Megszokhattuk az intolerancia színházi megnyilvánulását: az írók halálos fenyegetéseit, a regények máglyáját, a darabok leállítását, a vandálok festményeket roncsolódását. A veszély azonban az, hogy ez elhomályosítja azokat az alattomosabb formákat, amelyeket a nézeteltérések elfojtása ölthet.
Bejelentve, hogy az izraeli egyetemekkel való kapcsolatok javasolt bojkottja illegális lenne, az Egyetemi és Főiskolai Szakszervezet kijelentette, hogy az égisze alatt a témával kapcsolatos viták is „jogellenesek” lennének. A múlt heti jogi vélemény alapján (amelynek részleteit továbbra is rejtély övezi) az unió vezetése rövid időn belül lemondta a nyilvános vitákat, amelyeken „izraeli és palesztinai szervezetek törvényes képviselői” vettek részt. Az idén ősszel országos körútra tervezett, gondosan kiegyensúlyozott vitákat maga a szakszervezeti vezetés „ésszerű alapnak” minősítette a megosztó kérdés megközelítéséhez. Mint ilyenek, sokan támogattuk őket, akik bár elítélték a palesztin emberi jogok izraeli állam általi visszaéléseit, megkérdőjelezték a bojkott etikai és stratégiai érdemeit. Most már nincs szó a kérdésről.
Egyesek azzal érvelnek, hogy ez a törékeny szakszervezet jobban tenné, ha a hazai ügyekre összpontosítana, miután a tavalyi, jobb fizetésért tett akció gyalázatos véget ért. Az akadémikusok azonban nem engedhetik meg maguknak, hogy figyelmen kívül hagyják ezt a megdöbbentő kísérletet, hogy aláássák a legalapvetőbb intellektuális értéket – a szabad vitát. Egy látszólag demokratikus kontextusban hogyan lehet „törvénytelen” egy kérdés vagy lehetséges intézkedés megvitatása? A Burmával szembeni gazdasági szankciókról folytatott megbeszélések illegálisak? Mi a helyzet a Hamasz vezette Palesztina elleni szankciókkal? Különös gagyi, amikor az állampolgári jogok ilyen kirívó támadása éppen attól a szervezettől érkezik, amelytől a tagok megvédik őket, ha tudományos véleményük miatt zaklatnák őket.
A lépés olyan időszakban történt, amikor a tudományos szabadságot nem lehet magától értetődőnek tekinteni. Az Egyesült Államokban egyre nagyobb támadások érik az akadémián belülről és kívülről. Annak ellenére, hogy a szólásszabadságot a nagy nyugati értékként emlegetik, amelyet szükség esetén erőszakkal kell szerte a világon terjeszteni, korlátait két áttörhetetlen tabu jelöli ki: az Amerika-ellenesség, valamint az izraeli állam és Palesztina megszállásának kritikája. Az olyan szervezetek, mint a Campus Watch, figyelemmel kísérik, mit írnak és tanítanak az akadémikusok, feketelistákat állítanak össze, és megpróbálják lezárni a vitát, annak ellenére, hogy azt állítják, hogy támogatják a szólásszabadságot. A kampányokkal küzdő tekintélyes tudósok közé tartozik a Columbia Egyetem közel-keleti specialistája, Joseph Massad, akit megvádoltak, majd megtisztítottak az antiszemitizmustól; a szókimondó michigani professzor, Juan Cole; és Norman Finkelstein, megtagadták a megbízatást, és lemondásra kényszerültek, miután a DePaul Egyetem külső nyomás alá került. Legutóbb Desmond Tutu érseket tiltotta be a Minnesotai St Thomas Egyetem b! Izraellel/Palesztinával kapcsolatos álláspontja miatt.
Stephen Walt és John Mearsheimer professzorok „izraeli lobbinak” nevezett zsidó akadémikusok maguk is célpontjai. Ezek a szerzők, semmiképpen sem Amerika-ellenes radikálisok, pusztán azért kerültek kritika alá, mert megpróbáltak vitát nyitni az USA-Izraeli kapcsolatokról.
Bár a szólásszabadság iránti álnokság alátámasztja Amerika és más nyugati politikák civilizációs felsőbbrendűségét, a gyakorlatban aláássák az akadémiai integritás és protokoll kirívó megsértését. Lehetetlen elképzelni, hogy egy fehér európai vagy amerikai államfőt, még egy olyan tekintélyelvűt is, mint Putyin, olyan lealacsonyító módon jellemezzenek, ahogy a Columbia Egyetem elnöke, Lee Bollinger az iráni Mahmúd Ahmadinezsádot „apró és kegyetlen diktátorként” mutatta be. Ugyanaz a Bollinger volt az elnök, amikor Massad és más tudósok vizsgálata zajlott. Nincs mentség arra, hogy meghívjon egy választott vezetőt, hogy beszéljen az egyetemen, csak azért, hogy aláássák őt, mivel nem rendelkezik „intellektuális bátorsággal”, mielőtt beszélni tudott volna. Beállításnak hívják.
Az UCU vezetőségének felhívása a megosztó bojkott miatti konstruktív elköteleződésre szintén összeállításnak tűnik. Sajnálatos módon az izraeli lobbi részeként azonosított emberek nyomása – köztük Alan Dershowitz, a harvardi jogász, aki gyorsan elítéli az izraeli politika antiszemitaként való bírálatát (nem számít, ha ez zsidó értelmiségiek részéről is) – sikerült. a palesztinokkal kapcsolatos viták leállításában, nem is beszélve a kritikáról. A hallgatás az egyetlen konstruktív megközelítés a palesztin kérdéshez?
Az íróknak és az értelmiségieknek erkölcsi kötelességük bírálni az emberi jogok és szabadságjogok megsértését, bárhol is fordulnak elő – Iránban, Zimbabwében, Burmában, Guantánamóban vagy Dél-Afrikában. Palesztina katonai megszállása sem lehet kivétel. Bármilyen véleményük is legyen a bojkottról, az akadémikusok nem engedhetik meg, hogy az ilyen tartós kivételesség elnyomja a vitát egy olyan szervezetben, amelytől elvárják, hogy megvédje, nem pedig aláássák a szólásszabadsághoz és az elkötelezettséghez való jogukat.
* Priyamvada Gopal a Cambridge-i Egyetem angol fakultásán tanít
[e-mail védett]
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz