Az ayotzinapai tragédia árvái nincsenek egyedül azzal, hogy elszántan keresik elveszett szeretteiket az égő szemétdombok és emberi maradványokkal teli árkok káoszában.
A hangok szolidaritásban kísérik őket, meleg jelenlétük Mexikó térképén és azon túl is, beleértve a futballpályákat is, ahol a játékosok a 43-as számot ujjukkal a levegőbe rajzolva ünneplik góljaikat, tisztelegve az eltűntek előtt.
Eközben a Kínából hazaérkezett Peña Nieto elnök fenyegető hangon arra figyelmeztetett, hogy reméli, nem kell erőszakot alkalmaznia.
Az elnök továbbá elítélte „az erőszakot és más utálatos cselekedeteket, amelyeket olyanok követnek el, akik nem tisztelik sem a törvényt, sem a rendet”, bár azt nem fejtette ki, hogy ezek a gonosztevők hasznosak lehetnek fenyegető beszédek kitalálásában.
Az elnök és felesége, művésznevén, a Sirály, játssz süketet azok módjára, akik nem szeretnek hallgatni, és élvezik a hatalom magányát.
Az Állandó Népi Törvényszék három évnyi meghallgatás és több ezer tanúvallomás után kihirdetett ítélete nagyon egyértelmű volt: „A büntetlenség eme uralmában vannak gyilkosságok gyilkosok nélkül, kínzás kínzók nélkül és nemi erőszak bántalmazók nélkül.”
Ugyanígy hangzott el a mexikói kultúra képviselőinek kiáltványa is, amely figyelmeztetett: „Az uralkodók elvesztették uralmát a félelem felett; az általuk szabadított düh visszafordul ellenük.”
San Cristóbal de Las Casasban a Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadsereg saját kijelentést tesz: „Szörnyű és csodálatos dolog, hogy a tanárnak vágyó szegények a legjobb professzorokká váltak, fájdalmuk ereje méltóságteljes haraggá változott, így hogy Mexikó és a világ felébred, megkérdőjelezik és kihívást jelent.”
Fordította: Danica Jorden.
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz