LSok afrikai nemzethez hasonlóan Libériának is van szomorú története. Az 1820-as években, Amerikából érkezett egykori rabszolgák optimista alapítása után az országot azóta két polgárháború sújtja, amelyek közül az utolsó csak most ért véget. A nemzet ma már nagymértékben függ a külföldi befektetésektől, és a nyersanyagok, például a fa, a vas és a gumi exportján kívül nincs semmilyen gazdasági bázisa. Ennek eredményeként a munkanélküliség elképesztően 85 százalékos.
A Bridgestone Firestone, az egyesült államokbeli székhelyű gumiabroncs-gyártó cég felvette a nevét azon franchise-ok listájára, amelyek vétkesek az olyan olcsó munkaerő-poolok kiaknázásában, mint amilyeneket a libériai viszonyok hoztak létre. A Firestone National Rubber Company, amely főként Libériában működik, a Bridgestone Americas Holding Inc leányvállalata, amely a Tokióban működő Bridgestone Corporation leányvállalata.
A libériai gumiültetvényeken a Firestone munkásai egy napi munkakvótát kapnak, ami a „csapolók” számára annyit jelent, hogy nem kevesebb, mint 750 fáról nyernek ki friss gumit. A cég vezérigazgatója, Dan Adomitis szerint a kvóta teljesítése átlagosan 21 órát vehet igénybe. Ha az alkalmazottak nem érik el az eredményt, akkor arra számíthatnak, hogy elveszítik a napi 3.30 dollár körüli bérük felét, ami elképesztően alacsony, ha figyelembe vesszük, hogy a vállalat csak 23-ben több mint 2004 milliárd dollárt keresett.
A hosszú munkaidő sok munkavállalót arra kényszerít, hogy családját munkába hozza, ami a gyermekmunka tömeges felfutását eredményezi. Ezek a gyerekek napi 12-14 óránál többet dolgoznak. A munka intenzitása és a feldolgozatlan latex vödör szállításához szükséges fizikai erő pedig sok gyermek növekedését meggátolta. Még ennél is rosszabb, hogy a finomítási folyamatban használt sok vegyi anyag mérgező, és veszélyt jelent a dolgozók egészségére. A Firestone-nak meg van a szokása, hogy mérgező csapadékát közvetlenül a közeli Farmington folyóba dobja, amelyet sok közeli közösség használ vízforrásként.
A munkások helyszíni szállásai is kifejezetten spártaiak. Sok épület az ültetvény kezdeti, 1926-os építésének idejére nyúlik vissza, és nincs vezetékes víz, villany és megfelelő latrinák.
Változás a levegőben
BMivel a libériaiak nagymértékű szegénységet és munkanélküliséget szenvednek el, teljes a függőségük az olyan külföldi befektetőktől, mint a Firestone. Ilyen környezetben elsöprő a félelem attól, hogy az ember elveszíti a munkáját és éhezik.
A munkanélküliségtől való félelem ellenére az ültetvényfőnökök előtt több jelentős kihívás is akadt. Először is, a nemzetközi munkaügyi szervezetek nyilvánosságra hozták az országból érkező rémtörténeteket, ami az ültetvények munkakörülményeinek fokozott ellenőrzéséhez vezetett.
A Nemzetközi Munkajogi Fórum (ILRF) – olyan szervezetekkel együtt, mint a Friends of the Earth és az RFK Memorial Center for Human Rights – összefogott a Firestone etikátlan gyakorlatának elítélésében. Az ILRF a Firestone ültetvényt „a nyomorúság gulágjaként” emlegette, és közös nyilatkozatot fogalmazott meg, amelyben a bérek emelését és a gyermekmunka megszüntetését követeli. Az ILRF emellett megpróbálta bíróság elé állítani Firestone-t nemzetközi munkajog megsértésének vádjával.
A megnövekedett figyelemre reagálva a Firestone végrehajtotta azt, amit Mike Zielinski, az Egyesült Államokban működő United Steel Workers nemzetközi megfigyelője „kozmetikai változtatásoknak” nevezett. Több új és jobb kunyhó épült, valamint iskola az ültetvényen dolgozó gyerekek számára. Az új lakások nagy része azonban még mindig nem rendelkezik megfelelő komforttal, ami Zielinski szerint „elfogadhatatlan a 21. században”.
Új Unionizmus
Lmájus elsején a munkások a magasabb bérekért és Fay Roberts, a munkaügyi kapcsolatokért felelős menedzser lemondásáért küzdöttek. A rendőrökkel való összetűzés után több sztrájkoló megsérült, másokat börtönbe hurcoltak.
Míg a szakszervezeti tevékenység még mindig az egyik legjobb módszer a munkavállalók életszínvonalának emelésére, az olyan országokban, mint Libéria, széles körben elítélik azzal az indokkal, hogy „elriasztja” a külföldi befektetőket, köztük sok nyugatit. Évek óta „sárga” szakszervezet működött az ültetvényen, de ez annyira népszerűtlenné vált a dolgozók körében, hogy megkíséreltek egy új, független érdekképviseleti szervezetet létrehozni. A legutóbbi választásokon az új szakszervezet mind a nyolc felkínált ipari pozíciót megnyerte.
A választások mögött meghúzódó kulcskérdés – a béreken és a munkakörülményeken kívül – az, hogy a választásokat a munkáltatók beavatkozása nélkül lehessen lebonyolítani. Sajnálatos módon a régi szakszervezet megtámadta a választásokat egészen addig a pontig, amíg jogi végzést hozott – ami egészen a libériai legfelsőbb bíróságig jutott. A Firestone ezért nem hajlandó elismerni a megválasztott küldötteket, annak ellenére, hogy eredményes földcsuszamlással nyertek.
Bár ez lehangoló képet festhet, van helye az optimizmusnak is. A remény megújulását látjuk, párosulva egy olyan üzletpolitika felháborodásával, amely megköveteli az emberektől, hogy olyan túlhajszolják magukat, hogy gyermekeikre van szükségük a teher enyhítésére.
A jövő most abban rejlik, hogy az érintettek képesek-e „pályát tartani”, függetlenül attól, hogy a munkaadók milyen gyakran hívják a rendőrséget a dolgozói pikett megtörésére. A munkaügyi szervezeteknek is szolidaritást kell vállalniuk. Akkor talán a munkások számára valamivel szebb lesz a helyzet.
Z
Dan Read szabadúszó újságíró és munkaügyi aktivista.