Az Egyesült Államokkal kötendő transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodásról folytatott titkos tárgyalások közepette az Európai Unió lassan, de egyértelműen felfedi magát, mint az amerikai uralom politikai eszköze. Az Európai Unió demokratikus folyamatok iránti megvetése kétségbeesetten bújik a nemzetek közötti béke álarca mögé, a 2012-es Nobel-békedíjas álarca mögé, aki önzetlenül próbálja megmenteni Európát saját démonaitól, és úgy mutatkozik be, mint az egyetlen gát, amely békésen összetartja Európát. .
„A háborútól a békéig: egy európai mese” – ez volt a címe Barroso és Rompuy előadásának 2012-ben Oslóban. Nos, mint a jó képek, a jól megválasztott címnél a szavak is feleslegesek…
…és mint minden propagandisztikus narratíva, ez is csak akkor működik, ha ismételten émelyítő, és az engedelmes média névértéken veszi. A kritikai vizsgálat próbáját azonban aligha állja ki.
Követ dobni a tóba
Valójában az az elképzelés, hogy az EU felelős a békéért a háború utáni Európában, egy kolosszális állítás – mégis minden diák az iskolában, akár Spanyolországban, akár Franciaországban, akár Németországban ismételgeti újra és újra, és amely régóta felváltotta az egykori reggeli imát. keresztény iskolák. A felnőttkor elérése után ugyanazt az evangéliumot továbbadják a médián, a politikai osztályon, sőt magán a kultúrán keresztül, mindennapi kenyerünkké válik… és nem egy lélek, aki megkérdőjelezi.
Valójában, amikor az európai szociális modellt az EU-Szerződések és annak végrehajtó szerve, a Bizottság bírálja, a beszélgetésben előbb-utóbb azzal vádolják, hogy szurkol a harmadik világháborúnak. Az EU és a béke egyenlővé tétele valóban intellektuális kábítófegyverként működik, megfosztva azt a legalapvetőbb jogától, hogy valaki disszidens nézőpontot kíván megfogalmazni.
Azonban bármely diktatórikus rezsim állíthatja, hogy a béke és a harmónia érdekében cselekszik. Valójában, ha a történelem megtanít nekünk valamit, az az, hogy ez gyakori téma az elnyomó rezsimek és különösen a birodalmak történetében. Adolf Hitler azt állította, hogy békét akar Európában, amikor hatalomra jutott a harmincas évek elején. A Szovjetunió azt állította, hogy békét akar minden külföldi katonai betörése során. Nyilvánvaló, hogy végül a tények felülkerekedtek a szavak felett, és egyetlen józan eszű történész sem kezelné Brezsnyevet, Hitlert vagy Julius Cesart a béke nagyköveteként, kizárólag politikai beszédmódjuk alapján. Az Európai Unió nem lehet kivétel e tekintetben.
MAD for Peace
Mi volt az oka annak, hogy az 1953-as kelet-berlini felkelés nem vált globális konfliktussá, tekintettel az akkori szövetségi játékra? Az EU csak 1957 óta létezik (akkori nevén EGK). Ez aligha tudható be Barroso elődjeinek, hiába állítja extravagáns állításait. Ugyanez vonatkozik az 1956-os budapesti felkelésre. Valójában rengeteg példa van, amelyek a legtöbb esetben az EU világbékében betöltött szerepével kapcsolatos anakronizmusokat mutatnak; más 1957 utáni eseményekben, mint például az 1968-as prágai orosz intervenció, nehéz lenne megvonni a kapcsolatot a Kelet és Nyugat között megakadályozott világkonfliktus és a tejtermékek árszabályozása között (az EGK akkoriban). kezdeti szakaszában mindössze hat országgal, és főként agrárpolitikával foglalkoztak).
Ahogy Noam Chomsky többször is rámutatott, Európa békéjének hátterében a második világháború óta az a bizonyosság áll, hogy egy újabb háború lesz a végső az európai nemzetek és esetleg az emberiség számára is. Ennek egyszerű az oka: két blokk létezése, egyrészt a NATO, másrészt a varsói szövetség, mindkettő elegendő nukleáris arzenállal felvértezve a civilizáció végéhez.
