Daniel Gross a vezető szervezője annak a folyamatban lévő IWW IU/660-as erőfeszítésnek, amelynek célja az egyetlen szakszervezeti Starbucks létrehozása az Egyesült Államokban. A 36. és a Madison Starbucks munkatársa New Yorkban, a kampány közvetlen középpontjában. Az RNC alatt a munkahelye előtti tüntetés során Danielt letartóztatták munkatársával (és a szakszervezet támogatójával), Anthony Polancóval együtt. Most októberben bíróság elé áll, a legsúlyosabb vád pedig az, hogy ellenállt a letartóztatásnak. A balhorgos Derek Seidmannek a közelmúltban volt lehetősége utolérni Daniel Grosst, hogy többet megtudjon a helyzetéről és a szakszervezeti kampány helyzetéről.
(A www.starbucksunion.org oldalon többet megtudhat a Starbucks dolgozóinak küzdelméről, és megtalálhatja a segítség módját.)
DS: Utoljára akkor láttalak, amikor egy rendőrbusszal hurcoltak el a 36. és a Madison Starbucks előtti tüntetésről az RNC alatt. A szakszervezete azért hívta össze az eseményt, hogy támogassa és fenntartsa a Starbucks hőjét. Mi történt pontosan aznap? Úgy tűnt, hogy befejezi a gyűlést, amikor a rendőrség letartóztatta?
DG: Az Unió felvonulást kért az RNC alatt, hogy tiltakozzanak a Bush-kormányzat beavatkozása ellen a Starbucks szervező akciójában. Ahogy az várható volt, a Capital bajba jutott az állam segítségére volt. A felvonulás a Starbucksban kezdődött, ahol megtagadták a szakszervezeti szavazást, majd a Starbucks regionális központja felé tartott. A végén visszatértünk a boltba, hogy tudassuk velük, hogy az IWW nem megy sehova, amíg minden Starbucks-munkás ki nem emelkedik a szegénységből. Az ország minden tájáról érkeztek ingatagok és támogatók! A tüntetés mindig békés volt, de ez nem tartotta vissza az NYPD-t attól, hogy egész idő alatt megbántson minket.
Néhány másodperccel a tüntetés befejezése előtt leragadtak a járdáról és letartóztattak. Néhány pillanattal később munkatársamat és szókimondó szakszervezeti támogatómat, Anthony Polancót is letartóztatták. Két szakszervezeti dolgozó célzott letartóztatása az üzletben komoly kérdéseket vet fel általában a különvélemény kriminalizálásával kapcsolatban, pontosabban pedig a bűnüldöző szervek hajlandóságával kapcsolatban, hogy erőszakot alkalmazzanak a szakszervezet felbomlására. Miután a börtönben töltöttük az éjszakát, Anthony-val bíró elé kerültünk. A jó hír az, hogy az ügyész Anthony garázdaság vétségét szabálysértésre minősítette, a többi vádat pedig ejtették. A rossz hír az, hogy az ügyész rám dobja a könyvet. Az úgynevezett vádalku, amelyet felkínált nekem, az volt, hogy bűnösnek vallotta magát a rendkívüli ellenálló letartóztatási vádban és egy hét börtönben. Ne feledje, hogy kizárólag az első módosítási tevékenységet folytattam. Elutasítottam az ajánlatot, és októberben tárgyalásra kerülök. Természetesen, ha elveszítem az ügyet, az ítélet valószínűleg még súlyosabb lesz. Abban azonban bízom, hogy a New York-i társaimból álló zsűri átlát az RNC alatt uralkodó Bush/Bloomberg hype-on. Nagyon örülök annak is, hogy Leonard Weinglass aktivista ügyvéd képviselteti magát. Megérti, mi a tét ebben a perben, és tud egy-két dolgot a politikai kongresszusokon alkalmazott elnyomásról. (A szerkesztők megjegyzése: Leonard Weinglass és William Kunstler képviselték a chicagói heteseket, köztük Tom Haydent és Abbie Hoffmant az 1968-as Demokrata Nemzeti Kongresszus eseményei nyomán.)
Minden alkalommal, amikor nagygyűlést tartottunk a Starbucks előtt, a cég azt mondja a rendőrségnek, hogy blokkoljuk a bejáratot, és zaklatjuk az ügyfeleket. A legzavaróbb tehát az, hogy a Starbucks végre elérte, amit akart a letartóztatásainkkal. Ezért fontos, hogy felmentenek minden vád alól, hogy megfoszthassam a Starbuckst attól a lehetőségtől, hogy a potenciális börtönbüntetésemet félelem taktikaként használja fel a munkásokkal szemben. A Starbucks Dolgozók Szakszervezete arra kéri barátainkat szerte a világon, hogy foglaljanak állást velünk a különvélemény és a szakszervezetek felszámolása ellen. A tárgyalási időpontom közeledtével a jogi szolidaritási fellépéseket közzétesszük a www.starbucksunion.org oldalon.
