A kormány 30. augusztus 2013-i veresége a parlamentben fontos győzelem volt azoknak, akik ellenezték az Egyesült Királyság Szíria elleni katonai fellépését. A szavazásra reagálva – jelentette ki a miniszterelnök „Számomra egyértelmű, hogy a brit parlament, amely a brit nép nézeteit tükrözi, nem akar brit katonai akciót látni. Értem, és a kormány ennek megfelelően fog cselekedni.”
Szavazás azt mutatják, hogy a brit közvélemény többsége nemcsak hogy nem támogatja a brit katonai akciót, hanem a többség ellenzi az Egyesült Államok Szíria elleni katonai fellépését brit támogatás nélkül. Ezen felül a YouGov szavazás A parlamenti szavazás előtt néhány nappal a válaszadók 58 százaléka ellenzi „kézifegyverek, például kézifegyverek küldését az Aszad-ellenes csapatoknak”, mindössze 16 százalékuk támogatja. Ez az ellenzék a szavazás után is folytatódott, egy ICM/Sunday Telegraph közvélemény-kutatás A válaszadók mindössze 3 százaléka gondolta úgy, hogy az Egyesült Királyságnak „fel kell fegyvereznie a szíriai kormányellenes lázadókat”.
Ha azonban azt gondolná, hogy a parlamenti szavazás és Cameron nyilatkozata azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság nem támogat semmilyen katonai csapást a szíriai kormány ellen, vagy leállítja a kormányt a konfliktust militarizáló módon cselekedni, akkor téved. Valójában a legyőzött kormány, a „brit katonai akció” kényelmesen szűk definíciójával, továbbra is segítette az Egyesült Államokat Szíriával szembeni agresszív, háborút szító politikájában. Ez a rendszerváltás politikája az amerikai külügyminiszter szerint, aki azt mondta a Szenátus Külkapcsolati Bizottságának, hogy „Obama elnök politikája az, hogy Aszadnak mennie kell”.
A parlamenti szavazást követő napon a – közölte a Daily Telegraph „Az Egyesült Királyság földközi-tengeri hírszerzési eszközei arra szolgálnak, hogy információkkal látják el az amerikai hadsereget, amikor az arra készül, hogy szárnyasrakétákkal csapjon le Bassár el-Aszad elnök ellen. Whitehall-források szerint Nagy-Britannia azon döntése, hogy nem vesz részt a rezsimet a vegyi fegyverek használatáért büntető támadásokban, csak a fegyveres erőkre terjedt ki, és a hírszerzési információk megosztása folytatódni fog.
De nem csak a titkosszolgálatok hagyták figyelmen kívül a parlament akaratát és a közvéleményt. Patrick Wintour, a Guardian szerint „a brit miniszterelnök a katonai beavatkozás egyik legkövetkezetesebb szószólójaként járt el” a G20-ak 5. szeptember 6–2013-i szentpétervári csúcstalálkozóján. „Cameron eltökélt szándéka volt, hogy másokat fegyverbe szólítson” és „bizonyítékot nyújtson arra, hogy Aszad rezsimje biztos vegyi fegyvert használt” – magyarázta Wintour.
Cameron és társai legjobb erőfeszítései ellenére diplomáciai manőverek sorozata késleltette, és valószínűleg meg is állította az Egyesült Államok által vezetett támadást Szíria ellen. Szíria vállalta, hogy aláír egy nemzetközi vegyifegyver-szerződést, és először ismeri el vegyi fegyverkészletének nagyságát, 10. szeptember 2013-én Guardian számolt be hogy „az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország kemény élű [Egyesült Nemzetek] Biztonsági Tanácsi határozatot készít elő, amelyet az esetleges erőszak alkalmazása támogat”.
Az intenzív diplomácia alatt a szíriai lázadók fegyverkezése folytatódott, 12. szeptember 2013-én A New York Times-jelentés „Szaúd-Arábia, csendesen együttműködve az amerikai és brit hírszerzéssel és más arab kormányokkal, szerényen megnövelte a Szíria déli részén harcoló lázadók fegyverszállítását” – állítják a lázadók.
Az Egyesült Királyság kormányának a szíriai konfliktus militarizálására tett összes erőfeszítése beszámolt a fősodratú médiában, de soha nem vitatják meg azt a kérdést, hogy a kormánynak van-e erkölcsi felhatalmazása e politikák folytatására.
Azok számára, akik ellenzik a nyugati katonai beavatkozást Szíriában, egyértelmű a tanulság: nem lehetünk önelégültek. A parlamenti szavazás, bár fontos győzelem, nem volt elég ahhoz, hogy megállítsa miniszterelnökünket, hogy háborút szorgalmazzon, a brit hírszerzés pedig támogatjon bármilyen amerikai katonai csapást, és továbbra is segítse a lázadók felfegyverzését. Több népnyomásra van szükség. Azt is megfontolhatjuk, hogy a kormánynak a Szíriával kapcsolatos népakarattal való folyamatos dacolása mit árul el a brit külpolitika meghatározásáról.
Ian Sinclair egy londoni szabadúszó író és a szerzője A március, amely megrázta Blairt: 15. február 2003-i szóbeli története, a Peace News Press adta ki. [e-mail védett] és a https://twitter.com/IanJSinclair
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz