Ezen a héten Tongai Királyság pazar esküvőre készül. A 29 éves Fanetupouvava'u Tuita, a hetedik a királyi trónért, csütörtökön feleségül veszi Kiu Kahót, a hadsereg hadnagyát, akinek apja nemes, Tu'ivakano, és a királyi család unokatestvére. Tuita a vitatott milliomos Pilolevu Tuita hercegnő második lánya, aki egy Tongasat műholdas kommunikációs vállalatot vezet Hongkongból.
A hercegnő bátyja, V. György Tupou király. A vita középpontjában egy csodálatos, 18 karátos, gyémántokkal körülvett eljegyzési gyűrű áll, de a tongai polgárok többsége azt kérdezi, vajon így lehet-e pénzt költeni a bizonytalansággal és a bizonytalansággal küzdő országban. lehetséges pénzügyi tönkremenetel.
Tonga összetört és össze van zavarodva. Tavaly novemberben a túlnyomórészt munkanélküli fiatalokból álló, csalódott tömeg tönkretette a főváros belvárosának, Nuku’alofának a nagy részét. Legalább hat ember vesztette életét a feldúlt üzlet lángjaiban. Egyes zavargók az Egyesült Államokból kitoloncolt kaliforniai polinéz bandák egykori tagjai voltak. Mások állítólag a demokráciáért harcoltak, a föld egyik legelmaradottabb és legelnyomóbb feudális rendszere ellen. Nem számít, mi áll a hátterében a tavalyi erőszaknak, úgy tűnik, hogy az ellenzéknek még mindig nem sikerült összefüggő tervet kidolgoznia a monarchia és a feudalizmus elleni küzdelemre.
Faleata úr, aki utazással kapcsolatos kisvállalkozásokat vezet a Vava'u-szigeteken (mintegy 400 mérföldre a fővárostól), nem hiszi, hogy a változások békés úton fognak megérkezni: „Az egész rendszer, de különösen a nemesség kihasználja emberek. Amikor a gazdagok úgy döntenek, hogy nagy bulit rendeznek vagy esküvőt rendeznek, a szegényeknek élelmiszerrel és ajándékokkal kell ellátniuk őket. Mit kapnak cserébe szegények? Semmi. Ez a behódolás és a kihasználás rendszere. Tavaly novemberben nem volt zavargásunk itt Vava’uban. De szinte minden emberünk támogatja a demokráciapárti mozgalmat. Ha hamarosan nem történik változás, az egész ország a tavalyinál jóval nagyobb mértékű erőszakot élhet át.”
A Vava’u Group parányi repülőterén az Airlines Tonga ügynöke nyíltan sértegeti az utasokat, helyieket és külföldieket egyaránt. Kiüti a túlfoglalt járat visszaigazolt utasait, felszólítja az őrt, hogy vigye el azokat, akik tiltakozni mernek. Nem ajánlanak fel kártérítést, nem kérnek bocsánatot. „Bármit megtehet, amit akar” – magyarázza az egyik helyi. – A váva’ui népképviselő menye. Senki sem merné azt sugallni, hogy ki kellene rúgni.”
Nuku’alofában a „demokráciapárti” mozgalom egyik tagja, Hapu Mafi úr kifejti véleményét: „Ez a kormány nem tudja, mit tegyen. Az a tény, hogy most sok külföldi tanácsadót alkalmaz, azt mutatja, hogy fogalma sincs a problémák megoldásáról. Embereink többsége támogatja a demokráciapárti mozgalmat, de a miniszterelnök és a miniszterek a status quo-t védik.”
„A rendszer, amivel most rendelkezünk, a múltban is releváns volt, de minden társadalomnak fejlődnie kell. Tongán abban a rendszerben nőttünk fel, ahol az agyunkba verték, hogy a nemesek majd gondoskodnak a társadalomról. A fennmaradó gazdaságban jól működött, de a piac által uraltban nem. Manapság a nemesek semmit sem tesznek; csak ülnek a telepeikben, és kihasználják embereink többségét. Nem akarjuk teljesen lebontani a monarchiát, de még a mi királyunknak is el kell számolnia az emberekkel. Ugyanez vonatkozik a költségvetésre: a tongai embereket megadóztatják, és azt mondják nekik, hogy kötelességük adót fizetni, de a kormánynak is elszámoltathatónak kell lennie az emberek felé, és átláthatónak kell lennie a pénz elköltésével kapcsolatban.
„A demokráciapárti mozgalom nagyon elégedetlen a vallási vezetőkkel is, akik a jelek szerint túlságosan is hajlandóak pénzt kivonni a családokból, bármilyen szegények is a tagjaik. Népünk szenvedés és nehézség. Az infláció magas. A tongaiak életszínvonala csökken. Nem akarjuk kirobbantani a zavargásokat. Szeretnénk békésen élni. De valami megoldást kell találni a jelenlegi problémákra. És fogy a türelem.”
Feszült a hangulat a főváros, Nuku’alofa utcáin. Munkanélküli fiatalok csoportjai céltalanul gyülekeznek a nagyobb kereszteződésekben. A belvárosi üzletek nagy részét a talajjal egyengették, így az ország egyetlen többtermes moziját is.
A turizmus szinte teljesen összeomlott. A Tonga Nemzeti Központ és a Nemzeti Múzeum szinte üres; A főként külföldi tanácsadókból és segélymunkásokból álló kicsiny emigráns közösség ritkán látogat el néhány fennmaradt kávézóba.
A War Memorial körüli parkot jelenleg a tongai katonaság veszi át, és az egyik királyi palotát védi (annak ellenére, hogy King elhagyta a város központjában lévő ősi palotát, és egy pazar, új, kaliforniai stílusú kastélyba költözött a külvárosba). A kevesebb mint 100 ezer lakosú Tongai Királyságnak jelenleg több mint 700 katonája van, bár nincs ismert nemzetközi vitája. Idén további 800-at vesznek fel. Hallották, hogy az oktatási miniszter tréfálkodik, hogy országa határozottan több katonát vesz fel, mint tanárt.
Valójában Tongában kilátástalan a helyzet. Magas a munkanélküliség és az infláció is. Lényegében az ország felhagyott a termeléssel, ehelyett az átutalásoktól és a külföldi segélyektől függött a túlélése. Jelenleg több tonga él külföldön, mint magában a Királyságban (nem szokatlan jelenség a Csendes-óceánon). A társadalmi és oktatási mutatók egyre kilátástalanabbak lennének, ha a kormányzat nem manipulálná őket. A szegénység mindenütt jelen van a fővárosban és vidéken.
Az Economist 2007 márciusában járt Tongában, és óvatosan optimista értékelést adott: „Egy évszázados királyi uralom után, amikor a monarchia azzal az állításokkal védte hatalmát, hogy a tömeges kormányzás „korruptnak” bizonyulna, a politikai vezetők egyre inkább ezt a nézetet képviselik. hogy a több demokrácia a legjobb módja a rossz gazdálkodás ellenőrzésének és a tongaiak életszínvonalának javításának. Egészen a közelmúltig a kabinet teljes egészében a király jelöltjéből állt, és a 30 tagú törvényhozó gyűlésben csak kilenc nép választott képviselő volt, kilenc nemesi képviselő és 12, a király által kinevezett tag.
A királyi kormány a pénzt félrevezetett légiközlekedési és hajózási vállalkozásokra szórta el, és az útlevelek eladásából szerzett 56 millió dollár nagy részét rossz befektetésekbe rontotta el egy látogató amerikai szélhámos, akit a király meglehetősen furcsa módon „udvari bolondjának” nevezett ki. Az a tény, hogy a királyi család a magánszektor nagy befektetéseiből is profitált, beleértve a mobiltelefon-ipar, a kábeltelevízió, a sörfőzde és az áramszolgáltató tulajdonjogát, növelte a közfelháborodást. A monarchia pragmatikus reformprogrammal válaszolt, amely V. György Tupou király 2006. szeptemberi trónra lépése előtt kezdődött. Megválasztott parlamenti képviselők léphettek be a kabinetbe, és egy évszázadon belül először „közember”, Fred. Sevele miniszterelnök lett.”
Fred Sevele-t azonban állítólag hosszan tartó barátság és közös anyagi érdekek kötik a királyi családhoz. Ami a tongai állampolgárok többségét illeti, a közelmúltban bevezetett reformok nem mentek elég messzire. Egyre növekszik a helyi elitekkel szembeni csalódottság, és a feszültség figyelmeztetés nélkül ismét robbanással fenyeget.
Egy kicsi, de befolyásos értelmiségi csoporthoz tartozó tongaiak egy része csalódott mind az uralkodó osztályban, mind az úgynevezett demokráciapárti mozgalomban. Egyikük Kulala Unu asszony, az 1.400 diákot számláló elit intézmény, a Tonga Gimnázium igazgatója, amely kormánytisztviselőket és a „demokráciapárti mozgalom” vezetőit egyaránt oktatta.
„Sokkal több állampolgári oktatást szeretnék látni hazámban” – magyarázta Kulala Unu asszony. „Szeretném, ha népünk megértené, mi a demokrácia, és mit akarnak elérni. Sajnos, amit 2006 novemberében mondunk, az csak zavargások voltak. És utálom kimondani, de leginkább a rasszizmus gyújtotta fel őket. A belváros 80%-a megsemmisült, de az eredeti célpontok kínai vállalkozások voltak. Ez az ország jelentős segítséget kap a Kínai Népköztársaságtól. Még ez az iskola is kínai pénzekből épült. Számos kínai előadó tanított itt. De irigység tapasztalható a keményen dolgozó kínai bevándorlók iránt. Közvetlenül a zavargások után szóba került, hogy több helyi üzletember pénzt fizetett fiatal gyerekeknek, hogy lerombolják a kínai üzleteket.
Bármi is legyen az ok, de a föld egyik utolsó feudális erődje remeg, omlanak a falak. A tongaiak megértették, hogy az elit brutális kizsákmányolásuk tényeit rejtegeti az olyan szlogenek mögé, mint a „hagyomány és kultúra”. Ha a tongaiak megnyerik a valódi demokráciáért folytatott küzdelmet, a térség más elnyomott országai, köztük Szamoa is követhetik őket.
De mindenekelőtt a tongai ellenzék tagjainak el kell dönteniük, hogy mik a céljaik, pontosan mi az, amiért harcolnak. Kétségtelen, hogy a tongai elit korrupt. Kétségtelen, hogy a nemesség évtizedek óta kizsákmányolta a tongaiak túlnyomó részét. De milyen társadalmat akar építeni az ellenzék? Tongában még nem beszélnek „társadalmi igazságosságról” és „egyenlőségről”. Nincs vita a szekuláris államról. De gyakran úgy érzi, hogy ezek a szavak sok tonga számára szinte a nyelve hegyén vannak, és csak idő kérdése, hogy mikor fogják kiejteni és végrehajtani.
VLTCHEK ANDRE – regényíró, filmrendező, drámaíró és újságíró. Az Asiana Press Agency (www.asiana-press-agency.com) szerkesztő igazgatója, a Mainstay Press (www.mainstaypress.org) társalapítója, amely politikai fikciók kiadója. Jelenleg Délkelet-Ázsiában és a Csendes-óceán déli részén él, és a címen érhető el [e-mail védett]