Az EU a maga modern és elértebb formájában valójában 1992 óta létezik, és ezért nem lehet 70 éves európai békének tulajdonítani. Ahogy a reggel éneklő kakasnak nincs ereje felkelteni a napot, úgy az EU-nak sem volt hatása a világbékére. Sőt, még azt is lehetne érvelni, hogy az EU-nak az Egyesült Államok külpolitikájához való igazodását – amely ma közelebb van, mint valaha – Nobel „Razzie”-díjjal kellene kitüntetnie.
Békében kivel?
Bolívia elnöke, Evo Morales a Le Monde Diplomatique-ban 2013 augusztusában megjelent cikkében felháborodásának adott hangot az EU Egyesült Államokkal szembeni alárendeltségével kapcsolatban (elnöki repülőgépét a nemzetközi jog ellenében több órára leállították az európai hatóságok, akikről azt gyanították, hogy Washington parancsát követték, a Snowden-ügy közepette). Ezt írta: „Nekik (az európaiaknak) az a demokratikus és forradalmi folyamat, amelyben minden indián részt vesz, akadályt jelent a civilizáció felé vezető úton. Ez a rasszizmus most az arrogancia és a legnevetségesebb „technikai” magyarázatokba menekül, hogy elrejtse a washingtoni irodában hozott politikai döntést.”
Valóban, az Európai Unió talán békében van önmagával, nagyon távoli módon, de mit szólnának ehhez a líbiaiak? Az Európai Unió is békében van a Közel-Kelettel? Szíriával? Irakkal? Amikor Franciaország hátat fordít régi üzleti partnerének, Iránnak, még az egyik legrangosabb autógyártóját is megijeszti, kinek az érdekeit védik? Támogatják a békét? Amikor Spanyolország szélhámos államként kezeli Venezuelát, vagy a már említett Bolívia esetében megsérti a nemzetközi jogot, az spanyol érdekeket vagy akár spanyol vállalkozásokat segít?
Európa Huntington-kórja
A Huntington-kór egy neurodegeneratív rendellenesség, amely lassan megbénítja a test minden izmát, amíg a beteg meg nem hal. A világ ügyeiben azonban ugyanez a név inkább a „Civilizációk összecsapása” (1993) szerzőjeként ismert. Határozottan más típusú betegség, de nagyon hasonló eredménnyel.
Samuel P. Huntington (1927-2008) volt az a harvardi professzor, aki a fent említett könyvben felvázolta, hogyan fog kinézni a világ a hidegháború után. Azonban gyakran úgy értelmezik, mint az Egyesült Államok útitervét, amennyire befolyása eléri. Olyan világot „jósol meg”, amelyben az emberek kulturális és vallási identitása lesz a konfliktusok elsődleges forrása. A Huntington által közzétett térkép valójában gyakran hűséges útmutató a jelenlegi és jövőbeli gazdasági és katonai szövetségekhez, függetlenül attól, hogy a szerző milyen ostobaságokkal definiálja az ilyen „tömbök” kritériumait.
Fehér Európa
Az egyes blokkokat meghatározó úgynevezett „nép kulturális és vallási identitása” valójában alig rejti a fehér szupremácizmus modern formáját. Huntington elmélete mögött nem lehet figyelmen kívül hagyni az egyetlen állandó jellemzőt, amely e tömbök (és a mai EU) körvonalait meghatározza: a bőr színét.
A titkos TAFTA-megállapodások aláírásával az EU 28 tagországa (és egyre növekvő mértékben) egy olyan körútra indulhat, amely megpecsételné az általunk ismert Európa sorsát, vagy legalábbis arra, amire Morales emlékezni szeretne: „Európa a legnemesebb eszméket szülte: a szabadságot, az egyenlőséget, a testvériséget. Nagyrészt hozzájárult a tudomány fejlődéséhez és a demokrácia kialakulásához is. Ez most nem más, mint önmaga sápadt alakja (…)”.
A ZNetwork finanszírozása kizárólag olvasói nagylelkűségén keresztül történik.
Adományozz