DS: A Starbucks reagált az Ön és munkatársa letartóztatására? Tudom, hogy mindkettőtöknek kiadták az utolsó figyelmeztetést.
DG: A Starbucks nem nyilatkozott a letartóztatásokról. Az emberek a világ minden tájáról felveszik a kapcsolatot a Starbucks-szal, és azt követelik, hogy Anthony-t és engem ne rúgjanak ki. Eddig ez a támogatás megtartotta a munkánkat. Nagyon nagyra értékelem, hogy a hosszú műszaktól és a hazautazástól kutyafáradt dolgozó emberek időt szakítanak arra, hogy telefonálnak vagy e-mailt küldjenek, hogy a Starbucks ne tudja elhallgattatni a szakszervezetet.
DS: Milyen volt a reakció – New Yorkban és azon túl – erre a kampányra? Tudnak róla az emberek? Sok támogatást találsz?
DG: A kampány lélegzetelállító sebességgel növekszik. Egyre több Starbucks-dolgozó tanulja meg, hogy joga van szakszervezetet alapítani, és hogy az IWW segítségére van.
DS: A szakszervezet legközvetlenebb okai mellett miben látja a harc nagyobb problémáit és következményeit?
DG: Arra kérjük az embereket, hogy csatlakozzanak hozzánk, és képzeljék el a kiskereskedelmi dolgozók harcos szakszervezetét, és azt, hogy egy ilyen entitás milyen építő erő lenne a társadalomban. Az IWW Kiskereskedelmi Dolgozók Szakszervezete nagyon várja azt a napot, amikor a Wal-Mart „társai”, a Kinko „csapattagjai”, a Starbucks „partnerei” pedig együtt vonulnak fel a „Bérrabszolgaság eltörlése” című fekete-piros zászló alatt. . A kiskereskedelmi dolgozók a világ leginkább kizsákmányolt alkalmazottai közé tartoznak. Úgy gondolom, hogy egy többdimenziós forradalmi mozgalomhoz szükségszerűen szükség lesz ennek a munkáscsoportnak a részvételére. Emellett a kiskereskedelmi dolgozók szervezkednek és felszólalnak, képesek megváltoztatni az értékeket a társadalmon belül. Szinte mindenki a hét minden napján érintkezik a kiskereskedelmi dolgozókkal. A vállalati kiskereskedelmi óriások attól függnek, hogy ügyfeleik ne gondoljanak a pult mögött álló ember sorsára. A kiskereskedelmi dolgozók humanizálása más vásárlást végző munkatársakkal kapcsolatban kérdéseket vet fel a Wal-Martban vásárolt termékek valódi árával kapcsolatban. A szervezett kiskereskedelmi dolgozók segítenek rávilágítani a vállalati szabályrendszer egészére, ahol a dolgozókat a főnökök szembeállítják más munkavállalókkal.
DS: Beszéltem a szakszervezeti harcodról néhány más emberrel, akiknek nincs ugyanilyen politikai tudatossága ezzel kapcsolatban. Ugyanazok aggodalmaik vannak, mint amilyenekkel a Starbucks előtti szórólapozás közben találkoznak: aggódnak amiatt, hogy az árak emelkednek, ha például a bérek és a juttatások emelkednek? Melyek azok az érvek, amelyeket a középutat képviselő emberektől kap, és hogyan reagál?
DG: A Starbucks szakszervezetének szükségességéről kommunikálni a nagyközönséggel kihívást jelenthet. A Starbucks rengeteg pénzt és erőfeszítést fektet egy társadalmilag felelős imázs kialakításába. A „középút” emberei gyakran rámutatnak arra, hogy a Starbucks jobb, mint egyes munkáltatók. Ez igaz, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a Starbucks dolgozói messze a szegénységi küszöb alatt élnek, és megérdemlik, hogy ismétlődő megerőltetési sérülésektől mentesen éljenek. A Starbucks propagandája elleni védekezés legjobb módja a kemény adatok felhasználása. A számok nem hazudnak, legyen szó a szegénységi bérről, a heti munkaórákról, az egészségügyi terv csavarjairól vagy a 401 ezerről. Ami az árak emelkedését illeti, a Starbucks jelenlegi áron 4 milliárd dollárt hoz be, és bőven van mit körüljárni. Mit szólnál ahhoz, hogy Howard Schultz elnök a tavalyi 17 millió dollár körüli összeget szétszórja? Valójában a Starbucks Dolgozók Szakszervezete ellenzi a Starbucksnál hatályba lépő áremelést, állítólag a megemelkedett tejárak miatt. Úgy gondoljuk, hogy a Starbucks ügyfeleit már most is kellőképpen megkoptatják. Mellesleg nem minden Starbucks-ügyfél yuppie!
Derek Seidman a Rhode Island állambeli Providence-ben él. A Left Hook (www.lefthook.org) társszerkesztője, elérhető a címen [e-mail védett].
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz