabb könyve az Apám volt szabadságharcos: Gaza's Untold Story (Pluto Press, London).
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz